A megyéspüspök homíliája elején felelevenítette Szent Márton életét és a hozzá fűződő legendákat, így a legismertebbet is, amikor a koldusnak adja katonaköpenyének felét. Az álmában megjelent Krisztuson látta azt a fél köpenyt, amit a koldusnak adott. Amikor ezt az álmát elmondta egy papnak, az így válaszolt: „Az Úr megmondta: Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tesztek, nekem tettétek. De úgy vélem, hogy az Úr is készített neked egy ruhát, amelybe föl akar öltöztetni” – idézte fel a történetet a püspök, majd feltette azt a kérdést a jelenlévőknek: „Mi az a »lelki ruha«, hivatás, amit Márton Istentől kapott? (…) A leglátványosabb »ruha«, amit az Úrtól kapott, a szegények és elesettek iránti figyelmes, gyöngéd szeretete, mondhatni szociális érzékenysége. Márton igazi szociális szent, akit megérintett a szegény, rászoruló emberek élete, sorsa” – mondta a püspök, aki párhuzamot is vont a karitászönkéntesek szociális érzékenységével.
Elmélkedését folytatva Marton Zsolt a szociális érzékenységről beszélt, majd Szent Márton másik „lelki ruhájának” az Istentől kapott jó pásztor karizmáját nevezte, amely püspöki, tanítói, kormányzói tisztségéhez kapcsolódott. Lelkipásztori látogatásai, prédikációi, béketeremtő akarata mind ezt bizonyítják. Az ő kora a tévtanítások kora is. Márton püspök határozottan lépett fel a téves tanítások ellen, ami akkor leginkább az arianizmus (Krisztus istenségének a tagadása) elleni szellemi harcot jelentette, és e történelmi példán keresztül arra világított rá a főpásztor, hogy mivel kell megküzdenie ma az Egyháznak: a férfi és női biológiai nem körüli viták, a nemek társadalmi szerepei, a család fogalma, az emberi élet védelme kapcsán. „Olyan közösségnek, az Egyháznak mint egy nagy családnak vagyunk tagjai, amely több mint kétezer éve hirdeti Isten rólunk elgondolt szeretettörvényét. Ezt szelíden, agresszivitás nélkül, senkit meg nem bántva, de bátran merjük továbbra is megvallani, képviselni, tanítani, és főként saját életpéldánkkal megmutatni” – buzdította a jelenlévőket a szónok.
„Szent Márton harmadik »lelki ruhája« az imádságos lelkülete volt. Ő az imádságot nem házi feladatnak, hanem Istennel való bensőséges kapcsolatnak tekintette. Életrajzírója, Sulpicius Severus halála előtti óráiról így ír: »Amikor pedig a köréje gyűlt papok arra kérték, hogy forduljon a másik oldalára, és így könnyítsen törékeny testén, azt mondta: Hagyjatok, testvéreim, hadd nézzem inkább az eget, mint a földet!« – Kérjük Szent Mártont, segítsen nekünk úgy imádkoznunk, hogy lelki kezeinket, azaz akaratunkat, lelki szemeinket és szívünket mindig, minden tevékenységünk közben fölfelé irányítsuk! Kérjük, hogy tanítson bennünket a szegények és rászorulók iránt érzékenynek és segítőkészeknek, hitünk megvallásában és ebből fakadó erkölcsi életünkben szilárdnak lennünk, és mindezt Istennek odaadott, fölfelé tekintő, reményteli imáinkkal tudjuk kísérni! Szent Márton püspök szegények támogatója, hitünk védelmezője, imaéletünk példaképe, könyörögj érettünk!” – imádkozott beszéde végén a főpásztor.
A püspök megáldotta az Isten gondoskodó szeretetét, karitászát kifejező kenyereket, majd átadta a 2023. évi Erzsébet-díjakat azoknak az önkénteseknek, akik évek óta szeretettel és lelkiismeretesen végzik önkéntes munkájukat a rászorulók megsegítése érdekében.
Az idei három díjazott:
Bogdányi Krisztina, aki az Alsógödi Katolikus Karitász közösségének meghatározó tagja és vezetője. Szeretettel, odaadással vezeti és irányítja közösségét, hogy a hozzájuk fordulóknak együtt segítsenek. Szolgálatát a karitászcsoport tagjaival közösen, őket bevonva végzi; mindezt jókedvvel és humorral teszi, mindenben igyekszik észrevenni a jót és az örömtelit.
Borbás Elvira, a Monorierdői Katolikus Karitász csoportjának leglelkesebb tagja, aki jól tudja motiválni társait. A csapat tagjai szeretik és elismerik munkáját. Elsőként volt jelen és buzdította a híveket adakozásra az ukrajnai háború kitörésekor. Barabásra, ahová az Ukrajnából menekülők érkeztek, azonnal ment és segített tolmácsként. Idejét, pénzét nem kímélve mindig mindenkinek segít.
Péntek Attila a Nagymarosi Szent Rókus Karitászcsoport segítője, aki mindig ott van, ahol kell, akkor, amikor kell. Csendes, ugyanakkor alapos, figyelmes segítő, aki önállóan, kiváló helyzetfelismeréssel támogatja a Katolikus Karitász munkáját. Nem vár felkérésre, utasításra, hanem meglátja a helyzeteket „fúrót, fűrészt ragad, autóba száll” és megoldja a problémákat, mert neki ez a világ legtermészetesebb dolga.
A szentmisét követően a megáldott kenyereket szétosztották a rászorulók között.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria