Sötétzsolozsma zárt ajtók mögött a pécsi székesegyházban

A korai időktől kezdve a nagyhét utolsó három napjának zsolozsmájából az olvasmányos imaórát és a reggeli dicséretet különleges figyelemmel imádkozzák a székesegyházakban, plébániatemplomokban. A hagyomány szerint ekkor hangzottak el Jeremiás próféta siralmai.

A szertartást sötétzsolozsmának nevezték, ami onnan ered, hogy a X. századig éjszaka végezték, illetve, hogy mire a zsolozsmát befejezik, a templomban egy kivételével minden gyertyát eloltanak. Ilyenkor a szentélyben egy háromszögletű gyertyatartó áll, rajta tizennégy plusz egy gyertya ég. Az imádság meghatározott pontjain eloltanak egy-egy gyertyát, így csak a háromszög csúcsán álló fehér gyertya marad égve. Végül ezt az égő gyertyát az oltár mögött elrejtik, majd az 50. zsoltár eléneklése után előhozzák, a gyertyatartóra helyezik, s a diakónus látványosan félbetör egy barkaágat.

Az egész szertartás szimbolikus jelentéssel bír. A kioltott gyertyák jelképezik Krisztus tanítványait, akik szenvedésekor elhagyták őt. A barkaág megtörése Krisztus szenvedésének megkezdésére utal. Az égve maradt gyertya Krisztus jelképe, aki meghalt a kereszten, sírba tették, de a halál nem uralkodott rajta, hiszen ragyogó fényben feltámadt.

A pécsi székesegyházban napjainkban is élő gyakorlat e mély értelmű szertartás végzése. Ma már a II. vatikáni zsinatot követően megújított liturgikus szabályok szerint, de a helyi hagyomány alapján Jeremiás próféta siralmait és néhány szép, régi válaszos éneket beillesztve végzik a sötét zsolozsma imaóráit.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír