Székelyudvarhely vértanú papja: Sándor Imre

Külhoni – 2021. március 3., szerda | 9:01

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1956. február végén a börtönben vesztette életét az Erdélyi Főegyházmegye tíz – még nem oltárra emelt – vértanújának egyike, Sándor Imre főesperes, általános püspöki helynök. Derzsy Andrásnak a Keresztény Szó februári számában megjelent írásából a RomKat.ro portál nyomán közlünk részleteket.

1893. augusztus 23-án született Csíkverebesen. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a középiskolát a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban, ott is érettségizett. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron kezdte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta.

Mailáth Gusztáv püspök szentelte pappá 1916-ban. Segédlelkész volt Gyergyóremetén, Gyulafehérváron, ahol vallástanári diplomát szerzett, majd Brassóban mint vallástanár szolgált – itt kezdte meg irodalmi tevékenységét. Az Erdélyi Tudósítóban jelentek meg írásai, novellái.

1920-ban főpásztora kinevezte a csíkszeredai római katolikus főgimnázium vallástanárává és a fiúnevelő intézet igazgatójává. Püspöke felkérésére ifjúsági imádságos- és énekeskönyvet írt. 1930-ban a Katolikus Népszövetség helyi ügyvezető igazgatója lett. 1933-ban Márton Áronnal és György Lajossal együtt megalapította az akkortájt egyetlen magyar nyelvű népnevelésügyi folyóiratot, az Erdélyi Iskolát. 1934 áprilisában Mailáth püspök a nyugdíjba vonuló Pál István apát, főesperes-plébános helyébe kinevezte a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templom plébánosává és a kerület főesperesévé.

Sándor Imre 1934. április 8-án kezdte meg székelyudvarhelyi plébániai és kerületi főesperesi szolgálatát. Beiktatását Szélyes Dénes prelátus-kanonok végezte, több pap és világi méltóság – köztük Imets Károly, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke; Márton Áron egyetemi lelkész, aki felolvasta a kinevező iratot; Veress Ernő, az Erdélyi Tudósító szerkesztője –, valamint az udvarhelyi hívek jelenlétében.

Székelyudvarhelyen a templom és a plébánia épületén is látszott, hogy közel harminc éve nem történt komolyabb javítás. Nem is volt lehetőség rá, ugyanis az első világháború, Trianon, a román megszállás és az agrárreform lehetetlené tették az épületek karbantartását – a hívek pedig a pénz elértéktelenedése következtében nem tudtak kellő mértékben adakozni.

Sándor Imre a javítási munkálatok mellett a lelkek építésével is komolyan foglalkozott: különös figyelmet fordított a hitbuzgalmi egyesületekre, az ifjúság nevelésére és a leányegyházak híveinek lelkigondozására. Fontosnak tartotta az istentiszteletek pontos és méltó végzését; nagy hangsúlyt fektetett a szép énekre. Gondja volt a májusi ájtatosságra, bevezette a júniusit is, amit kissé nehezen szoktak meg, de később nagyon megszerettek a hívek. Július, augusztus és szeptember hónapban bevezette az esti imát, amit az Úrangyalával kezdtek és a kompletórium magyar fordításával folytattak. Figyelemmel volt az elsőpéntekre és az elsővasárnapi szentségimádásokra. Visszaállította Szent Miklósnak, a templom védőszentjének búcsúünnepét, mely az idők folyamán háttérbe szorult az úrnapi búcsú mellett. 1937-ben megszervezte a plébánia újjáalakulásának 300. évfordulóját, ami a Vorbuchner Adolf püspök által celebrált szentmisével kezdődött.

1938. szeptember 10-én meghalt Vorbuchner Adolf püspök. Utódjának XI. Piusz pápa december 24-én a fiatal kolozsvári plébánost, Márton Áront nevezte ki az egyházmegye főpásztorává. Márton Áron püspök 1939. június 21-én Sándor Imre főesperes-plébánost kinevezte általános püspöki helynökké, aki július 6-án Gyulafehárvárra költözött. Nem sokáig lehetett a főpásztora közelében, mert a bécsi döntés nagy változást hozott az egyházmegye és Sándor Imre életében. 1940 szeptemberétől kolozsvári székhellyel Észak-Erdély püspöki helytartója lett. 1945. május 19-én megszűnt a kolozsvári helytartóság, és Sándor Imre visszatért Gyulafehérvárra, lemondott az általános helynökségről; nagyprépost lett.

1951 márciusában letartóztatták. 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszéken 25 évi kényszermunkára ítélték.

Egy ideig a máramarosi börtönben volt, majd átvitték a Ramnicul Sarat-i börtönbe. Ide szállították a kommunista hatóságok a nem kívánatos, rendszerellenes elemeket, köztük a római és görögkatolikus papokat. Itt halt meg Sándor Imre, 1956 februárjában.

Halálának időpontja vitatott. Újabb kutatások a börtönorvos feljegyzésére hivatkozva február 28-én éjjel 11 órára tették halála pontos idejét, és a halál okát is leírják.

Sírja ismeretlen.

Bálint Lajos érsek udvarhelyi főesperessége idején a székelyudvarhelyi temető papi sírjainál márványtáblát helyeztetett el Sándor Imre emlékére.

A teljes írást a Keresztény Szó februári számában találják az érdeklődők.

Szerző: Derzsy András

Forrás és fotó: Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro; Szabadsag.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria