Székely János: A templomban a cigányság is leljen otthonra

Milyen emlékek kötik a Szentföldhöz?

1987-ben kerültem ki Betlehembe az ottani szalézi teológiai fakultásra - ebben egy olasz grófnő is segített, aki négy papnövendék (három lengyel és egy magyar) tanulmányi költségeit fedezte. Akkor a politikai helyzet még elég nyugodt volt. Az arabok tudták, hogy együttérzünk velük, és a fal sem állt még, ami most bekerít egyes településeket (többek között Betlehemet). Annak a szalézi iskolának a területén is át akarják vezetni a falat, pont az iskolaépület és a kolostor között, ahol én tanultam. A szalézi rend ezért pert indított. Az izraeli állam ott egy kibucot akar megvédeni a fallal. Betlehemet is körbe vették fallal, ezért rengetegen elvesztették a munkájukat, sokaknak a rokonait, a telkét vágták el a lakhelyétől. A turisták is kevésbé mennek oda, pedig Betlehem a turizmusból élt. Néha visszatérek oda, amikor zarándokcsoportot vezetek. Miután diakónussá szenteltek, hazajöttem, és itthon szenteltek fel papnak. Az egyházmegyék határainak rendezésekor, 1993-ban a váci egyházmegyéhez kerültem volna, de Paskai bíboros úr „meg akart menteni” az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének, és kiküldött Rómába. Ez kivételes eset volt, mert egyébként megegyeztek a püspökök, hogy nem szippantják ki az átkerülő területekről a papokat. Miután hazajöttem Rómából, káplán lettem.

Hogy került önhöz a cigánypasztoráció?

Nem sokkal azután ment nyugdíjba Keresztes Szilárd görög katolikus püspök, a terület korábbi felelőse, hogy én püspök lettem. Nekem érsekvadkerti káplánként nagyon  jó kapcsolatom volt a cigányokkal. Ezért jeleztem a püspöki karban, hogy szívesen vállalnám a cigánypasztoráció koordinálásának feladatát.

Hogy látja, nem esetleges-e egy kicsit az egyház amúgy tényleg sikeres cigánypasztorációja, olyan értelemben, hogy inkább szigetekben létezik, ott, ahol egy-egy karizmatikus személyiség felvállalja?

Ez nagymértékben tényleg így van. A cigányok jelentős része nyitott a hit felé. Ha a pap ügyesen közelít feléjük, meg tudja őket szólítani és megszeretik, akkor rengeteg mindent el tud majd érni. Ha ez nem sikerül, akkor nagyon hamar a szektákban találnak helyet maguknak. Szomorú és intő példa ebből a szempontból Spanyolország, ahol körülbelül egymillió cigány van, hasonló helyzetben, mint nálunk, és a letelepedett cigányok már valamelyest integrálódtak a társadalomba. Ott a cigányok, miként az egész ország, hagyományosan katolikusok voltak, jó kapcsolatuk volt az egyházzal. Az utóbbi húsz-harminc évben azonban több mint a felük szektás lett egy kifejezetten rájuk specializálódott szektának köszönhetően. A hozzájuk átlépő cigányok azt mondják, hogy a katolikus templom a spanyoloké, és csak a szektás gyülekezeti termet érzik magukénak, mert ott felszabadultabban énekelhetnek, a pásztoruk is roma, a saját kultúrájuknak megfelelően ünnepelhetnek. Ez azt mutatja: fontos, hogy megteremtsük az egyház cigány arcát. A székesfehérvári egyházmegyében egy atya betett a templomba egy nagy cigány zászlót. Addig egyetlen cigány sem jelent meg vasárnap a misén, azóta mindig ott vannak tízen-húszan, és a cigány zászló körül ülnek le. Érzik azt, hogy a papjuk örül, hogyha jönnek; nem megtűrtként, hanem emelt fővel léphetnek a templomba, ahol befogadják őket a saját kultúrájukkal, nyelvükkel, hagyományaikkal együtt. Ugyanígy, ha a cigányok meghallják a hagyományos lovári dallamokra írt kétnyelvű (cigány és magyar) misét, az nagyon mélyen hat rájuk. Ebben is átélik, hogy a kultúrájukkal, a múltjukkal, a méltóságukkal együtt fogadjuk el őket testvérként. Általában a zene rendkívüli módon hat a cigány ember lelkére.

A keresztelés egy életre meghatározhatja, hogy miként kötődnek a cigányok az egyházhoz.  Számos pap olyan feltételeket szab a keresztelőhöz, ami az egyház törvényei szerint jogtalan, túlzott követelés. Az egyházjog szerint ha a szülő megígéri, hogy igyekszik keresztény módon nevelni a gyermeket, akkor a pap köteles megkeresztelni. A kereszteléshez nem szabhatjuk feltételül, hogy a szülőknek egyházi esküvője legyen és minden vasárnap misére járjanak. Még kevésbé szabható feltételnek a keresztséghez, hogy egyházi adót fizessen valaki. Sajnos sokszor ez az első és legfontosabb: keresztelés előtt bevasalják az egyházi adót. Ez igen nagy károkat okoz. Vannak olyan települések, ahol az emberek egyszerűen leszoktak a keresztelésről.

Jövőre lesz Boldog Ceferino, a cigányok védőszentje születésének 150., halálának 75. évfordulója. Ha az ő képe kikerül a templomba, vagy beszél róla a plébános, az is segít egymás elfogadásában. Fel kell mutatnunk a pozitív példákat, példaképeket.

Mondana párat?

Kevesen tudják például, hogy Charlie Chaplinben is cigány vér volt. Mátyás király adómentességet adott a nagyszebeni cigányoknak 1476-ban, és kivonta az erdélyi vajda fennhatósága alól őket, mert annyira hasznos munkát végeztek, többek közt a szebeni vár megerősítésében. 1500-ban Temesváron ágyúkat öntöttek a cigányok. 1585-ben a kolozsvári házsongárdi temetőhöz a cigány vajda szállította a szükséges szögeket, fém alkatrészeket. Ekkoriban a cigánysággal komolyabb probléma nem volt, megtalálták helyüket a magyar társadalomban. A török harcok idején katonaként és kovácsként dolgoztak. A ’48-as szabadságharcban hatezer cigány vett részt. Az már ismertebb, hogy 1990-ben Marosvásárhelyen, amikor románok verték a magyarokat, a cigányok ezzel a jelszóval érkeztek meg: „Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!”

A közelmúltra rátérve: a cigányok túlnyomó többsége a rendszerváltásig dolgozott. 1993-ra azonban már csak a 28 százalékuknak volt munkája. Megszűnt sok nagy gyár, és sok más munkahelyről is őket szórták ki először. A szabad versenyben képzettség és motiváció híján lemaradnak. Cigányként munkát találni nagyon nehéz. Gyakran megesik, hogy telefonon munkát ígérnek valakinek, aztán amikor személyesen elmegy, és látják a bőre színét, akkor azt mondják, hogy sajnos már betöltötték az állást. A rendszerváltáskor nem gondolták kellőképpen végig azt a folyamatot, amit a nagy tömegeknek munkát adó gyárak, vagy  a munkásszállók megszüntetésével elindítottak. Nem gondolták végig, hogy mi lesz azzal a gyerekkel, aki állami gondozott volt, munkásszállón lakik, és egyszer csak megszűnik a szálló meg a munkahelye is.

Nemrég megjelent az ön által írt cigány népismereti tankönyv. Mi ezzel a célja?

Szeretném, ha ez a kis könyv kiegészítő tananyag lehetne a katolikus iskolákban, de esetleg máshol is. Számos probléma, félreértés forrása ugyanis, hogy tévesek az ismereteink – ha egyáltalán vannak – a cigányokról. Nem ismerjük a múltjukat, például azt a rengeteg üldöztetést, ami főleg Nyugat-Európában érte őket. Poroszországban és az északi német területeken szabályos cigányvadászatokat tartottak még a 19. században is. Hessen tartományban volt időszak, amikor pénzt adtak egy-egy halott cigányért. Volt olyan cigány-vadászat, amelynek során 260 cigányt lőttek le egyetlen éjszaka. Angliában rengeteg akasztás volt. Franciaországban 1802-ben sok cigányt összetereltek, hajóra tették, és Afrikába vitték őket. Ott kitették a cigányokat a partra, és otthagyták őket. Magyarországon ilyen borzalmas üldözések soha sem voltak, a második világháború utolsó évét leszámítva. Voltak nálunk is szomorú események, például a Mária Terézia-féle rendelet, ami szerint el kellett venni kis korban a cigány gyerekeket a családjuktól, hogy magyar családokban nevelkedjenek. Ezt sok vármegyében végrehajtották. 12 éves korukig voltak a magyar családnál, ami pénzt is kapott azért, hogy neveli a cigánygyereket. Cserébe a gyermek ingyenesen szolgált ugyanott annyi évet, amennyit nevelték. Sokszor elszöktek a gyerekek, vagy a szülők is, akik keresték a gyereküket. Az ilyen gyerekek többségének sorsa rosszul alakult, mivel a magyar közösség nem fogadta be őket, a cigány gyökereiktől pedig elszakadtak. Sok lány prostituált lett, sok fiú katonaszökevény, vagy bűnöző. Ezek a sorsok törvényszéki szövegekben is felbukkannak, szívszorító, ahogy a gyerekként otthonról elszakított cigány fiatalok nyilatkoznak. Ha kérdezik tőlük, hogy hol születtek és kik  a szüleik, nem tudják megmondani. Egy fiatalember úgy fogalmaz a vallomásában: „kicsinységemben elszakíttattam”. Másvalaki azt mondja: „az országban szanaszét nevelkedtem”. Mária Terézia uralkodása alatt és után, körülbelül húsz éven át kísérleteztek ezzel az embertelen magyarosítással. A magyar cigányság történetének másik szomorú fejezete a második világháború alatti időszak. Auschwitzban és más táborokban harmincezer magyar cigányt öltek meg. Várpalota mellett (a Grábler-tónál) kb. háromszáz cigányt lőttek le nyilas katonák.

Cigány népismereti tankönyv már létezik, bár az inkább 12-től 16 éves korig szól.

Az én könyvemet szándékosan rövidre írtam, hogy szinte egy ültő helyünkben el lehessen olvasni, és hogy általános képet nyújtson a cigányok történelméről. Emellett vannak benne szemelvények: cigány népi énekek, imádságok, magyar költők cigányokról szóló költeményei és cigány költők versei. Valamint a szimbólumaikról, a zászlójukról, himnuszukról, nyelvükről is van benne egy rövid ismertető. A könyv kétfelé szól: a többségi társadalomnak, hogy megismerje a cigányokat, és a cigányoknak, hogy megismerjék önmagukat. Fontos lenne elősegíteni az egészséges cigány identitás megszilárdulását. A cigány identitás természetes módon kettős, magyar-cigány identitás, hiszen a romák hatszáz éve itt élnek, ez nekik is a hazájuk, a legtöbbjük anyanyelve is magyar. Péli Tamás cigány festőművész fejezte ki ezt igen szépen: „A cigány ember homlokán kettős aranypánt van, a cigány öntudata és a magyar kultúrája, és az egyikről sem vagyunk hajlandóak lemondani.”

A cigányok befogadásának ára nem lehet az, hogy meg kelljen tagadniuk a múltjukat. Ne asszimilálni akarjuk őket, hanem elfogadni őket az identitásukkal együtt! A kilencvenes évek elején sok cigány fiatal került pszichiátriára súlyos problémákkal, például skizofréniával, pedig korábban az ilyesmi nem volt jellemző a cigány társadalomra. Az egyik ok a munkahely elvesztése, a kilátástalanság volt, a másik pedig az, hogy ezek a fiatalok teljesen megtagadták cigány gyökereiket. Nem vallották magukat cigánynak, sosem mentek vissza a cigánysorra a rokonsághoz, keresztelőre, ünnepekre. Elvágták a szálakat, mindenáron csak magyarok akartak lenni. Így meghasonlottak önmagukkal. Egészséges ember csak az tud lenni, akinek erősek a saját gyökerei.

Úgy tűnik, mintha az egyház cigánypasztorációja sikeresebb lenne, mint az állami roma felzárkóztató programok. Ennek mi lehet az oka?

Minden program, minden igazi felemelkedés legfontosabb eleme, főszereplője az ember. Az állami projektek egy része azért sikertelen, mert hiteltelen emberek képviselik. Az integráció, amiről annyit beszélnek, mindenekelőtt társadalmi bizalmat jelent, a jó kapcsolatok kialakulását, kölcsönös tiszteletet és elfogadást. Ez a bizalom akkor alakulhat ki, ha bizalomkeltő, tehát hiteles emberek képviselik. A valóságban sokszor sem a cigányok képviselői, a cigány kisebbségi önkormányzatok vezetői, sem a magyar politika cigányokkal foglalkozó rétege nem volt hiteles. Gyakran csúf politikai játékot űztek a cigánysággal. Volt, hogy lazították a közbiztonságot, hogy megtartsák a cigány szavazókat, akik láthatják, hogy baloldali kormány idején lazább a elbírálás. Emellett rengeteg nem cigány ember élt meg a romaprojektekből. Minden projektben a legfontosabbnak az embernek kell lennie. Egy munkahelyteremtő program esetében a legalapvetőbb, hogy legyen valaki, aki ismeri a helyi viszonyokat, akire a feladatokat rá lehet építeni. Ebben pedig rengeteget tud segíteni az egyház, hiszen mindenütt van hitoktató, egyházközségi képviselőtestület, plébános.

Bemutatna egy konkrét példát?

Szép példa a cigány többségű Tarnabod, ahol a Máltai Szeretetszolgálat működtet egy nagyszerű programot. Ők mindenhol azzal kezdenek, hogy vesznek egy házat a faluban, és valaki ott elkezd dolgozni, élni. Megműveli a kertjét, állatokat tart, és megismeri a falut, eljár misére, megnézi a kocsmát, hogy megismerje az embereket, a viszonyokat. Ezt Budapestről nem lehet megcsinálni. Tarnabodon a máltaiak az első ötlete az volt, hogy vettek egy kisbuszt, amivel munkába tudják vinni az embereket, ugyanis sokan csak azért nem tudtak dolgozni menni, mert rossz volt a menetrend és drága volt számukra a közlekedés. Amint ezt beindították, húsz embernek fél éven belül lett munkája. Másik nagy ötletük volt, hogy rávették a családokat, hogy szereljék át a villanyórákat előfizetésesre. Sokan adósodtak ugyanis el úgy, hogy nem tudták fizetni a villanyt. Van viszont ez a kevesek által ismert konstrukció, amit védett fogyasztóknak nyilvánított családok esetében kérésre ingyen köteles az áramszolgáltató bevezetni, hogy a fogyasztó befizet a postán egy csekket, kap egy kódot, azt beüti a villanyórába, és az „rátölti” arra a befizetett összeget. Így a családok jobban nyomon tudják követni a fogyasztásukat, és csak annyit fogyasztanak, amennyi pénzük van. Ez forradalmat hozott a faluban, elkezdtek spórolni az emberek. A harmadik lépés az volt, hogy létrehoztak egy veszélyeshulladék-szétszerelő üzemet. A fémekkel, fémgyűjtéssel szívesen foglalkozó cigányoknak ez nagyon tetszik. Lassanként arra is rávették az embereket, hogy műveljék meg a kertjüket, tartsanak állatokat. Alapítottak egy óvodát is, ahol sok mindent megtanítanak az anyukáknak. Tíz év alatt teljesen megváltozott a falu képe, haldokló zsákfaluból élő, szép településsé vált.

Balog Zoltánékkal milyen az együttműködés?

Nagyon jó. Nagyra értékeljük a kormány komoly szándékát a cigányok helyzetének javítására, amit mutat az is, hogy az uniós elnökség egyik fő témájává tette a romaügyet. A kormány komoly segítséget szeretne adni az egyházi tanodák működtetésére. Valószínűleg abban is kapunk majd segítséget, hogy cigánypasztorációs munkatársakat foglalkoztassunk. Nekik jelentős részük cigány lenne, így fontos közvetítő szerepet tölthetnének be.

Az LMP szeptemberben szemére vetette Balog Zoltánnak, hogy növelni akarja az egyházi cigányiskolák számát, mondván, hogy ez szegregáció.

Sok olyan iskola van, főleg Kelet-Magyarországon, amit ha nem vett volna át az egyház, akkor az önkormányzat már régen bezárta volna. Egyre több olyan település van, ahol a gyerekeknek szinte a 100 százaléka cigány, így az iskolába is természetesen szinte csak cigány gyerekek járnak. Az így kialakuló cigányiskolával problémája van az önkormányzatnak, mert a törvények tiltják az ilyen „szegregációt”. Ezeket az iskolákat néhány helyen az egyházak mentették meg. A rakacaszendi iskolát például a görög katolikus egyház vette át, ott csak a görög katolikus pap gyermekei voltak nem cigányok. Nem hiszem, hogy arra kellene törekedni, hogy bonyolult, mesterséges szabályokkal megszüntessünk természetes módon kialakult cigányiskolákat, inkább azt kellene előmozdítani, hogy színvonalas legyen bennük az oktatás. Ráadásul ha szeretnénk, hogy megmaradjon a cigányság kultúrája, ahhoz kell néhány oktatási intézmény is (mint a Gandhi gimnázium,, vagy a Kalyi Jag Gimnázium), ahogyan Erdélyben is küzdünk azért, hogy megmaradjanak a magyar iskolák.

Mit gondol az uniós romastratégiáról?

Az uniónak volt 2002-ben egy javaslatcsomagja Közép-Európa számára, amiben megfogalmazták azt is, hogy a segélyek nagy részét természetben kellene nyújtani. Ez ellen itthon sok jogvédő tiltakozni szokott. Valójában azonban, ha a társadalom segélyt ad, akkor meghatározhatja a formáját és számon kérheti, hogy mi lett vele, hiszen a segély célja a közjó előmozdítása, segítése. A természetben adott segély sok esetben a rászoruló feleség és gyermek érdekét védi.  Az uniós javaslat megfogalmazta azt is, hogy a segélyt lehetőleg kössék munkához. A harmadik javaslat a nagy munkahelyteremtő programok indítása volt. Visszatérve a jelenbe: a nyugati kritikusok nem ismerik a közép-európai helyzetet, nem tudják például, hogy nálunk letelepedett cigányság van, nem úgy, mint Angliában, vagy Franciaországban, ahol vándoréletet élnek. Noha a romák lakáskörülményei rendkívül rosszak (a cigányok által lakott házak 34 százalékában nincs vezetékes víz és 41 százalékában nincs fürdőszoba), de Romániához vagy Szlovákiához képest még így is sokkal jobb nálunk a cigányok helyzete. A cigányság tehát itt letelepedett módon él, és szívesen is maradna a hazájában, ha biztosítva lenne a megélhetése. Ha azonban a megélhetés lehetetlenné válik, akkor nagyon sokan útra fognak kelni. Nyugat-Európának meg kellene értenie, hogy ha adna segítséget ahhoz, hogy ennek a legszegényebb, gyengén képzett rétegnek munkahelyeket biztosítsunk, akkor ők itt, Közép-Európában maradnak, ami az ő számukra is kedvező. A mai helyzet kialakulásában a nyugatnak is van felelőssége, hiszen a rendszerváltás után nyugati cégek sok nagy vállalatot felvásároltak, bezártak, és rengeteg munkahelyet megszüntettek.

A Franciaországba vándorolt romániai romák hazaküldéséről hogyan vélekedik?

Pusztán etnikai alapon kitenni valakit egy országból természetesen jogtalan, igazságtalan. Nem igaz az, hogy a nyugaton szerencsét próbáló cigányok mindegyike veszélyes a közbiztonságra vagy munkakerülő. Ugyanakkor természetesen joga van egy államnak védeni a közbiztonságát. Az erős közbiztonság fenntartása a cigányság elemi érdeke is, ellenkező esetben ugyanis a többségi társadalom ellenérzése fokozódik velük szemben. Senkinek sincs kifogása az ellen, hogy akit elkap a rendőrség, mert bűncselekményt követett el, az ellen eljárás induljon. Azt kifogásoljuk, hogy Franciaország etnikai alapon kezelte a helyzetet.

Terveznek ünnepségeket a Ceferino-emlékévre?

Maga az ünnep május 4-én lesz. Sok helyi rendezvény is készülődik, és van egy egyenlőre „titkos” tervünk is, amit most még nem árulok el, mert az előkészületeknek még az elején vagyunk.  Kisléghi Nagy Ádám festőművész készített egy festményt Ceferinóról, valamint készült róla egy szobor is. Boldog Ceferino 1936-ban lett vértanú a spanyol polgárháborúban. Egy fiatal papot akart megvédeni, ezért lelőtték. A baloldali republikánusok egyébként több, mint ötezer papot öltek meg a polgárháborúban. A festmény az egyik utolsó, Ceferinóról készült fénykép alapján készült. Az alkotást sokszorosítottuk, és reményeink szerint sok templomba ki fog kerülni,így érzékeltetve, hogy a templom a cigányságnak is otthona.

A jezsuiták tavaszi cigánypasztorációs műhelyéről a Párbeszéd Házának honlapján olvashat, a KPSZTI kapcsolódó konferenciájáról pedig az intézet weboldalán.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír