Szabadulásunk útja

Nézőpont – 2014. szeptember 13., szombat | 20:00

A Szent Kereszt felmagasztalása – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 3,13–17)

Idén a 24. évközi vasárnapra esik a Szent Kereszt felmagasztaltatásának ünnepe, ezért a szentmisében ennek az ünnepnek az olvasmányait és könyörgéseit vesszük.

A János-evangélium 3. fejezetében, Jézus és Nikodémus éjjeli beszélgetésében olvassuk a megváltásunk titkát összefoglaló verseket: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mind az, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Ez az örömhír, amelyet az egyház hirdet: az emberszerető Atya örök életet ad azoknak, akik hisznek az Emberfiában, megtestesült egyszülött Fia kereszthalálában és feltámadásában. Abban a Fiúban, aki – a Filippi-levélben olvasható, ősi Krisztus-himnusz szerint – az isteni életből közénk jött, felvette a szolga alakját, engedelmes lett egészen a kereszthalálig, hogy megfordítsa a bűn szolgaságában élő, Isten ellen lázadó emberek sorsát, hogy helyettünk kimondja az igent az Atyának, és így megszerezze nekünk az istengyermekség kegyelmét.

E nagy szeretete tettéért az Atya felmagasztalta, és mindenek Urává tette: Jézus Krisztus az emberek egyetlen üdvözítője. Az üdvösséget tehát a kereszten megalázkodó, önként életét adó és ezért úrrá magasztalt Emberfia/Isten Fia eszközölte ki nekünk: ő az üdvösség szerzője és közvetítője azoknak, akik hittel megnyílnak az Atya felajánlott irgalmas szeretetének. Mert a már megszerzett, felajánlott üdvözítő kegyelmet hittel be kell fogadnunk, hogy ténylegesen megvalósuljon istengyermekségünk, megistenülésünk.

Amikor Az Emberfia/Isten Fia kereszthalálában kimondta a végső igent az Atyának, amikor a „beteljesedett” szavakkal kilehelte lelkét, már átment az Atyához az isteni létrendbe, már megtörtént megdicsőülése.

Egyik kedves németalföldi festőm, Rogier van der Weyden Golgota című tablóján a Jézus és a vele együtt felfeszített két lator keresztje hátterében feltűnnek a húsvéti hajnalt jelző, aranyló fények: számomra ez a festmény beszédes jelképe Szent Kereszt felmagasztaltatásának, üdvösségünk drámájának. Az eddig nem tapasztalt, többszörös válságban szenvedő, önmagát és világát pusztító emberiségnek nincs más útja a szabaduláshoz, mint Jézus keresztje és megdicsőülése!

Hittel, bűnbánó alázattal és szeretettel boruljunk le a Kereszt előtt: „Ave, Crux, spes unica!” – Üdvöz légy, Kereszt, egyetlen reményünk!

Szabó Ferenc SJ