Barnabás apostol Ciprus szigetén született gazdag levita családban, eredeti neve József volt. A Barnabás nevet az apostoloktól kapta.
Vallási ismeretei elmélyítése céljából érkezett Jeruzsálembe, ahol az apostolok tanítását hallgatva megkeresztelkedett, és csatlakozott hozzájuk. Életéről Az apostolok cselekedeteiből tudunk. „Igaz, Szentlélekkel és hittel eltelt férfi volt” (ApCsel 11,24), a mély hit mellett jó szív jellemezte. Az elsők egyike volt, akik Jézus tanítását befogadva hirdették az igét szülőföldjükön, és vagyonukat az apostolok lába elé tették (vö. ApCsel 4,36–37). Egyesek véleménye szerint ezzel akarta kifejezni háláját Istennek a hit ajándékáért.
Valószínűleg a legjelentősebb misszionárius volt Pál előtt és mellett. Nagy üdvösségtörténeti jelentősége abban áll, hogy föllendítette a pogányok misszionálását, mégpedig elsősorban azzal, hogy a rettegett üldözőt, Sault megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető férfiaihoz, és ezzel Jézus Krisztus evangéliumának legnagyobb hirdetőjét segítette munkája megkezdéséhez. Szoros barátság fűzte őket össze.
A munka, amelyre a Lélek hívta Barnabást és Pált, az első rendszeres pogánymisszió volt, mégpedig Antióchiában. Tevékenységük sikere megmutatkozott abban is, hogy Antióchiában kapták először Jézus követői a keresztény (Krisztus-követő) nevet (ApCsel 11,26).
Paolo Veronese: Barnabás beteget gyógyít (16. század)
Később nézeteltérés támadt Pál és Barnabás között. Pál ugyanis a kedvelt Barnabást meghívta második apostoli útjára, de unokaöccsét, Márkot nem. A két barát elvált. Pál más kísérőkkel előbb Szíriába indult, Barnabás pedig Márkkal szülőföldjére, Ciprusra. Ettől kezdve keveset tudunk Barnabásról. Föltehető, hogy a pogánymisszió két úttörője között nem volt tartós szakadás. Talán még egyszer közösen működtek (1Kor 9,6). Ezt követően nem tudunk többet Barnabásról.
Az, hogy Barnabás a pogányok között misszionált, nem jelentett kevesebbet, mint a pogányoknak az Egyház teljes jogú tagjaiként való elismerését, mely abból a hitből indult ki, hogy a megváltás az egész világra kiterjed, és nem lehet feltételekhez kötni. Emiatt is joggal kapta a vigasztalás fia nevet. Aranyszájú Szent János szerint Barnabás rendkívüli adománya volt a szomorúak vigasztalása. A zsidók számára a név egyet jelentett a személyiséggel vagy a személy küldetésével, amire hivatott volt. (Ábrahám nevének jelentése: sok nép atyja, Mózesé pedig: akit a vízből mentettek ki.)
Barnabás 60 körül halt meg; egy későbbi legenda szerint megkövezték a ciprusi Salamisban. Itt temették el. Sírja hosszú időn át ismeretlen volt. 488 körül, Zénó császár idejében aztán egy helyen csodák történtek. Szent Barnabás maga mondta el álmában a szalamiszi püspöknek, hogy ott van a sírhelye. A sírt megtalálták, és fölnyitották. A szent mellén egy pergamen feküdt Máté evangéliumával, amelyet Barnabás egykor saját kezével írt le. Az ereklyéket a császár Konstantinápolyba vitette, később Nicosiába, a Szent János-katedrálisba, Milánóba, valamint Toulouse-ba kerültek.
Szent Barnabás sírja, mely jelentős zarándokhely Észak-Cipruson
Bár Barnabás nem tartozott a Tizenkettő közé (csak Alexandriai Kelemen és Caesareai Euszébiosz tud arról, hogy a 72 tanítvány egyike volt), az ősegyház az apostol névvel tisztelte meg. Ünnepét a bizánci és a szír egyház a kezdetektől június 11-én üli. Róma a 11. században fogadta be az ünnepet.
A bizánci művészetben többnyire a vértanúk között ábrázolták, a középkorban néha előfordult az apostolok között is. Nyugaton főleg az itáliai művészetben szerepelt, a 14. századtól a Legenda Aurea alapján sorozatokban is. Az apostolok cselekedetei illusztrációiban Szent Pál társa. Attribútumai: fejsze, kő, könyv. A kádárok védőszentje, illetve jégeső ellen kérik oltalmát.
Istenünk, te Szent Barnabás apostolt eltöltötted hittel és Szentlélekkel, és kiválasztottad a pogány népek megtérítésére. Add, hogy szóval és tettel hűségesen tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, amelyet ő oly buzgón hirdetett. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
(bh)
Kapcsolódó fotógaléria