Sikeres történet a cigánytelepen: Csoki a focin keresztül segíti a gyerekek fejlődését

Hazai – 2014. április 10., csütörtök | 16:16

Az európai uniós PAIRS program keretében az integráció sikeres modelljeként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Maka István („Csoki”) történetét mutatta be, aki a monori telepi cigánygyerekből szervez focicsapatokat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az európai uniós PAIRS program vezetőjeként 8 országban gyűjti össze a roma integráció sikeres modelljeit, a felzárkózás eredményes gyakorlatait. Április 8-án, a romák nemzeti ünnepén Albániában, Bulgáriában, Magyarországon, Olaszországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában 18 állami és civil szervezet mutatott be pozitív roma sorsokat honlapjain, hogy közös ügyünkre ráirányítsa a figyelmet.

A Jelenlét programjával számos szegregált településen segítő és 250 hátrányos helyzetű kistelepülésen a gyerekek esélyeiért tevékenykedő Magyar Máltai Szeretetszolgálat április 8-án arra hívta fel a figyelmet, hogy a leszakadó romák felzárkózásának támogatása mindannyiunk közös ügye.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Maka István, „Csoki” történetét mutatta be. Részleteket közlünk az élettörténetéből, a teljes szöveget a szeretetszolgálat honlapján olvashatják.

„Hatéves koromtól kezdve állami gondoskodásban éltem. Az általános iskola után kereskedelem-marketing szakon végeztem el középfokú tanulmányaimat… Tanulmányaim mellett versenyszerűen fociztam különböző egyesületekben, mint például az Abony, a Szolnok, a Dabas vagy a Kispest. Tizenhat évesen az NBII-ben bajnokcsapat tagja lettem. Ezt követte a válogatott meghívó: a Magyarország-Lengyelország felkészülési mérkőzésre kaptam behívást. Sajnos a válogatott bő keretében hosszú távon nem tudtam megragadni.

Azonban nem sokkal később jött az újabb meghívás: bekerültem a Magyar Roma Labdarúgó Válogatottba. Itt első állomásként a finn fővárosban, Helsinkiben kellett képviselni országunkat. Címeres mezben fellépni más nemzeti csapatok ellen, mint például Finnország, Svédország, Szenegál, Brazília… Azt hiszem, egészen kicsi korom óta erre vágytam: olyan nemzeti csapatok ellen játszani, akik a labdarúgás legsikeresebb válogatottai közé tartoznak. Sikerünknek köszönhetően meghívást kaptunk Brazíliába. Nem akartam elhinni, hogy ez a hirtelen jött meghívás velem történik. Brazília!!! ...

A válogatottbeli csapattársaim közül többnek ugródeszkaként szolgált ez a nemzetközi megmérettetés, hiszen volt, aki NBII-es felnőtt csapatba került, sőt volt olyan, aki NBI-es foci csapatba szerződött, mint például a Diósgyőr, a Debrecen, a Budapest-Honvéd vagy a Lombard Pápa. Azonban olyan labdarúgók kerülhettek magasabban jegyzett klubcsapatokba, akiknek szülei vagy jobb anyagi háttérrel rendelkeztek vagy akik esetében nagyon jó ajánlólevélként szolgált a szülő neve. Ilyen „falakba ütközve” azonban az én számomra sokkal nehezebb volt elérni célomat, hogy lehetőleg minél magasabb szinten űzzem a labdarúgást.

Utógondozóm, K. Mária azt javasolta, jelentkezzek főiskolára szociális munkás szakra. Én erre egy jót mosolyogtam, és azt válaszoltam neki, hogy képtelen vagyok egy főiskolát elvégezni. Azonban eltelt néhány hónap, és közben folyton foglalkoztatott ez az egész javaslat, érlelődött bennem az elhatározás. Egy nap arra jutottam, hogy képes vagyok arra, hogy egy főiskolát sikeresen elvégezzek. Felsőfokú tanulmányaimba belevágva kaptam egy nagyszerű lehetőséget a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól. Megkérdeztek, lenne-e kedvem dolgozni a Monori Gyermekotthonban. Természetesen elvállaltam a felkínált gyermekfelügyelői munkakört. Még mindig állami gondozott voltam, és ugyanebben a gyermekvédelmi szolgálatban nevelkedtem, csak más településen. A gyerekekkel való kapcsolatom nagyszerű volt, hiszen az itt élő gyerekek többségét már régóta ismertem.

Ezután a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz jelentkeztem. A Monori Integrációs Programban egy évig önkéntesként segítő munkát vállaltam, majd ezt követően 2011-ben kezdődött el a tényleges munkám: a Tanoda vezetője lettem. A monori cigánytelepen már nyolc éve vállal aktív szerepet Jelenlét programunk.

Az iskolába járó telepi gyerekek 90%-a halmozottan hátrányos helyzetű, ebből adódóan komoly tanulási nehézségek akadályozzák az iskolában és az életben való érvényesülésüket. Az ingerszegény környezetben felnövő gyermekek nem érik el a megfelelő fejlettséget az iskolakezdésig, ezért elég gyakran kísértük el a gyerekeket a ceglédi képességvizsgálóba. Az igen nagy számban „nem iskolaérettnek” minősített gyermekek érdekében jött létre a Biztos Kezdet Gyermekház, amelynek a lényege, hogy elősegítse a nullától öt éves korú gyermekek fejlődését és iskolaérettségük elérését.

Könnyen befogadtak a telepre, és azt hiszem, hogy a hitelességemnek köszönhetően tudok jó kapcsolatokat teremteni mind a szülőkkel, mind a gyerekekkel. A gyerekekhez le kell hajolni – arra a szinthez, ahol a gyerek az adott pillanatban van, és úgy kell felemelni, hogy lehetőleg ne sérüljön; vele együtt megoldani a problémákat és nem a feje felett határozni erről. Mindez azt is jelenti, hogy a gyermekekhez először nem értelmileg, hanem érzelmileg kell közelíteni, hogy a kialakult bizalomra építve értelmileg is tudjuk őket segíteni.

Elkezdtük a heti rendszerességű fociedzéseket. Kezdetben egy tizenöt-tizenhat éves korosztályból álló csapat igényelte az edzéseket. Az edzések pozitív élményének híre nagyon gyorsan elterjedt, és napról napra azt vettem észre, hogy egyre többen jönnek focizni. Még olyan kisfiú is akadt, aki csak öt-hat éves volt, de annyit tudott mondani hogy „Csoki, engem is vigyél edzésre, mert nagyon jó focizok!”

Mára már nem fociedzésről, hanem sokkal inkább foci-programról beszélhetünk, hiszen jelenleg négy korosztállyal működünk. Ez azt jelenti, hogy most már minden korosztály számára adott a rendszeres szabadidős sportfoglalkoztatás, ami még inkább segíti a gyerekek iskolai sikerességét, előmenetelét.”

Monor városközpontjában 2012 végén átadtak egy több ponton megvalósult műalkotást: interaktív, sötétben világító térköveket, amelyeknek ábrázolásain megelevenedik a város múltja és jelene, ismert és kevésbé ismert történetek, amelyek meghatározzák a kisváros arculatát. „Csoki” történetét is megjelenítették: a focilabdát, amellyel ma már négy-öt korosztályt edz a telepiek közül.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria