Püspöki évnyitót tartottak az új tamási katolikus óvodában

Hazai – 2016. szeptember 21., szerda | 16:41

Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet a Tolna megyei Tamási város Szent Balázs Katolikus Óvodájában.


Az óvodások műsorral köszöntötték a főpásztort, aki megáldotta a csoportszobákat, és biztató szavakkal üdvözölte az intézmény dolgozóit, a szülőket és a gyerekeket. Az ünnepségen részt vettek Tamási város vezetői, illetve Tóth László egyházmegyei oktatási főmunkatárs.

„Nagy öröm számunkra, hogy a szülők megtisztelnek bennünket bizalmukkal a nevelést illetően. Valami szépet szeretnénk tenni közösen a gyerekekért” – fogalmazott Udvardy György.

Azok az értékek, melyeket az óvoda épülete hordoz és amelyek az óvoda szakmai munkájában megmutatkoznak, nagy alapot jelentenek a bizalomra. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is lehetővé vált a katolikus nevelési értékek továbbadása.

Az óvoda szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagintézményeként, két csoporttal és negyvenhárom gyermekkel.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria