Szaúd-Arábia legmagasabb rangú egyházi vezetője elítéli az Iszlám Államot

Kitekintő – 2014. augusztus 21., csütörtök | 19:19

Szaúd-Arábia legmagasabb rangú egyházi vezetője elítéli az Iszlám Államot – írja a Zenit hírügynökség. A szaúd-arábiai nagymufti, Abdul-Aziz Al-Sejk úgy nyilatkozott, az Iszlám Állam és az Al-Káida az iszlám „első számú közellenségei”.

A szaúd-arábiai nagymufti, Abdul-Aziz Al-Sejk, az ország legmagasabb rangú egyházi méltósága úgy nyilatkozott, az Iszlám Állam és az Al-Káida az iszlám „első számú közellenségei”, és semmilyen szempontból nem az iszlám hit képviselői.

A mufti már korábban is elítélte az iszlamista csoportok tevékenységét; mostani kijelentésének súlyát az adja, hogy a militáns csoportok komoly győzelmeket értek el.

„A szélsőséges, militáns eszmék és a terrorizmus, amelyek pusztítják a világot, és lerombolják az emberi civilizációt, semmilyen szempontból sem az iszlámot képviselik, hanem épp ellenkezőleg: az iszlám első számú ellenségei, és a muszlimok az első áldozataik” – fogalmazott Abdul-Aziz Al-Sejk nyilatkozatában, melyet a szaúdi állami hírügynökség, a Saudi Press Agency tett közzé.

A továbbiakban a nagymufti ezeket a szélsőséges csoportokat a korai iszlám idején fellépő háridzsiták mozgalmához hasonlította, melynek harcosai meggyilkolták Mohamed próféta unokatestvérét és egyben vejét, Ali ibn Abi Tálibot – aki 656-től 661-ig uralkodott az Iszlám Kalifátusban –, amiért engedményeket tett egy rivális muszlim csoportnak. A háridzsitákat később eretneknek tartotta az iszlám irányzatok többsége.

Szaúd-Arábia a szunnita iszlám szélsőségesnek mondható vahhabita irányzatát követi, ám a militáns iszlamisták, akik az elmúlt évtizedben többször támadást intéztek a királyság ellen, az ország biztonságát fenyegetik. Augusztus elején Abdullah király egy beszédében elítélte a militáns csoportokat, akik az iszlámra hivatkoznak, és felszólította a muszlim tudósokat és vezetőket, hogy lépjenek fel ellenük.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria