Roráte hálós reggelivel

„A tegnap gondja, mintha aludna, a mai nap még nem ébredt fel” – írja Fekete István Roráte című novellájában az adventi hajnalok hangulatáról. A hajnali csend a csend különleges változata, a roráte így igazán segíthet az Istenre figyelésben. Ha sikerül kihámoznunk magunkat az ágyból  - hiszen az alvás is hajnalban esik a legjobban –, és feláldozzuk az éjszaka talán legértékesebb egy-két óráját, cserébe is kapunk valamit: nyugodtan telik a reggel, nem kell kipattanni az ágyból és gyorsan összekapva magunkat, bekapva valamit rohanni a munkába, iskolába, és már fogmosás közben a délelőtti teendőkkel foglalkozni gondolatban. A hajnali misére menet és után tényleg a jelennek, a reggelnek élhetünk. Jó dolog az ébresztő hidegből belépni az ajtón, miután hazagyalogoltunk a miséről, és nyugisan elkávézgatni, teázgatni, eszegetni, meghallgatni a híreket – egyszóval megadni a módját a reggelinek. Ha nem otthon, akkor például a Háló Ferenciek terei központjában.

Amúgy nekem tízkor kezdődik itt, a Hálóban a munkám – mondja Gaga Zsuzsa, a szervezet munkatársa. – Azt veszem észre, hogy egyre kevesebben mennek el rorátéra, talán azért, mert nem tudják, mit csináljanak utána. Sokszor egyáltalán nem is reggelizünk, csak bekapunk valamit, vagy a metróhoz rohanva magunkba tömünk egy kiflit – mutat rá.

A Hálóban minden évben kitalálnak valamit, ami segíti az embereket az advent megélésében, tavaly hetente egyszer imaestet rendeztek vacsorával. Idén a reggelire váltottak. Miután véget ér a ferenceseknél a mise – ami után zsolozsma következik, majd teás-zsíroskenyeres reggelire invitálják a híveket, szóval van „konkurrencia” – reggel hét körül már terített asztalokhoz ülhetünk az első emeleti helyiségben, ahol percek alatt elkészül a tea és a kávé. (A ferencesek minden bizonnyal nagyon kedvelik a teát és a zsíroskenyeret, a Margit körúton is rendszeresen rendeznek teaosztást, zsíroskenyér-agapét a legendás, vasárnap esti fél nyolcas misék után.)

Azt gondoltuk, adjuk meg a módját, hiszen a roráte utáni egy-másfél óra alkalmas idő arra, hogy üljünk le, csendesedjünk el és nyugodtan reggelizzünk egy kiadósat, és akkor nem rohanva, hanem a napnak nekikészülve indulhatunk dolgozni – fejti ki Gagas Zsuzsa, miközben megkeni tojáskrémmel a pirítós kenyerét, majd teát tölt valakinek.

Nem szoktak sokan eljönni, de ez nem is baj, maximum húsz ember fér el itt, de nem is valószínű, hogy többen eljönnének. Nyilván elsősorban azoknak van erre lehetőségük, akik a pesti belváros valamelyik templomába mennek rorátéra – reggel hatra, merthogy tisztességes roráte ekkor kezdődik (na jó, a fél hét még esetleg belefér). A hajnali miséknek egyébként elsősorban az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén vannak hagyományai. Hazánkon kívül Ausztriában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban élő szokás. A hívek hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták tették. Fél hétkor azonban már nincs olyan sötét.

 Lehet, ha nagy tömeg lenne, és csak reggeli, az sokaknak jobban tetszene – morfondírozik az ötletgazda. – De mi direkt nem nagy asztalnál vagy állva eszünk, hanem kis, négyfős asztalokra terítünk. És minden asztalra kitettünk segítő kérdéseket arra az esetre, ha nehezen indulna a beszélgetés, például ma azt, hogy mi okoz örömet és bánatot az adventben. Vannak visszatérők, új emberek, és olyanok, most például négyen, akik szoktak jönni, de most nem tudtak.

Az adventi, rorátés hajnalok, esetleg csütörtökönként egy hálós, beszélgetős reggelivel fokozatossá teszik a reggeleket, és lehetőséget nyújtanak egy kis szemlélődésre. Vita contemplativa, aztán pedig már jöhet a vita activa is. Azért a Hálóban a reggelit eltakarító munkatársak még ledőlnek szusszanni egy kicsit. Mi, többiek pedig a napra rákészülve indulunk a dolgunkra.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír