A hagyományteremtő szándékkal szervezett, harminc kilométeres zarándoklatra eddig több mint félszázan jelentkeztek – ismertette Szuetta Béla, az esemény egyik szervezője.
A lakiteleki templomtól, ahol Szent Imre ereklyéjét őrzik, az útra bocsájtó áldás után reggel 7-kor indulnak a résztvevők. A második állomás Boldog Gizella ereklyéjének a helye, Nyárlőrinc. Szentkirályon, Szent István ereklyéjének helyén hosszabb pihenőt tartanak. A zarándok az esti záró érkeznek vissza Lakitelekre, ahol ünnepi szentmisén vesznek részt.
Korábban is szerveztek találkozókat pünkösd ünnepén a családok számára. Szeretnék, h kezdeményezésük hagyománnyá válna, és a szentek ünnepeihez kapcsolódó időpontokban megismételnék e zarándokutat. Augusztus 20-án szeretnék megszervezni a következő zarándoklatot – mondta el a szervező.
Imádságaikban a szent család közbenjárását kérik a magyarok lelki megújulásáért és a nehéz helyzetben lévő ország megsegítéséért.
MTI/Magyar Kurír