Szent Illés próféta ünnepe

Illés a bálványimádó Ákáb király idejében az igaz Isten hitének nagy harcosa volt. A próféta elsősorban Isten embere, s így a keresztény ember előképe.

A Szentírás szerint Illés a Kármel hegyén a hamis prófétákkal szemben Jahve jogait védelmezte, Hóreb hegyén pedig az élő Isten bensőséges megtapasztalásában részesült (1Kir 17–19). A Királyok Könyve elbeszélése szerint élete végén, a Kr. e. IX. században az ószövetségi prófétát tanítványa, Elizeus szeme láttára tüzes szekéren ragadta égbe az Úr. A mennybe távozó csodatévő palástja Elizeusra maradt, aki ezzel átvette mestere örökét (2Kir 2,1–15).

E történet az ortodox vallásos művészet kedvelt témája. Illés próféta alakja, valamint csodákban és más eseményekben gazdag élete gyakran szerepelt már a korai keresztény ábrázolásokon, katakombafreskókon és bizánci miniatúrákon.

Illés próféta az egyetlen az ószövetségi szentek közül, akinek emlékét a bizánci egyház nyilvános ünneppel tiszteli július 20-án.

A hívő zsidók Illést a Messiás hírnökeként várják vissza, szó szerint értelmezve a Malakiás próféta tollára bízott isteni üzenetet: „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja” (Mal 4,5). Illés és Jézus között sok a hasonlóság; Jézus Illés számos csodáját megörökli (csodálatos kenyérszaporítás, halott feltámasztása, mennybemenetel).

Illés alakjához kapcsolódtak az első remeték, akik a XII. században a Szűzanyát a Kármel-hegyen tisztelve szerzetesi közösségben kezdtek el élni, a nagy próféta és Mária lelkülete szerint. Illés próféta ünnepén, július 20-án teljes búcsút nyerhetnek azok, akik a kármelita rend skapuláréját szabályszerűen felvették.

A szent prófáta kultuszát, amely főleg a Balkánon virágzik, Árpád-kori szakrális népéletünknek bizánci rétegeiből örököltük – írja Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában. Kedveltségét a magyar parasztság körében gyakori keresztnév, továbbá az abból képzett családnevek – Illés, Illyés, Illye, Éliás, Ila, Ilia – is igazolják.

Magyar Kurír