Sienai Szent Katalin: Misztikus levelek I.

Sienai Szent Katalin (1347–1380) elszegényedett nemesi családban született, mint a család huszonötödik, utolsó előtti gyermeke. Édesapja, Jacopo Benincasa kelmefestésből tartotta el népes famíliáját. Katalin hatévesen részesül először isteni látomásban, a trónon ülő Jézus jelenik meg előtte. Az élmény hatására elmélyül imádságos lelkülete és hétévesen szüzességi fogadalmat tesz. Tizenhat évesen belép Szent Domonkos harmadrendjébe, a Bűnbánó Nővérek közé. A Katalinról szóló legenda szerint Jézus eljegyezte őt és szívet cserélt vele, majd 1375. április 1-jén Pisában, a Szent Katalin-templomban stigmáival is megajándékozta, de ezek a szerzetes nővér kérésére láthatatlanok maradtak. Sienai Szent Katalin életét az egyház megújulásáért és a pápa meg az egymással is versengő városok közötti békéért folytatott munka, imádság és vezeklés töltötte ki. Betegeket, szegényeket ápolt, miközben ő maga is állandóan betegeskedett. Élete utolsó hat évében egyetlen tápláléka az Oltáriszentség volt. 1380-ban, Rómában halt meg. Életrajzát Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, a gyóntatója írta meg. Katalint II. Piusz pápa avatta szentté 1461-ben. VI. Pál pápa Avilai (Nagy) Szent Teréz, és Lisieux-i (Kis) Szent Teréz mellett az egyháztanítók közé emelte 1970-ben. II. János Pál pápa pedig 1999-ben Keresztes Szent Teréz Benediktával (Edith Stein) és a svéd Szent Brigittával együtt Európa védőszentjévé avatta.

Sienai Szent Katalin csaknem négyszáz levelet írt, s ebből a Kairosz Kiadó most több mint százat ad közre. A leveleket egyházi személyeknek – pápáknak, bíborosoknak, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnővéreknek –, valamint világiaknak – fejedelmeknek, polgároknak, saját családja tagjainak – írta. Levelei alapján elhivatottnak érezte magát arra, hogy felrázza a válságban lévő egyházat és kötelességeire emlékeztesse a papságot, ahogy egy helyütt fogalmaz: „Isten előtt nincs utálatosabb, mint azok a virágok, amik az egyház misztikus testéből hajtanak ki, és édes illatok helyett bűnök rothadó szagát árasztják.” Politikai és társadalmi követeléseket is megfogalmazott: a keresztények egymás közötti megbékélését, keresztes háborúk indítását a hitetlenek ellen és a Szentszék visszaköltözését Avignonból Rómába. Mindenekelőtt azonban lelki tökéletesedésre int egyháziakat és világiakat egyaránt, Jézus Krisztus feltétlen követésére.

„A megfeszített Jézus Krisztus és az édes Mária nevében!” – így kezdi minden levelét. Figyelmeztet, hogy nem önmagunktól létezünk, létünket Istennek köszönhetjük, „mindazokkal a kegyelmekkel és ajándékokkal”, amelyeket kaptunk és amelyeket kapni fogunk. A kérdésre, mi az, ami elveszi tőlünk a világosságot, a gőgöt nevezi meg: „A halál fája ez, aminek gyökerei a gőgben vannak. A gőgből születik az önszeretet és az önszeretetből a gőg; mert amint az ember ilyen szeretettel szeret, eltelik önmagával és összes gyümölcsei halált szülnek, megfosztván a lelket a kegyelem életétől. És eszi ezeket a gyümölcsöket a saját akaratának ízlése szerint, azaz önként esik a halálos bűn vétkébe, amit az önszeretet érlel.” 

Az önszeretet rombolja a lelket, s hiába szolgálja hivatalosan az ilyen személy az egyházat, valójában „Az ördögök szolgálatát végzik…  Az ördögök minden törekvése és foglalatossága az, hogy megfosszák a lelket Istentől, és abba a nyugalomba vigyék, ami az övék: így az ilyenek meg vannak fosztva a jó és szent élettől, mivel elveszítették a világosságot és oly nagy romlottságban élnek… Kegyetlenek önmagukhoz, hiszen az ördög szolgálatába szegődtek, idő előtt együtt élnek velük. Másokkal szemben is kegyetlenek, hiszen megfosztják őket a felebaráti szeretettől. Nem őrzői a lelkeknek, hanem felfalói. Ők maguk adják őket a pokolbéli farkas kezébe.”

Sienai Szent Katalin nem veti el a gyűlöletet, ha az a halálos bűn és a Teremtő megbántása ellen irányul, „gyűlöljétek az érzéki részt, a gonosz törvényt, amely mindig Isten ellen lázad, és gyűlöljétek és utáljátok a gyűlöletet, mely a felebarát ellen van bennetek. A felebarát gyűlölete ugyanis nem más, mint Isten megbántása: ezért jobban kell gyűlölnünk azt, hogy gyűlölködünk (mert ezzel magát az Igazságot bántjuk meg), mint ellenségeinket, akik jogtalanságot követnek el ellenünk; és gyűlölniük is kell engem, hiszen akiben halálos gyűlölet van, az jobban gyűlöli magát, mint az ellensége őt.” Ha sérelem ér bennünket mások részéről és gyűlöljük a sérelem okozóját, valójában megbántjuk és megöljük a lelkünket, ez pedig az üdvösségünket veszélyezteti. Ezért a feloldás érdekében a gyűlöletet önmagunk ellen kell fordítanunk, „mert az önmagatok iránti gyűlölettel el fogjátok űzni a felebarát iránti gyűlöletet, és egy csapással elégtételt nyújtotok Istennek is és a felebarátunknak is: hiszen kiemelvén lelketek a gyűlöletből, békét fogtok kötni Istennel és békét fogtok kötni a felebaráttal.” Így kell követnünk a Bárányt, vagyis Jézus Krisztust, hiszen „Ez a Bárány volt az a közvetítő, aki a kereszten elégtételt adott az Atyát ért jogtalanságért és nekünk adta a Kegyelem életét; és a nagy háborúból a legnagyobb békét szerezte, egyedül ezzel a közvetítéssel. Ez az édes Bárány az ember által elkövetett bűn és az Atyát ért jogtalanság gyűlöletével emelkedett fel a keresztre: magára vette ezt a sértést, és bosszút állt érte önmagán, akiben soha nem volt a bűnnek mérge. Mindezt a gyűlölet és a szeretet tette. Az erény szeretete és a bűn gyűlölete.”

Az ördög kísértéseivel kapcsolatban Sienai Katalin hangsúlyozza: Isten jósága azért engedi meg, hogy a sátán zaklassa a lelket, hogy alázatossá tegye ezáltal az embert, aki megismerheti így  az Úr jóságát, „s hogy az Ő édességes sebeibe menekülj, mint gyermek menekül anyjához. Mert jóságosan fogad minket édesanyánk, a Szeretet. Fontold meg, hogy Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Ugyanazzal a mérhetetlen szeretettel bocsátja ránk a szenvedéseket és engedi meg a kísértéseket, amellyel a vigasztalásokat adja; mert az Ő akarata nem akar mást, csak a mi megszentelésünket.” A szenvedést pedig örömmel kell viselnünk, mert végül minden jó elnyeri jutalmát, és minden vétek a büntetését. Ahogy azt Szent Pál is mondja: „Ezen élet szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amelyet megkap az a lélek, aki türelemmel szenved” (Róm 8,18). A szenvedésünk oka pedig gyakran az, hogy azt akarjuk, ami nem lehet a miénk: „Ha az akarat szereti a hírnevet, a gazdagságot, az élvezeteket és a jó állásokat vagy a testi egészséget – ha rendetlen érzülettel akarja és kívánja és nem képes megszerezni ezeket – sőt gyakran azt is elveszíti, amije volt –, a legnagyobb szenvedést érzi, mivel igen rendetlenül szereti önmagát. Így tehát az akarat az, ami a szenvedést okozza: vesd el az önakaratot és megszűnik minden szenvedés.” Ettől pedig úgy szabadulhatunk meg, ha Szent Pálhoz hasonlóan levetjük a régi embert, önmagunkat – „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20) –, „és magunkra öltjük az új embert, az Ige, az Istenember örök akaratát… Öltsd, öltsd magadra Krisztust, az édes Jézust, aki annyira erős öltözékünk, hogy sem ördög, sem ember el nem veszi tőlünk, ha mi magunk nem akarjuk.”

Sienai Szent Katalin számára a szeretet „az az édes kötelék”, amely összeköti a lelket Teremtőjével, „amely megköti az Istent az emberben és az embert Istenben. Ez a kimondhatatlan szeretet tartotta a szentséges Keresztfán átszegezetten és megfeszítetten az Istenembert; ez teremt összhangot a széthúzók között, ez egyesíti a különváltakat; ő teszi gazdaggá az erények koldusait, mert életet ad minden erénynek.” Ez a hatalmas és egyetemes szeretet „soha el nem fárad, soha nem vonja meg magát sem Isten dicsőségétől, sem a felebarátjától, sem szenvedés, sem kínzás, sem jogtalanság… miatt… Akiben él ez a szeretet, az állhatatos, soha meg nem rendül, mert az eleven sziklára, Krisztusra, az édes Jézusra épül;… Tőle tanulta meg, hogyan kell a Teremtőjét szeretnie, követvén az Ő nyomdokait.”

Sienai Szent Katalin lángoló lelkületű miszticizmusának csúcsán a szeretet-Isten, az irgalmas Jézus Krisztus áll, aki „Vérével megrészegített, bölcsességével legyőzte az ördög gonoszságát, megostorozottságával legyőzte testünket; megcsúfoltságával és alázatával legyőzte a világ gyönyörűségét és kevélységét; Vérének bőségében megmosott minket. Így tehát nem kell félnünk semmitől, mert – egészen fegyvertelen kézzel legyőzte ellenségeinket és visszaadta a szabad megfontolást” (Kairosz Kiadó, 2012; Fordította: Csertő György OP; Az olasz eredetivel összevetette: Diós István).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír