A szabad piacról keresztény diákoknak: az önérdek nem azonos az önzéssel

A Katolikus Egyház társadalmi tanítása alapelveket és irányelveket tartalmaz, de nem nyújt konkrét receptet a megvalósításra – hívta fel a figyelmet csütörtök esti bevezetőjében Alexander Trachta közgazdász, a bécsi Europa Institut egyik tagja, rámutatva: a katolikus híveknek autonómiájuk van abban, hogy az Egyház társadalmi tanítását milyen módszerrel ültetik át a gyakorlatba, a részletekről való vita teljesen legitim. Az állam pedig nem keverendő össze a társadalommal, és nem a jótékonykodás eszköze.  

A szeptember 13-16. közt megrendezett konferenciát, amelyre elsősorban közép-európai diákokat invitálnak, az amerikai Acton Intézet, a bécsi Europa Institut, a londoni Institute of Economic Affairs és a szlovákiai Anton Neuwirth Kollégium rendezte a Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával. Mivel az eddig ausztriai helyszín nem állt többé rendelkezésre, idén Szlovákiában, Modor (szlovákul Modra) városában rendezték meg a négy napos összejövetelt, amelynek házigazdája Alexander Trachta volt (a képen). Mint azt elmondta: általában körülbelül harminc diák érkezik a konferenciára – amelyet a Magyar Kurír tudósítója szerint inkább egyfajta szemináriumnak, továbbképzésnek lehetne nevezni. Idén azonban csak 15-en érkeztek. Általában a közép-európai diákok közt nagyobb az érdeklődés, mint a németek és nyugatiak közt, a legtöbben a lengyelek szoktak lenni, idén azonban mi, magyarok alkottuk a legnagyobb csoportot öt fővel.

Az Acton Intézet kutatási igazgatója, Samuel Gregg sajnos pár nappal a rendezvény előtt kénytelen volt lemondani az útját. Helyette André Azevado Alves, a portói Portugál Katolikus Egyetem professzora érkezett, aki több előadást is tartott a résztvevők számára, így beszélt a piac etikai alapjairól, az elfeledett dominikánus-jezsuita salamancai iskola hozzájárulásáról az államtanhoz és a szabadpiac védelméhez, valamint a szubszidiaritásról és a kormányzati beavatkozás problematikájáról.

A professzor idézte a pápát, aki még bíborosként leszögezte: a moralizálás nem egyenlő a morállal, sőt sokszor ellentétes azzal. Ha hozzáértés nélkül moralizálunk, könnyen erkölcstelen dolgokat segíthetünk elő. André Alves leszögezte: a szabad piac alapja a magántulajdon, valamint a szerződések, amelyek ígéretekről és azok megtartásáról szólnak. A szabad piac magában rejti annak a lehetőségét is, hogy az ember rosszul választ. A 16-17. században működő salamancai iskoláról elmondta: Francisco de Vitoria, Domingo de Soto, Luis de Molina, Juan de Mariana és Francisco Suárez már a joguralomról, a piacról és a limitált kormányról beszélt a spanyol abszolutizmus idején. Abban a korban, amikor legalábbis megkérdőjelezték az amerikai indiánok emberi jogait, ők már levezették az ő méltóságukat a természettörvényből, és leigázásuk helyett a velük való kereskedést ajánlották.

A szubszidiaritás kapcsán André Alves bemutatta az úgynevezett public choice theory-t, a közösségi döntések elméletét. Mint kifejtette: gyakran hallani azt az érvet a szabad piac ellen, hogy a piac nem tökéletes, és ahol hibázik, ott szükség van állami beavatkozásra, kiegyensúlyozni, kijavítani a piacot, mivel a verseny tökéletlen és aszimmetrikus. Ez az elképzelés azonban arra az idealisztikus elképzelésre épül, hogy az állam semleges, és aki belép a politika világába, az hirtelen angyallá, félistenné változik, aki pártatlanul tudja megítélni a piac szereplőit, valamint tudományos módszerekkel ki tudja ismerni a piacot. Ez azonban nincs így, a politikusok is éppúgy tökéletlen, a saját érdekeiket is figyelembe vevő döntéshozók, mint a piaci szereplők. A professzor azonban rámutatott: az állami beavatkozásnak számos negatív hatása lehet. Az egyik ilyen az, hogy ha egy bizonyos csoport állami (vagy EU-s) forrásokat kap, akkor többé nem arra fordítja az energiáit, hogy megfeleljen azoknak, akikért dolgozik, hanem hogy ilyen forrásokat kapjon. Példaként említette a portugál egyetemi szférát, ahol szerinte azóta, mióta EU-s forrásokat kap az ország, a legtöbbeket nem az érdekli, hogy felkészülten és érthetően tanítsa a diákokat, hanem az egész rendszer a források lehívására állt át, ami a tanítás minőségének romlását okozta.

André Alves azt is bemutatta, miért nem csupán nehéz, hanem tulajdonképpen lehetetlen „kijavítani” a piac hibáit állami beavatkozással. Ehhez Friedrich von Hayeket, az osztrák közgazdasági iskola Nobel-díjas professzorát hívta segítségül, aki kifejtette a „spontán rend” elméletét. A beavatkozáshoz ugyanis pontosan ismerni kellene a piac működését. Ehhez a tudományos tudásunk meglehet, ám az a rejtett, gyakorlati tudás, amit a piac szereplői használnak, nem. Már csak azért sem, mert ez a tudás valahol tudattalan. Ezt a szubjektív tudást, a sok piaci szereplő szubjektív tudását nem tudjuk összegyűjteni, ráadásul ez pillanatról pillanatra változik, így ha meg is tudnánk ismerni, akkor is, mire használnánk, az már megváltozott. Az állami beavatkozás pedig úgy nyúl bele ebbe a spontán rendben, hogy még ha akaratlanul is, de rombolja ezt a szubjektív, exkluzív és gyakorlati tudást. Hayek mentora, Ludwig von Mises ehhez hozzátette: a beavatkozás nem csak a versenyt dönti romba, hanem roncsolja az emberi kapcsolatokat és hátráltatja az önkéntes emberi cselekvést is.

Gregor Hochreiter közgazdász, a nyugati keresztény hagyományra alapozó Oekonomika-Institute alapítója, a kapitalizmus definícióiról beszélt. Elsőként II. János Pál enciklikáját, a Centesimus Annust idézte, amely két definíciót ad:

„Ha a <kapitalizmus> olyan gazdasági rendszert jelent, amely elismeri a vállalkozás, a piac, a magántulajdon és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó felelősség, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív szerepét a gazdasági életben, a válasz természetesen <igen>, még ha talán helyesebb lenne <vállalkozói gazdaságról>, vagy <piacgazdaságról>, vagy egyszerűen <szabad piacgazdaságról> beszélni. De ha a <kapitalizmus> alatt olyan rendszert értünk, amelyben a gazdasági téren érvényesülő szabadság nem egy olyan szilárd politikai rendbe illeszkedik, amely a gazdasági szabadságot a teljes emberi szabadság szolgálatába állítja és a teljes emberi szabadság egyik összetevőjének tekinti, melynek etikai és vallási magja van, akkor a válasz egyértelműen a <nem>.” (CA 42)

A professzor ezután többek közt bemutatta Hans-Hermann Hoppe, Schumpeter, Marx és Chesterton értelmezéseit. Érdekes, hogy van aki az együttműködés szabadságaként értelmezi a szabad piacot,és van, aki éppen a konfliktusokat emeli ki, például Marx.

Martin Luteran, az Anton Neuwirth Kollégium tanára, aki Oxfordban tanult morál- és jogfilozófiát, Aquinói Szent Tamásra és a természettörvény tanára alapozva mutatta be az erkölcsi döntések természetét, központba állítva azt a kérdést, hogy vajon a siker igazolja-e egy-egy lépésünk helyességét. Mint pár példán keresztül rámutatott: a konzekvencionalisták, akik ezt vallják, nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az intenciónak, a szándéknak, márpedig a katolikus felfogás szerint ennek is nagy szerepe van döntéseink erkölcsösségének megítélésében. Úgyszintén szólt a mellékhatások kérdéséről, hogy miért fontos azok mérlegelése, amennyiben ez lehetséges. Megjegyezte: a szándék kulcsfontosságú például annak a felismerésében, hogy egy háborús helyzetben a stratégiai bombázás erkölcsileg igazolható, míg a terrorbombázás nem.

A leginkább gyakorlati kérdésekkel szombaton foglalkoztak a résztvevők. Philip Booth, a londoni Institut of Economic Affairs egyik vezetője beszélt a jóléti államok csődjéről, a válságról. Mindenekelőtt Booth, aki maga is írt könyvet az Egyház társadalmi tanításának és a szabad piacnak a kapcsolatáról, rámutatott: a pápák enciklikái és más katolikus dokumentumok mindig is figyelmeztettek az állami beavatkozás hátulütőire, a személytelenségre és a növekvő bürokráciára. „A totális gondoskodó állam, mely mindent magához von, végezetül olyan bürokratikus intézménnyé válik, mely a lényegeset nem képes nyújtani, amire a szenvedő embernek - minden embernek - szüksége van: a szeretetteljes, személyes odafordulást” – írja a Deus Caritas Estben XVI. Benedek.

Booth, aki az angol gentleman megtestesítője, kifejtette: az önérdekkövetés egyáltalán nem azonos az önzéssel, inkább az emberi kreativitás és józan ész kiterjesztése. A vállalkozóról alkotott azon kép, ami szerint kizsákmányol és rabol, teljesen téves, mivel ahhoz, hogy valaki sikeres üzletember legyen, fel kell mérnie azt, hogy mire van szüksége másoknak, azaz mások szolgálatába kell állnia, majd össze kell fognia másokkal, végül pedig kockázatot kell vállalnia.

Booth rámutatott: a népszerű közvélekedéssel szemben a gazdasági világválság oka nem a túl kevés, hanem a túl sok állami beavatkozás és a túl sok állami költés. Mint mondta: teljesen abszurd az az érvelés, ami szerint a válság oka a túl liberális gazdasági berendezkedés. Sokkal inkább hibáztatható az államok eladósodottsága. Emellett az is probléma volt, hogy az államok mindig megpróbálták megmenteni a bankokat, ahelyett, hogy hagyták volna csődbe menni őket, így a bankok egyre felelőtlenebbül viselkedtek.

A professzor kifejtette: félrevezető az a sokszor hangoztatott állítás, hogy a gazdagok és szegények közti szakadék egyre növekszik a világban. Ha ugyanis összeomlana az észak-koreai rezsim, akkor valószínűleg egyenlőség helyett ott is gyorsan ilyen nagy különbségek alakulnának ki. Ettől még azonban az általános életszínvonal nőne, és csökkenne a szegények száma, a szegénység mértéke. Az pedig összességében mérséklődik a szegénység, akkor ki bánja, hogy vannak, akik „nagyon gazdagok” lesznek. Katolikusként talán aggódhatunk a lelkük miatt, de gazdasági szempontból felesleges aggódni a „nagyon gazdagok” miatt. A szegénység pedig éppenséggel nem nő, hanem csökken a világban. Ugyancsak kritizálta a tranzakciós adó és a Tobin-adó elképzelését, mivel mint mondta, senki nem tudja, hogy ezt valójában ki fizeti meg. Hozzátette: a világszintű szabályozó testülettel is az a probléma, hogy az nem csökkentené, hanem növelné a spekuláció esélyét.

Végül Philip Booth azt is bemutatta, hogy a jóléti állam miként teszi tönkre a társadalom alrendszereit. A 19. században az államok még csak a GDP töredékét osztották újra. Ez ma az Egyesült Államokban 20 százalék fölött van, Európában pedig 50 százalék felett, de számos országban eléri a 70, 80 százalékot is. Emellett a jóléti ígéretek teljesítése érdekében az államok még hitelt is vesznek fel. Mint rámutatott: mivel például a brit állam jelentős támogatásokat nyújt az egyedülálló szülőknek és a munkanélkülieknek, ezért pénzügyileg nem éri meg házasodni, ami oda vezetett, hogy ma több gyermek nő fel olyan családban, ahol a szülők (ha egyáltalán kettő van) nem dolgoznak, mint olyanban, ahol legalább az egyik szülő dolgozik. Ugyancsak baj van a nyugdíjakkal: az emberek nem vállalnak gyereket, így nem lesz kitől beszedni a nyugdíjakra való pénzt, de az állam a jövő generációk zsebére mégis megígéri a nyugdíjat, amit majd hitelből próbál fedezni. Perverz módon pedig mindezt „intergenerációs szolidaritásnak” hívják az Európai Unióban, holott sokkal inkább nemzedékek közti konfliktust fog okozni.

A családias hangulatú összejövetel résztvevői (akik szombaton közösen mentek misére) az előadások közt és esténként izgalmas beszélgetésekbe bonyolódtak egymással és az előadókkal pár pohár bor vagy épp sör mellett. Péntek este pedig érdekes játékot játszottak: ez a katallakszis-játék, amely kicsiben mutatja be, hogy a minél szabadabb piacban, ahogy egyre több csoport tud egymással kereskedni hogyan lesz mindenki számára egyre értékesebb a saját tulajdona. 

Rímelt erre a szervező Trachta professzor megjegyzése: a globalizáció nem növelte, hanem csökkentette a szegénységet, így alapvetően jó dolog. A kultúrális uniformizálódás őt is aggasztja, de abszurd lenne megtiltani az embereknek, hogy például gyorséttermekbe járjanak.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!