Sok szíriai muszlim tér át a kereszténységre, miután megmenekül a háborús övezet veszélyeitől

Kitekintő – 2017. március 11., szombat | 17:34

„Jézus megmentett minket” – mondják a Szíriából menekülő muszlimok, akik Libanonban találtak menedékre, és áttértek a keresztény hitre – annak ellenére, hogy emiatt fenyegetések és támadások érték őket.

Theophilus George Saliba libanoni szír ortodox metropolita, püspök azt nyilatkozta március elején az USA Today lapnak, hogy mintegy száz muszlim szírt keresztelt meg a polgárháború kezdete (2011) óta. Abu Radwan, aki a szíriai Homszból menekült el, és George Saliba keresztelte meg Bejrútban, arról beszélt, két évvel ezelőtt Jézus megjelent neki álmában. Akkor kezdett templomba járni; hitt abban, hogy Jézus eljön, hogy segítsen rajtuk, és megmenti őket; feleségével és gyermekeivel együtt keresztelkedett meg.

Saliba püspök elmondta, az Egyház csak akkor fogadja be az áttérőket, ha megbizonyosodik hitük valódiságáról.

Az eredetileg muszlim menekültek annak ellenére fordulnak Jézushoz, hogy ezzel veszélybe sodorják magukat. Abu Radwant egy alkalommal megkéselték templomból hazafelé menet – a támadók a saját törzséből való szírek voltak. Felesége még mindig hidzsábot visel a biztonsága érdekében.

Pontos adatokat a Libanonban áttérők számáról nehéz közölni, hiszen nem csak George Saliba keresztel. Egy másik felekezethez tartozó bejrúti templomban –  melynek a hívek biztonsága védelmében nem tették közzé nevét – szintén több szír áttérőt kereszteltek meg.

Libanon alkotmánya biztosítja a vallásszabadságot állampolgárainak. A The Christian Post híradásai szerint több ezer muszlim áttérésére számítanak, akik a kereszténységet „a szabadság vallásának” tekintik; az üldöztetés és háború borzalmai után egyfajta „lelki éhséget” élnek meg. A régióban a Voice of the Martyrs Canada adó sugároz keresztény rádióműsorokat; a rádiós szerkesztők arról számoltak be, hogy míg keresztények sokasága menekült el Irakból és Szíriából, számos muszlim viszont éppen most dönt a kereszténység mellett.

Európában szintén sok muszlim bevándorló és menekült tér át a kereszténységre, amint arról több portál beszámolt. Egy berlini gyülekezet 150 főről 700 fősre duzzadt a konvertitáknak köszönhetően; az osztrák püspöki konferencia pedig egy éve arról tájékoztatott: 2016 első hónapjaiban hetven százalékkal nőtt a felnőtt keresztségre jelentkezők száma.

„Jézus Krisztus azt mondta, aki kardot húz, kard által vész el – ez változtatta meg a gondolkodásomat” – mesélte egy 32 éves iráni konvertita.

Nem csak keresztény portálok írtak a jelenségről: többek között a The Guardian és The Independent is megírta, hogy számos muszlim a szabadság esélyének látja a kereszténységet. Úgy érzik, itt Európában megválaszthatják, melyik valláshoz akarnak tartozni, és „a szabadság vallását” választják.

Forrás: Pravmir.com

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria