Szent László sírjához zarándokolt Várad népe – VIDEÓVAL

Külhoni – 2014. május 27., kedd | 14:20

A Váradi Esperesi kerület tavalyi kezdeményezése nyomán idén is gyalogos zarándokútra indult Nagyvárad római katolikus népe május 25-én a velencei római katolikus templomtól Szent László sírjához – tájékoztat az Erdély Online.

A várad-velencei plébániatemplomban és környékén gyülekeztek vasárnap a város római katolikus egyházközségeinek, illetve a szerzetesközösségek képviselői, hogy az esperesi kerület tavalyi kezdeményezésének idén is eleget téve, ismét gyalogos zarándoklatra induljanak Szent László király sírjához, a Kárpát-medencei keresztények egykori zarándokhelyéhez, a nagyváradi várhoz.

A vártemplomnál Fodor József általános helynök, a káptalan vezetője és Ján Mlinárcsik plébános fogadták az érkezőket. A szentmisére való ráhangolódás előtt Pék Sándor kerületi esperes arra hívta fel a hívek figyelmét: annak idején Szent László a várban építette fel az első székesegyházat, itt volt a sírja, az évszázadok folyamán pedig keresztények tömege zarándokolt ide, hogy imáival a közbenjárását kérje bajainak, peres ügyeinek kedvező megoldása érdekében.

A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök volt, aki bevezetőjében hangsúlyozta: napjainkban is aktuális Izajás próféta buzdítása, aki arra hívott, hirdessük úgy, hogy mindenki hallja: megváltotta az Úr az ő népét. Ezt jelezte a körmenet is, mely nem halotti felvonulás volt, hanem az imák és egyházi énekek azt nyomatékosították, hogy Várad katolikus népe napjainkban is Szent László hitére támaszkodva kéri az ő közbenjárását azért, hogy bátran és kitartóan tudjon kereszténységéről tanúságot tenni a világ előtt.

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Prédikációjában Fodor József többek közt felhívta a figyelmet: első keresztény őseink is a katakombákba vonultak elődeik sírjához, hogy imáikkal erőt gyűjtsenek hitük megtartásához. Az özvegyek a vértanúk sírjánál magasra emelték a gyermekeiket, és azt mondták: „Nézd fiam, itt van édesapád, aki Jézus Krisztusért adta életét! Tanulj tőle bátorságot, hogy mindig kitarts a szent hit mellett!” Később Szent László mutatott példát arra nézve, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, milyen eszméket kell követnie egy olyan igazi kereszténynek, akinek erényei közé tartozik az erkölcsi tökéletesség. Elődje, Szent István nyomában haladt, amikor kegyes uralkodása által biztosította népe jövőjét. Keresztény uralkodó volt a szó legnemesebb értelmében, amikor büntetett, azt is szeretetből tette, igazságos volt, és szelíd volt a fenyítésben. Erkölcsi nagysága révén példakép minden idők emberének, hiszen hitelesen megmutatta, miképp lehet szeretni a hazát, s egyúttal hűséggel szolgálni a hitet.

A szentmise után a zarándokok a Boldogságos Szűz közbenjárását kérik az ő tiszteletére szentelt első székesegyház helyén felállított Mária-oltár körül.


Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria