Rá lehet szokni az igazmondásra – Kiss Ulrich SJ előadása Gyergyószentmiklóson

Sok kérdés, néhány állítás, kevés útmutatás – ez jellemezte az előadást. Mert az előadó jezsuita úgy tartja: „Ha tudnám, akkor sem mondanám meg a tutit, mert az rossz pedagógia. A jó tanár azt mutatja meg diákjának, hogyan fedezzék fel az igazságot.”

„Én Jézustól azt tanultam, hogy egy vezetőnek fel kell tudni tenni a kérdéseket, és erre kell megtanítania beosztottjait is. Akárcsak arra, hogy ne vegyenek készpénznek első hallásra semmit. Kérdezzék meg: miért mondja ezt, s engem hogyan érint? És tulajdonképpen akkor van valóságos döntés, ha én valamit változtatok a magatartásomon. Ha én úgy csinálom a dolgom továbbra is, mint addig, akkor nem történt semmi” – fogalmazott a jezsuita szerzetes. 

Szegénység és gazdagság

„Ismerik a mondást, hogy boldogok a szegények. Én mindig fölkapom a fejemet, hogy akik ezt mondják, tényleg komolyan gondolják? Mert általában nem a szegények mondják ezt. És akik mondják, eszük ágában nincs osztozni a szegények sorsában. Gazdagnak lenni önmagában nem rossz, de nagyanyám nekem mindig azt mondogatta, hogy a koporsóban nincs zseb. Nem viheted magaddal se a diplomáidat, se a pénztárcádat” – hangzott el, majd az előadó hozzátette: „Osztozni a szegények sorsában nem azt jelenti, hogy nem fizetem a számláimat, mert lekapcsolják a villanyt, hanem hogy elkezdek gondolkodni: amim van, abból mi a fölösleges?”

Kiss Ulrich felidézte: egyik legszebb utazása Ladakhba volt, mely Tibetnek az indiai fennhatóság alatt álló része. A hegyre indultak, és jött velük szembe lefelé egy pásztor. Közben gyapjút font és énekelt. „Elbeszélgettem vele, majd este lelkiismeret-vizsgálatkor elgondolkodtam, hogy ez az ember és a hozzá hasonlók boldogok és szegények. Mert az ottani egyszerű ember naponta egyszer eszik lepényszerűséget, és ezt egész életén át így teszi. Nagy ünnepekkor a kolostorok rendeznek nagy lakomákat, ilyenkor eszik bárányhúst. Egyébként bőségesen van zöldség és gyümölcs, és a jakktehén vajával sűrített teát isszák. Nincs semmiféle biztosításuk, egyetlenegy szemüvegest sem láttam, nem mennek fogorvoshoz, sőt semmiféle kozmetikai cikket, még szappant sem használnak. Tehát szegénységben is lehet az ember egészséges, hosszú életű és boldog. Azt nem állítom, hogy nekünk így kell élni. Nem is tudnánk. De ez egy működő modell, és működik elvileg a szerzetesrendben is.”

Hazugság az irigység szolgálatában

A gazdasági világban is elismert Kiss Ulrichnak volt alkalma átértékelni a szegénység-gazdagság kérdését, és erre irányítja a rendtársai figyelmét is: „Amikor elmélkedünk, meg szoktam kérdezni: emberek, mi az, hogy szegénység. Egy átlag magyar család nem él olyan jól, mint mi. Miben áll a szegénység? Nem arról szól, hogy éhezek, hanem hogy nem mindenről döntök autonóm módon, beleértve a fogyasztást is. A nyugati modern ember mindenről maga dönt. Ez akár 150 évvel ezelőtt nem így volt. A hagyományos társadalmakban óriási volt az egymástól való függés. Mindig volt egy nagyon vékonyka réteg kivétel, az elit, de egyébként a többség osztozott egymás sorsában. Mondanom sem kell, hogy ennek következtében az irigység nem volt ismeretes. A parasztnak meg sem fordult a gondolat a fejében, hogy ő főúr lehetne.”

Az előadó szerint akkor változott nagyot a világ, amikor jött a francia forradalom, és Napóleon azt mondta, hogy nála minden közkatona a tarisznyájában hordja a marsallbotot. A napóleoni korszak alapította meg azt az európai gondolkodást, hogy én bármi lehetek. És azóta van problémánk azzal, hogy szabadság, testvériség, egyenlőség – fűzte hozzá. – E hármas szókapcsolat mondandója elvileg nagyon keresztény. Van azonban két bökkenő: a hármat egyszerre megvalósítani nagyon nehéz, és mégis a három összefügg annyira, hogy ha az egyik csorbát szenved, akkor a másik kettő sem marad meg épen. Mivel például az egyenlőség nem valósulhat meg, ebben gyökerezik az európai ember irigységkultúrája.

A jezsuita szerzetes rávilágított, hogy a hét fő bűn egyike, az irigység mellett jól ismert a gőg is. „Mindig találsz magadnál alábbvalót, és ha nem, gyártasz magadnak. Kitalálod, hogy a cigány csak félig ember, mindegy, csak legyen valaki, akit lenézhess. Ezelőtt még 150 évvel is a motiváció az volt, hogy én jobb legyek. Ez váltotta ki a törekvést, hogy mindent megtegyek. Ma az irigység uralkodik, hogy miért jobb neki.”

Az irigység mint motívum és a hazugság, mint technika – ezen alapszik az egész kései kapitalizmus – állapította meg az előadó, és a kilábalás módját sem hallgatta el: „Itt magatartás-változásra van szükség. Arra panaszkodunk, hogy a svájciaknak jobb dolguk van. Na és? Mért rossz az neked, ha ők jól vannak? Azt mondom, hogy az egész emberiség legnagyobb problémája az irigység, és ha ettől megszabadulunk, akkor már csak egyvalami hiányzik, egy bűvös szék.”

A bűvös szék és a bálványok

„Karinthy Frigyes története, A bűvös szék, arról szól, hogy a géniusz feltalál egy olyan széket, amelyre ha ráülsz, nem tudsz többet hazudni. Milyen jó volna ez! Vagy nem? Eléggé megromlanának a társadalmi kapcsolatok. Mi reggeltől estig hazudunk. Nemcsak a sajtó, hanem mi is. Mindenekelőtt önmagunknak hazudunk. Egy-egy komédiát játszunk a családban, a munkahelyünkön, az egyházközségben.... és jó emlékezőtehetség kell, hogy számon tartsd, mikor mit is hazudtál. Mennyire egyszerűbb lenne mindig az igazságot mondani!” – hangsúlyozta Kiss Ulrich, majd a bálványok kérdésére tért. Mint mondta, sokan nem tudják, hogy tulajdonképpen bálványimádók: „A gazdagság nem azt jelenti, hogy vannak anyagi eszközeink, és esetleg jóval több, mint másoknak, hanem azt, hogy én azokba vetem a bizalmamat. Vagyis bálványimádó vagyok.”

A tízparancsolattal kapcsolatban kedvenc történetét osztotta meg a jezsuita szerzetes: „Van egy nagyon jó brazil barátom. Őt a cége elküldte New Yorkba fejtágítóra. Az előadó felkérte a jelen lévő 250 topmenedzsert, hogy mindenki vegyen elő egy papirost, és írja fel rá a tízparancsolatot. Kétszázötven ember közül senki sem ismerte mind a tíz parancsolatot. Három parancsot viszont mindenki: ne lopj, ne ölj, ne paráználkodj. Pedig az a legfontosabb a parancsolatokból, hogy csak egy urat imádjunk. Ehhez képest van nekünk jó pár: a párt, a tőke, a bank, a devizahitel, a médiaszabadság. Soroljam fel az összes bálványunkat?”

Nincs biztonság, és ez jó hír

Szabadság és függőség fogalmairól szintén a gazdagság kapcsán osztotta meg gondolatait Kiss Ulrich: „A gazdagsággal az a baj, hogy bízunk benne, minden reményünket abba vetjük. A biztosítótársaságok a tőkepiacon a legnagyobb szereplők. Betegesen be akarjuk biztosítani magunkat. Számolják ki, mennyit költ egy ember biztosításra! Csak azért, mert biztonságot akar. Nincs biztonság, és ez nem rossz hír, ez jó hír. Mert ha elismerem a függőségemet valakitől, akit mi Istennek hívunk, és szeret minket, akkor szabad vagyok. És ennek nem lehet konkurenciája a vagyon. Az összes ragaszkodásunk a vagyonhoz irracionális és értelmetlen.”

A szívben van a bűnök fészke

„Mi állandóan félünk. Mi lenne, ha ma nem üvöltenénk együtt a farkasokkal, kimondanánk az igazságot? Őszinteség, és a másik embernek jót akarni... ennyi kell, és összeáll az új világ. Ez nem utópia! Ez az a magatartás, amit az anya mutat a gyerekeivel szemben” – mutatott rá az előadó.

Arról is beszélt, mivel szembesült, amikor kalákagyóntatásra kérték fel. Bár sokkal többen mentek a gyóntatószékbe Marosvásárhelyen, mint korábbi szolgálati helyén, Budán, ám a gyónások felületesek voltak, szinte senki nem említette a hét fő bűn egyikét sem. „A szívben van a bűnök fészke. Nem abban, amit eszünk, hogy böjtölünk-e, adományozunk-e. Abban, hogy szívünk belsejében hogyan állunk a másik emberhez. Elfogadjuk akkor is, ha egy kellemetlen, undorító fráter? Mert könnyű szimpatizálni azzal, aki kedves, figyelmes, és lesi a vágyainkat” – figyelmeztetett a jezsuita szerzetes.

Hol „vásárolható” a nyugalom?

Ezt követően ezzel a kérdéssel szembesítette hallgatóságát: „Tényleg az az életem célja, hogy gazdag legyek?” A siker hajszolása, az állandó aggódás és rohanás helyett egy másik életformát ajánlott: „Minden délben és minden este nézzek vissza az elmúlt fél napra, és értékeljem, mi is történt. Mik azok az események, amelyek felém áramlottak? És mi az, amit én csináltam mindebből? Rá fogtok jönni, hogy tulajdonképpen a velünk történő dolgoknak igen kis részét csináljuk mi, a többi történik velünk. Aztán adjunk hálát az Úrnak mindazért, ami történt velünk. Azért is, amit első pillanatban buta fejemmel rossznak tekintettünk. Ez a napi feladat! Mert napi szinten történnek az igazi dolgok. Egy hónap 28-31 napból áll, egy év 12 hónapból, és az élet áll 70-80 évből. Ez a keret. Utólag nem tudunk változtatni rajta, csak a kiértékelésén. Ezért jó a napi értékelés.”

Persze sokan azt mondhatják, hogy erre nincs idejük. De akkor ez egy elhalasztott beruházás. Az életben is, mint a piacon, verseny van. Az a fontos, hogy tudd a nap huszonnégy órájából a maximumot kihozni. Nem kizsákmányolva és nem kipréselve, hanem pánik nélkül. Mert minél nyugodtabban éled meg a napjaidat, annál többet hozol ki belőlük. A lehetőségeid ugyanazok akkor is, ha kapkodsz, és akkor is, ha nyugodt vagy” – hangsúlyozta Kiss Ulrich.

Arra a kérdésre, pedig hogy miként lehet megszerezni a nyugalmat, így válaszolt: „Erre két kulcs van. Egyik, ha eleget alszol, a másik, ha eleget imádkozol.”

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír