Pappá szenteltek egy haldokló szeminaristát – VIDEÓVAL

Nézőpont – 2015. április 16., csütörtök | 20:25

Április 16-án, csütörtökön szentelték pappá az olaszországi Barlettában, lakásában a 38 éves, végstádiumban lévő rákos beteg papnövendéket, Salvatore Mellonét. Ferenc pápa két nappal korábban felhívta őt telefonon, és újmisés áldását kérte – tájékoztat az olasz katolikus napilap, az Avvenire.

A Trani-Barletta-Biscegliei Főegyházmegye érseke, Giovan Battista Pichierri a szentelés előtt levélben fordult egyházmegyéje papságához és híveihez, amelyben tudatta velük döntését:

„Mélyen megrendülve és fájó szívvel tudatom, hogy Salvatore Mellone szeminarista, a molfettai regionális szeminárium növendéke egy súlyos betegség végstádiumában van. Kinyilvánította felém szívbéli vágyát, hogy hivatásbeli útja beteljesedjen a pappá szenteléssel; ha akár csak egy napig is pap lehetne, akkor úgy érezné, beteljesedik rajta az a terv, amelyet Isten alkotott a személyéről. Salvatore betegen is intenzíven készült a papságra, ezért érseki jogaimat és kötelességeimet gyakorolva helyénvalónak tartom, hogy pappá szenteljem, a Szentháromság dicsőségére, papságunk és Isten népe épülésére. Előzőleg egyeztettem a Papi Kongregációval, amely elfogadta a pappá szentelésre vonatkozó javaslatomat. A molfettai regionális szeminárium rektora is kedvezően nyilatkozott a kérdésben. Az egyházmegye papjai közül azok, akikkel beszéltem, egyetértésükről biztosítottak. Salvatore április 14-én felveszi a lektor és az akolitus tisztséget, másnap diakónussá szenteljük, április 16-án 16 órakor pedig pappá szenteljük, a saját lakásában celebrált szentmisében. Hálás vagyok az Úrnak a hit és a szeretet e tanúságtételéért, amelyet Salvatore élt meg a szenvedésben, egyesülve legfőbb papunk, Jézus Krisztus megváltó áldozatával, és arra hívlak benneteket, csatlakozzatok imádságomhoz a felszentelésre készülőért, elfogadva Isten titokzatos, számunkra nem mindig érthető tervét” – írta az érsek.

A megrendítő, különleges szertartás Salvatore otthonában, Barletta külkerületében, egy második emeleti lakásban zajlott április 16-án, csütörtökön délután négy órakor. A szentmisén részt vevő barlettai polgármester szerint „ez a kis külvárosi lakás olyan lett, mint egy székesegyház.”

A papszentelést több mint ezer ember követte videón, óriás kivetítőn keresztül a plébánián. A kézrátétel pillanatában a súlyos beteg Salvatore a földre borult. 16.32-kor az újonnan szentelt pap ünneplésére megszólaltak a templom harangjai.

Salvatore atya a pappá szentelése alkalmából celebrált szentmisén kifejezte túláradó örömét és azt a vágyát, hogy ebben az örömben osztozzanak családtagjai, barátai. Köszönetet mondott püspökének jóságos, atyai szeretetéért, támogatásáért. Kifejezte háláját orvosainak, ápolóinak, betegtársainak is, akik osztoztak fájdalmában. „Nem tudlak elhagyni benneteket éppen most, a legszebb pillanatban, mert Krisztus azt mondja nekem, menj és vigyél vigaszt sokaknak” – mondta.

Sokan sírva fakadtak, amikor Salvatore a mise végén, az áldás előtt így adott hálát: „Köszönöm Istennek a határtalan szeretetét, amellyel túláradó kegyelméből elárasztotta életemet.”

Édesanyja a szentelés után megvallotta: „Néhány nappal ezelőttig nem tudtam azt mondani: »Uram, legyen meg a te akaratod«. Most már nyitott szívvel ki tudom mondani, mert vigaszt nyújt, hogy a fiam boldog.”

Április 14-én, kedden délután Ferenc pápa felhívta Salvatorét telefonon. „Első újmisés áldásodat majd nekem add!” – kérte tőle. A szentmise végén Salvatore Mellone ígéretéhez híven teljesítette Ferenc pápa kérését: „A mindenható Isten áldása szálljon a pápára”  – mondta. 

***

A következő fénykép-összeállítást a plébánia hívei készítették még korábban, ajándékul, szeretetük jeleként Salvatore Mellone beöltözésének ünnepére:

Fotó: Famigliacristiana.it, Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria