A fiatalokat és felnőtteket leginkább érdeklő programokat állították középpontba a tapasztalatcsere céljával rendezett találkozón. Szerkesztőségünk Néma Attiláné Ellát, a Parázs Pasztorációs Központ koordinátorát kérdezte a rendezvényről.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) által működtetett Parázs Központ arra törekszik, hogy kapcsolatot építsen az egyházközségekkel, megismertesse velük pasztorációs programjait, felkínálja segítségét az ifjúság- és családpasztorációban.
Az egyházmegye plébániáitól kapcsolattartók kijelölését kérte, és a velük való kommunikáció hatékonyabb kialakítása érdekében első ízben kezdeményezte a személyes találkozást.
A kecskeméti találkozón részt vettek az egyházmegyei kapcsolattartók és szerte az országból olyanok, akik a Parázs jól bevált gyakorlatait kívánták megismerni. Harminchárman vettek részt az eseményen, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéből, Keszthelyről, Kaposvárról és Budapestről érkeztek.
Hatházi Róbert ifjúságpasztorációért felelős lelkipásztor köszöntötte a résztvevőket. Jeney Gábor, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye családreferense bemutatta a jegyesoktatás megújítását szolgáló párkapcsolati műhely működését. Finta József pasztorális püspöki helynök az elköteleződés témájáról beszélt.
A Parázs részéről Hortobágyiné Nagy Ágnes szakmai felelős a „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés (CSÉN) programját ismertette. Déri Éva biológus, SZÉK-munkatárs az MFM Projekt Ciklus-showról és a természetes családtervezésről beszélt, melynek legközelebbi tanfolyamát Kiskunhalason tartja, október 16-ától. Néma Attiláné Ella Parázs-koordinátor mutatta be a központ közösségfejlesztő tevékenységét.
A kecskeméti munkatársak sok jó ötletet vehettek át a Szeged-Csanádi Egyházmegye Családpasztorációs Irodájától. Felkérték a szegedi CsaládKözPont munkatársait, hogy számoljanak be sokrétű tevékenységükről. Bucskóné Lehota Ágota és Bella Katalin a Házasság hete, a Szerelmes kalandtúra és egyéb programok szervezéséhez nyújtott segítséget.
A Parázs Központ továbbá módszertani ötleteket, szervezési segédletet is ad az érdeklődő plébániai közösségeknek. Programjavaslataik kivitelezhetők kisebb energiaráfordítással a legtöbb egyházközségben. A megvalósítás tapasztalatai azt mutatják – számolt be a 2012 óta folyó munkáról Néma Attiláné –, felpezsdíti az életet a plébánián és annak tágabb környezetében egy-egy kezdeményezés. Mozgásba hozza az embereket, a nem hívők is érdeklődéssel fordulnak a házasságot, szerelmet, családi életet középpontba állító programjaik felé. A megvalósítás jó együttműködést teremt a település életében részt vevő intézmények között; civil egyesületek, közösségi házak, könyvtárak, oktatási intézmények fognak össze. Mindez azt mutatja, érdemes kilépni a templom falai közül, megszólítani az embereket. Ezzel tulajdonképpen előkészítjük az evangelizációt, hiszen sokakhoz eljuthat ezeken az utakon keresztül a keresztény értékrend – összegezte Néma Attiláné.
Fotó: Parázs Pasztorációs Központ
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria