December 20-án érkezett az egyházmegye püspöki hivatalához a soproni Határok Nélkül Alapítvány által gyűjtött adományokat szállító kisbusz.
A soproni karácsonyi vásár „Adni jó” faházában adományokért cserébe lehetett forralt bort, horgolt angyalkát vagy mézeskalácsot „vásárolni”. A ruhaneműből, játékból és meglepetésdobozokból álló csomagokat az adventi időszak eleje óta gyűjtötte a soproni alapítvány. Óvodások, magánszemélyek, üzletek is hozzájárultak ahhoz, hogy szebb legyen a szegényebb sorsú emberek karácsonya.
A Határok Nélkül Alapítvány, melynek vezetője Vigné Kovács Margit, a helyi rászorulókon kívül minden évben más és más helyre juttatja el a felajánlások nagyobb részét.
Vig Péter, az adományok szállítója elmondta, hogy tízéves karitászos tevékenysége során többször segítettek már a dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott intézményekben gondozott gyermekeknek is.
A soproniak – látva a keleti régió nehézségeit és a görögkatolikus egyház igyekezetét a hátrányos helyzetű emberek felkarolásában, megsegítésében – úgy döntöttek, hogy idén a Nyíregyházi Egyházmegyének adják át az adományokat.
Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria