Szabó Magda titkainak nyomában a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Tíz éve, hogy már nincsen közöttünk, mégis különös érzés múlt időben beszélni róla. Századunk és a múlt század magyar irodalmának nagyasszonya, Szabó Magda mintha halhatatlan lenne. A róla szóló életmű-kiállításról csak éppen ő maga hiányzik, az, hogy megjelenjen az ajtóban, és végigkalauzolja a látogatót kedves tárgyai és az őt ábrázoló fotók között, sokat, de mégsem mindent elárulva magáról.

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása három szoba és egy kisebb helyiség – akár egy polgári lakás, és mindegyik más-más titkot árul el a száz éve született Szabó Magdáról. Ahogyan a világos előszobából elindulunk befelé, a „lakás” mélyébe, úgy sötétednek a falak, s haladunk életének és írói munkásságának komolyabb oldala felé. A játékosságot színes faliképekkel és fényekkel kiemelő első terem még a gyermekkoré és a gyermekkönyveké. Itt kaptak helyet Szabó Magda kislánykori fotói és a szülők emlékezete, néhány személyes tárgyuk a magántulajdonban lévő hagyatékból. Édesanyja asztali tükre, cigarettás doboza, botja, amelyet később maga az író – Szabó Magda sohasem kedvelte az írónő elnevezést – is használt, édesapja táskája, és egy üveggolyó, nagyon hasonló a maiakhoz. Éppen úgy, ahogyan a száz-százötven évvel ezelőtt élt gyermekek is hasonlók napjaink apróságaihoz. Az utóbbiaknak interaktív játékokkal készültek a kiállítás alkotói, bátran megfogható játék báránnyal, cicával, egyszarvúval. Mindegyik beszél, a Sziget-kékből, a Tündér Lalából és a Bárány Boldizsárból mondanak el részleteket kedves gyermekhangon. De a látszólag szokványos fapadra is szabad leülni, sőt ficánkolni is rajta, s a meglepetés nem marad el.

A komolyabb részbe Szabó Magda mesébe illő alkalmi ruhája vezeti át a szemlélőt, mintha csak a Tündér Lala egyik jelmeze volna, egy apró termetű jó tündérre szabva. Akit érdekel a családfa, az böngészhet a Szabók és Jablonczayak ágas-bogas rokoni kapcsolatai között egy interaktív faliképen. Olvasmányélményeinkből felidézni őket nem mindig könnyű, mert az író sokszor több néven is említi családtagjait, attól függően, éppen melyik regényében személyesíti meg őket.

A debreceni református Dóczy Gimnázium is kapott egy falrészletet, hiszen a középiskolai évek igen meghatározóak voltak Szabó Magda életében. Amikor már Budapesten élt, akkor is erősen kötődött a cívisvároshoz, ahol életének legfogékonyabb időszakát töltötte. A magyaros motívumokkal díszített konfirmációi ruhát, amely nem Magdáé volt, szintén Debrecenből kapták kölcsön. Szokás volt, hogy a leányok maguknak hímezték az ünnepi viseletet, Szabó Magdának azonban nagynénje, Piroska hímezte a ruháját. Metszeteken láthatjuk a korabeli iskolai egyenruhákat, amelyek kissé eltérnek az Abigél című regénye alapján készült filmben megjelenített viseletektől. Érettségi tablóján pedig felfedezhetjük franciatanárát, Hettesheimer Ernőt, aki az Abigél Kőnigjének ihletője volt.

Az Abigélt talán az is ismeri, legalább a filmből, aki eddig még nem mélyült el Szabó Magda műveiben. A korsót tartó nő szobra, amely létező alkotás, Budapesten, az Október 6. utca egyik házának udvarán áll. A kiállításon is szerepel egy nagyméretű fotómontázs központi alakjaként. A regényt olvasva sokan vágytunk arra, hogy titkos kívánságainkat megírhassuk Abigélnek. Ezt most a kiállítás intim hangulatú kis termében megtehetjük, sőt, később választ is remélhetünk, igaz, nem korsóba rejtve, hanem a modern kor eszközeinek segítségével.

Szabó Magda titkait tovább fürkészve, a róla készült fényképek némelyike alá rejtve személyes tárgyait, porcelán őzét, kölnijét, arany papucsát, kedves könyveit fedezhetjük fel – például a Winnetou-t –, és minden kép alatt egy-egy önvallomást, levélrészletet is olvashatunk. A kisgyermekkori műtermi fotóról sugárzó öntudatos tekintet – „Filmszínésznők pillantását gyakoroltam” – számos későbbi fényképen megismétlődik, az igényesség, a tartás, a sztárokat megszégyenítő elegancia egészen haláláig fontos kérdés volt számára.

Szabó Magda nagyon szerette az állatokat, a kiállítás erről is sok érdekességet elárul. Gyermekkori Ifi cicája képe mellett ott láthatjuk Az ajtó című regényének Violáját ihlető kutyabarát fotóját, és Éva cicát is, akinek nevében szomszédaival levelezett, elmesélve nekik, milyen az íróházaspárnál macskának lenni.

Az ajtó Violájának képe egy valódi ajtóhoz vezet, ahonnan a kiállítás utolsó termébe juthatunk. Különös hangulatú helyiség, itt már majdnem fekete falak fogadnak, talán elsőre nem is érthető, miért jelennek meg Szobotka Tiborral való házasságának momentumai ilyen sötét keretek között, amikor szoros kapcsolatuk, szinte mitológiai magasságba emelkedett szerelmük története nem ilyen színekkel ábrázolódik ki Szabó Magda életművében. Végül mégis összeáll a kép, de előbb még Az ajtó Emerencének Náray Tamás által megálmodott ruháját csodálhatjuk meg. Hogy valóban hasonlót viselhetett-e Emerenc, azt a látogató maga döntheti el könyv- illetve filmélményei alapján. Szabó Magda valóságos, élő regényalakja mindenesetre nagy hatású asszony volt, még Szobotka Tibor is megörökítette egy könyvében, a Menyasszonyok, vőlegényekben. Ennek egy példányát láthatjuk kiállítva Az ajtó és Csizmadia Éva Volt egyszer egy nyírfa seprű című kötetének társaságában, amely szintén Emerencnek, azaz Szőke Juliannának állít emléket.

A kijárathoz az íróházaspár síremlékének fotója kíséri ki a vendéget, mégsem kell szomorúan távoznunk. A kifelé vezető folyosó fala, amelyen ismert emberek vallomásait olvashatjuk Szabó Magdáról, szépen, lassan kivilágosodik. Lehet ez a feltámadás jelképe, hiszen ő maga is hívő, templomjáró ember volt, de jelképezheti azt is, hogy valamennyit megismerhettünk Szabó Magda titkaiból, ha nem is árult el magáról mindent.

(A kiállítás 2018. március 4-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.)

Jezsoviczki Noémi/Magyar Kurír

Fotó: Pim.hu

Az írás az Új Ember 2017. július 16-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.