Sík Sándor egyházmegyei szavaló- és rajzverseny Debrecenben

Hazai – 2014. október 23., csütörtök | 18:03

A 125 éve született Sík Sándor pap költőre szavaló- és rajzversennyel emlékeztek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye diákjai október 21-én, a debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban – tájékoztat az egyházmegye sajtószolgálata.


Bosák Nándor megyéspüspök a pap költő, szerzetes, tanár születésnapjára emlékezve elmondta, a költő Istentől kapott képességét a költészet gazdagította, versben adta tovább gondolatait az embertársainak, amivel irányt, utat mutat másoknak.

A vers olyan gondolatokkal tölti el az olvasót, amelyek bennünk is megvannak, csak nincs képességünk annak lírai kifejezésére. A költészet ajándéka az is, amikor a verseket szépen előadjuk, mert azzal azt az ajándékot adjuk tovább, amelyeket a költők kaptak. Minden versmondó ebben tevékenykedik - hangsúlyozta a főpásztor.


Az egyházmegyei katolikus iskolák diákjai a szavalóverseny döntőjébe három korcsoportból jutottak be egy előzetes megmérettetés után. A diákok a szavalóversenyen egy-egy kötelező és szabadon választott verset adtak elő.

Kelemen Erzsébet, a debreceni Szent József Gimnázium tanára, a zsűri elnöke elmondta, a mai nemzedék keveset tud Sík Sándorról, aki azok közé a kevésbé ismert költők közé tartozik, akik kiszorultak az irodalmi kánonból. Ezért is tartották fontosnak a születésének évfordulóját ily módon megünnepelni.

A szavalóverseny első helyezettjei: alsó tagozat: Grajczárik Ádám (Szent Imre gimnázium - Nyíregyháza), felső tagozat: Ilosvai András (Szent Imre gimnázium - Nyíregyháza), középiskolás korosztályban: Prokopics Stella (Báthory István Gimnázium – Nyírbátor).

Különdíjban részesültek: Lőrincz Anna (Széchenyi István általános iskola - Mátészalka), Kovács Ádám (Szent László gimnázium - Kisvárda) és Antal László (Szent József gimnázium – Debrecen).


A rajzversenyre Sík Sándor verseit kellett illusztrálni, amelyre mintegy 120 alkotás érkezett, kiállításának megnyitója szintén ezen a napon volt a debreceni gimnáziumban.

Sík Sándor (1889. január 20. – 1963. szeptember 28.) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa.

A debreceni Calasanzi Szent József Intézet a rendek feloszlatásakor, 227 évi sikeres működése után, 1948 júniusában megszűnt létezni. Helyét a Révai Miklós Gimnázium foglalta el, amely 1950-től a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium nevét viselte. Az egykori piarista gimnázium épülete 2007-től jogutódjának, a szintén egyházi fenntartású Szent József Gimnáziumnak ad otthont.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria