Pappá szentelésének huszonöt éves jubileumát ünnepli Puskás Attila

Puskás Attila 1965-ben született a Tolna megyei Döbröközön. Itt járt általános iskolába, majd Dombóváron végezte a gimnáziumot, 1983-ban érettségizett. Cserháti József püspöknél jelentkezett a Pécsi Egyházmegye papnövendékei közé, aki Budapestre, a Központi Szemináriumba küldte és a Pázmány Péter Hittudományi Akadémiára a teológiai tanulmányok végzésére.

1990. június 14-én Mayer Mihály megyéspüspök szentelte pappá. Az 1990/91-es tanévet ösztöndíjjal Bécsben töltötte, ahol doktori értekezését írta egy bécsi teológus, Anton Günther kinyilatkoztatás-felfogásáról. A doktori dolgozatot Budapesten védte meg a tanév végén. Ezt követően alapvető hittant tanított az újraindított Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán és prefektusként szolgált a Pécsi Püspöki Papnevelő Intézetben. 1992-től 1994-ig Rómában a Pápai Gergely Egyetemen tanult ösztöndíjasként filozófiát, ebből szaklicenciátust szerzett. Az 1994/95-ös tanévben káplánként szolgált a szekszárdi belvárosi plébánián, mellette filozófiát tanított a pécsi hittudományi főiskolán. 1995–1997-ig újabb római tanulmányi időszak következett, amit filozófiai doktorátus megszerzésével fejezett be a Gergely Egyetemen. 1997 és 2000 között Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben volt prefektus, mellette óraadóként tanított a pécsi teológián, illetve a budapesti teológiai karon. 2000-től oktat dogmatikát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán és vezeti itt a dogmatika tanszéket, 2006-tól habilitált egyetemi tanárként. Az egyetemi kutatás és oktatás mellett tizenöt éve a budapesti Egyetemi templom nagy létszámú Don Bosco Ének- és Zenekarának lelki vezetője.

Lelkipásztori hivatásáról a következőképp vallott: „Papi jelmondatomat újmisésként az első János-levélből választottam: »Megismertük és hittük a szeretetet, mellyel Isten szeret minket.« (1Jn 4,16) Úgy éreztem, hogy ez a vallomás magába sűríti életem első huszonöt évét, ez a kijelentés az én személyes vallomásom is. Elsőként családomban szüleimen, nagyszüleimen és testvéreimen keresztül ismertem meg Isten szeretetét, s tanultam meg hinni ezt az isteni szeretetet. Megtanultam szeretni Azt, akit ők szeretnek, imádkozni Ahhoz, akihez ők imádkoznak, hinni Annak, akinek ők hisznek. Papi hivatásom gyökerei is ebbe a családi szeretetközösségbe és bizalomteljes Isten felé fordulásba nyúlnak vissza. Hivatásom születésének másik fő forrásvidéke egy rendkívül hiteles és vonzó papi élet példája. Barnai Gyula atya húsz éven keresztül volt plébános a szülőfalumban. Mellette, az ő közelében élő ministránsként, hittanosként, tanítványként bontakozott ki és érlelődött meg bennem a hivatás gondolata, s az elszánás, hogy Isten megtapasztalt és elhitt szeretetének a hirdetésére szenteljem magam papként. Közelről megtapasztaltam Gyula atya Istennek az emberekért átadott életét. Láttam mélységes istenkapcsolatát, melyet a szent liturgia összeszedett végzése éppúgy tükrözött, mint az a figyelmes törődés, mellyel a kiszolgáltatott emberek felé fordult, vagy az a bátorság és szabadság, mellyel a hatalom képviselőivel való konfliktusokat és a nyomában járó mellőzéseket is vállalta. Rezonált bennem valami erre a szép életpéldára, s engedtem, hogy magával sodorjon a forrás felé. Papi hivatásom történetének harmadik szálát sokak fonták és fonják. Nagyon egyszerű hívő emberek, akiket láttam szívből és mélységes hittel imádkozni; családos emberek, akiket nagy nehézségek között láttam derekasan és hívőn helytállani; paptestvérek és szerzetesek, akikkel jó együtt dolgozni és megosztani velük az örömöket és nehézségeket; testvérek, akik megajándékoztak bizalmukkal, akik szükség esetén figyelmeztetnek, és testvérek, kiknek életében Isten munkálkodását láthatom. Isten szeretetének követei ők számomra, papi hivatásom együttformálói. Így aztán, ha újra kellene papi jelmondatot választanom, ma sem akadhatnék találóbbra, mint huszonöt évvel ezelőtt: »Megismertük és hittük a szeretetet, mellyel Isten szeret minket.« (1Jn 4,16) Ma sem tudnék nagyszerűbbet elgondolni, mint ennek az isteni szeretetnek a szolgálatába szegődni.”

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír