Pápalátogatások régen és ma

A történelem során többször is előfordult, hogy a pápa Rómán kívüli utazásra indult. Természetesnek mondható, hogy rendszeresen látogatta a közép-itáliai városokat, de a középkorban az is előfordult, hogy biztonsági — politikai okokból sokszor akár évtizedekig Rómán kívül tartotta székhelyét: ennek legemlékezetesebb példája az ún. avignoni fogság (1305-1377).

Máskor pedig mint a nemzetközi politika egyik főszereplője kelt útra. Szent IX. Leó például azért utazott 1052-ben III. Henrik császár pozsonyi táborába, hogy elősegítse az I. András magyar királlyal történő békekötést (miután a császári hajóhadat a legendás Búvár Kund elsüllyesztette). De éppen IX. Leó pápa (1049-1054) az, akinek egyéb európai utazásaiban felismerhetők olyan egyházkormányzati-lelkipásztori tartalmak is, amelyek a jelenkori pápalátogatásokat jellemzik.

Újabb korokban emlékezetes VI. Piusz 1782-es bécsi látogatása, amikor személyesen próbálta II. Józsefet egyházpolitikai törekvései módosítására rábírni. Róma és Bécs között számos városban örökíti meg emléktábla az út egyes állomásait. Utóda, VII. Piusz pedig 1804-1805-ben utazott Franciaországba, I. Napóleon császárrá koronázására. Nem tekinthető viszont pápalátogatásnak a mindkét Piusznak kijutott francia fogság: Braschi pápa 1799-ben a franciaországi Valence-ben hunyt el, Chiaramonti pápát pedig 1809 és 1814 között tartották fogságban előbb Grenoble-ban, majd hosszabb ideig Savonában, s végül Fontainebleau-ben.

A XX. század első évtizedeiben a pápákat a megoldatlan római kérdés akadályozta, hogy kimozduljanak Rómából, sőt a Vatikánból, majd pedig főként előrehaladott koruk korlátozta lehetőségeiket. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy XII. Piusz még bíborosként több nagy nemzetközi utazást tett a pápa képviseletében: így érkezett Magyarországra is az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. XXIII. János pedig a II. Vatikáni Zsinat előestéjén, 1962. október 4-én zarándokolt el a loretói Mária-kegyhelyhez, illetve Szent Ferenc sírjához, Assisibe.

A mai értelemben vett pápalátogatások gyakorlata VI. Pállal kezdődött, a zsinat idején tett 1964. januári szentföldi zarándoklatával. Összesen kilenc nemzetközi utazása során szimbolikusan bejárta az egész földet: a Szentföld után járt Indiában (1964), Törökországban (1967), majd a Távol-Keleten (1970), Észak- és Dél-Amerikában (1965, ill. 1968), Afrikában (1969), valamint Ausztráliában és Óceániában (1970). Európán belül viszont „csak” két helyet keresett fel: Fatimát (1967) és Genfet (1969).

Utazásainak célja többféle volt: „klasszikus” zarándoklat, mint a szentföldi (Jordánia, Izrael – 1964), vagy a fatimai (Portugália – 1967) és a cagliari (Olaszország – 1970) Mária-kegyhelyek felkeresése; részvétel a bombay-i Nemzetközi, majd a pisai Nemzeti Eucharisztikus Kongresszuson (1964, ill. 1965); felszólalás a latin-amerikai, az afrikai, az ázsiai és az óceániai (Bogotá, Kolumbia – 1968; Kampala, Uganda – 1969; Manila, Fülöp-szigetek – 1970; Sydney, Ausztrália – 1970) regionális püspöki tanácskozásokon; látogatás egyes nemzetközi szervezeteknél (ENSZ, New York – 1965; Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, Genf – 1969).

Minden utazása során találkozott természetesen a helyi egyház különböző csoportjaival, s különösen a püspökökkel. A programnak elmaradhatatlan része volt a helyi polgári hatóságokkal (államfő, kormánytagok, parlamenti képviselők), illetve sokszor az adott országban akkreditált diplomáciai testülettel való találkozó.

Sajátos elemként jelent meg kezdettől fogva az ökumenikus vonatkozás. A szentföldi zarándoklat egyik legkiemelkedőbb mozzanatának számított a konstantinápolyi pátriárkával megvalósult történelmi találkozó, s a genfi út második fő célja az Egyházak Világtanácsa székhelyének felkeresése volt. Máskor is külön programként szerepelt a találkozás más keresztény felekezetek (törökországi, kolumbiai, ugandai, ausztráliai út), vagy éppen más vallások képviselőivel (New Yorkban, Bogotában, Ugandában, Törökországban).

VI. Pál lényegében megteremtette azokat a kereteket, és kialakította azokat a szokásokat, amelyek utódai, Boldog II. János Pál és XVI. Benedek utazásait is jellemzik. II. János Pálnak hosszú pápasága alatt volt ideje bejárni szinte az egész világot, hogy lehetőleg felkeressen minden helyet, ahol katolikusok élnek. XVI. Benedek szintén évi négy-öt nemzetközi utazást tesz, ám koránál fogva jobbára egy-egy konkrét eseményhez kapcsolódó, lehetőleg rövidebb időtartamú látogatás keretében.

Érszegi Márk Aurél/Vatikáni Figyelő/Magyar Kurír

(tzs)