Papszentelés Kaposváron

Az ünnephez kapcsolódón a papok részére rekollekciót tartottak, amelyet Kocsis Fülöp Hajdúdorogi megyéspüspök vezetett. Az előadás után ünnepi szentmise kezdődött a székesegyházban, melynek szónoka szintén Kocsis Fülöp püspök volt. Szentbeszédében a főparancs fontosságáról beszélt, a szeretet elsöprő hatalmáról.

A Kaposvári Egyházmegye két új papja bemutatkozásában vall hivatásáról.

Arányi Zoltán

1986-ban születtem Budapesten. Négyéves voltam, amikor Balatonkeresztúrra költöztünk édesanyám szülőfalujába. Szüleim a mai szóhasználat szerint „vallásosan neveltek”, tanítottak. Jó példával jártak előttem, és nem sokkal születésem után megkereszteltettek Balatonkeresztúron. A keresztség és a bérmálás szentségéhez is a keresztúri plébániatemplomban járultam. Talán ezért is kötődöm annyira szép, barokk templomunkhoz. Ott kezdtem el az oltárszolgálatot húsz évvel ezelőtt, és első szentmisémet is ott mutatom be.

A papság gondolta először első hitoktatóm és plébánosom, Szemes József atya áldásos tevékenysége révén ébredt fel bennem. Igaz, akkor inkább gyermekkori ábrándnak és képzelgésnek tűnt, de újból és újból visszatért. Ezért egy idő után egyre jobban foglalkoztatott a papi hivatás és nem zártam el magamat tőle.

A gimnáziumi évek alatt nem találtam az „utam”, és inkább a természettudományok felé orientálódtam. Így kötöttem ki a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán. Az egyetem alatt többnyire egyedül laktam, így sok időm maradt az elmélkedésre, gondolkodásra, imádságra. Azt éreztem, hogy boldogtalan vagyok, és mintha nem a mérnöki pálya lenne az, amit a Jóisten elgondolt rólam. A fordulópont 2006 húsvétján volt, amikor felnőtt ministránsként részt vettem a nagyheti és húsvéti liturgiákon Budapesten a belvárosi ferences templomban. Akkor hallottam meg a hívó szót, amit csakhamar tettek is követtek. Kiiratkoztam az egyetemről és jelentkeztem a Kaposvári Egyházmegye papnövendékei közé.

A szentelési jelmondatomat a szemináriumban eltöltött öt év érlelte meg: „Evezz a mélyre” (Lk 5,4b). Sokszor túlságosan felületesek vagyunk az istenkapcsolatunkban és csak a felszínen járunk.

Egyrészt magamra is értelmezem Jézus felszólítását. A mondat folytatása így hangzik: „vessétek ki a hálótokat halfogásra”. Újmisés papként ennél célzottabban nehezen tudnám megfogalmazni a feladatomat és küldetésemet. A mennyek országának kell lakókat gyűjteni. Nincs ennél nemesebb feladat. Minden hívatás szép a maga módján, és mindegyiket lehet Isten dicsőségére végezni, de a pap különös módon is teszi ezt, amikor a szentmise bemutatása közben egybeforr Krisztussal. Nincsenek illúzióim, nehéz és átalakuló korban kezdem meg a szolgálatot, de ahogyan mondani szokták: innen szép nyerni. Erőt Egyházunk történelméből merítek, a római üldözés alatt vagy éppen huszadik századunk diktatúráiban sem volt könnyebb.

Másrészt felkiáltójelnek is szánom jelmondatomat, mindenkinek, aki olvassa azt. Mindannyian rászorulunk, hogy jobban megismerjük Istent, és miközben Őt keressük, saját magunkat is jobban megismerjük. A csend hiányzik legjobban mai motorizált világunk emberéből. Pedig Istent csak csendben és imádságban lehet meghallani.

Balogh Péter

Balogh Péternek hívnak. 1987-ben születtem Pécsett. Az Általános Iskolát Segesden, az ősi búcsújáró helyen végeztem, ahol már kezdett érlelődni bennem a hivatás gondolata. Középiskolás éveimet a Kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban töltöttem, ahol még inkább éreztem a Mennyei Atya hívását e szent szolgálatra. Majd az érettségi után eltöltöttem egy esztendőt az esztergomi ferenceseknél, ahol azért imádkoztam, hogy Isten mutassa meg nekem az utat. Ezután jelentkeztem a Kaposvári Egyházmegyébe. Ezt követően teológiai tanulmányaimat az esztergomi szemináriumban kezdtem meg és fejeztem be. Jelmondatom: ,,Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.” Sok esetben volt rá példa, hogy megkérdezték, miért is választottam ezt a hivatást? Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy ezt kizárólag Ő tudja. Isten az, aki kiválaszt, és erre a kiválasztásra válaszol az, akit meghívott. Ez az Ő kegyelme, ajándéka. Származásom, az, hogy beás cigány vagyok, még inkább rámutat arra, hogy hivatásom valóban Isten akarata. Bízom abban, hogy Isten bőséges és túláradó kegyelme fog vezérelni papi életem során, és ezáltal valóban áldás lehetek majd a rám bízottak számára.

Magyar Kurír