A Szentatya krizmaszentelő szentmiséje a Szent Péter bazilikában

Nagycsütörtökön délelőtt XVI. Benedek pápa a Szent Péter bazilikában mutatta be a krizmaszentelő szentmisét bíborosokkal, püspökökkel, római plébánosokkal és más, Rómában élő vagy tartózkodó papokkal és szerzetesekkel. Összesen mintegy 1600 pap koncelebrált, akik a szertartás során megújították a papszentelés alkalmával tett ünnepélyes ígéreteiket.

Homílájában a pápa a papok hivatásáról elmélkedett, amely az Úr iránti engedelmességben, nem pedig az önmegvalósításban fejeződik ki. Minden egybegyűltet arra bátorított, hogy küzdjön a mai társadalomban uralkodó vallási tudatlanság ellen, melyre jó alkalmat ad majd a hit éve.

Szentbeszédét a pápa azzal kezdte, hogy felidézte a papszentelés magasztos pillanatát, amellyel örökre Istennek szentelték életüket, hogy Istentől elindulva szolgálhassák az embereket.  A mostani szertartáson, amikor megújítják ígéreteiket, a Szentatya azt kérte a papoktól, hogy mondjanak le saját ambícióikról és váljanak teljesen hasonlóvá Krisztushoz, aki nem uralkodik, hanem szolgál és nem kér, hanem ad. A papoktól az emberek azt várják, hogy ne saját kényük-kedvük szerint alakítsák életüket, hanem engedjék, hogy Krisztus rendelkezzen velük.

A pápa tisztában van azzal, hogy mennyire nehéz ez a Krisztussal való azonosulás az egyház ma olykor drámai helyzetében. Papok egy csoportja nemrég egy európai országban közzétett egy engedetlenségi felhívást. (A Szentatya ugyan nem említette meg az ország nevét, de a VR német nyelvű honlapja Ausztriáról beszél.) Az említett felhívás konkrét javaslatokat is tartalmaz pl. a nők pappá szentelésével kapcsolatban, amelyről pedig a Tanítóhivatal végérvényes döntést hozott. II. János Pál visszavonhatatlan módon közölte, hogy e kérdésben az egyház nem kapott semmiféle mandátumot Jézustól. Az engedetlenség valóban az igazi út lenne? Biztos, hogy ez jelentené az Úr Jézushoz való igazodást, amely pedig előfeltétele az igazi megújulásnak? Vagy inkább arról van szó, hogy kétségbeesetten valamit tenni akarunk és az egyházat saját vágyaink és elképzeléseink szerint akarjuk átalakítani? Az engedetlenség kezdeményezői arra hivatkoznak, hogy az egyházi intézmény lassú, és az egyházat brutális eszközökkel kell új utakra terelni, hogy megfeleljen a mai elvárásoknak.

A pápa elismeri, hogy Krisztus is kiigazította azokat az emberi hagyományokat, amelyek elfojtani készültek Isten igéjét és akaratát. Valójában azonban Jézus ezt azért tette, hogy újból felébressze az Isten igazi akarata iránti engedelmességet. Jézus azzal váltotta valóra és tette hitelessé küldetését, hogy engedelmességből vállalta a keresztet is. Nem a saját, hanem az Atya akaratát teljesítette, ebben nyilvánul meg a Fiú alázata és egyben istensége, és az mutatja az utat a ma számára is. A papok hivatása nem az, hogy saját elméleteiket és privát véleményeiket hirdessék, hanem az egyház hitét.

Azoknak, akik mindezt az egyház merevségének és mozdulatlanságának tartják, a Szentatya a zsinat utáni időszakot idézi, amikor számtalan új lelkiségi mozgalom született, a megújulás olykor váratlan megnyilatkozásai, amelyek kézzelfoghatóvá tették az anyaszentegyház életerejét és a Szentlélek megújító hatalmát. Ha azokra a személyekre tekintünk, akikből ezek az új források fakadtak, akkor azt látjuk, hogy a hit öröme, az engedelmesség gyökeressége, a reménység lendülete és a szeretet ereje vezette őket. Krisztus alakja olykor túlságosan nagynak és elérhetetlenül magasnak tűnik. De az Úr tudja ezt, és ezért gondoskodott arról, hogy fokozatosan vezessen el bennünket erre a nagyságra. Valamiféle „tolmácsolási” modelleket jelölt meg számunkra, hogy közelebb vigyen bennünket Krisztushoz. Éppen emiatt pl. Szent Pál félénkség nélkül ezt mondta közösségeinek: engem kövessetek, mert én Krisztushoz tartozom. Pál apostoltól kezdve a történelem során folytonosan voltak Krisztus útjának mutatói, akik történelmi alakokban jelentek meg. „Előttünk, papok előtt szent papok sora áll, akik megelőztek minket és mutatják az utat, mint Szmirnai Polikárp, Antióchiai Ignác, Ambrus, Ágoston, Nagy Szent Gergely, Loyolai Ignác, Borromei Károly, Vianney János, a múlt század vértanú papjai, egészen II. János Pál pápáig, aki a cselekedetekben és a szenvedésben „ajándékként és titokként”, a Krisztushoz hasonulás példája volt mindenki számára.

A szentek mutatják meg igazán, miként működik a megújulás és hogyan állhatunk szolgálatába. Általuk értjük meg azt is, hogy Isten nem a nagy számokat, nem a látványos sikereket nézi, hanem a mustármag alázatos jelében látja meg a győzelmet.

A krizmaszentelő szentmisén a Szent Péter-bazilikában a pápa végül a vallási tudatlanságról szólt, mely annyira „terjedőben van ebben a mi okos mai társadalmunkban.” Sokan a hit alapelemeit sem ismerik, pedig korábban ezt még a kisgyermekek is tudták. Ám ahhoz, hogy Istenben éljünk és szeressük őt, tudnunk kell mit mondott Isten nekünk, fontos, hogy értelmünket és szívünket megérintse Isten igéje. A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulójára emlékező hit éve ezért jó alkalom arra, hogy új lendülettel és örömmel hirdessük a hit üzenetét. Hitünket megtaláljuk elsősorban a Szentírásban, amelyet soha nem olvashatunk és elmélkedhetünk eleget.

A hit hirdetéséhez azonban segítségre van szükségünk. A támaszt elsőként a tanító egyház szavában találjuk meg, a II. Vatikáni Zsinat szövegeiben, a Katolikus Egyház Katekizmusában és II. János Pál tanításában, amelyet még nem ismerünk teljességében.

A Szentatya figyelme végül lélekre irányult. Keserűen konstatálta, hogy ez a fogalom mennyire divatját múlta, hogy ma már alig használják, sőt bizonyos környezetekben egyenesen tilos e szó használata, mivel úgymond ellentétbe állítja a testet és a lelket, azaz megosztottságot okoz. Ezzel szemben a Szentatya leszögezte: „mi, papok az egész emberrel akarunk törődni, fizikai szükségleteivel is, de nem foglalkozhatunk csak a testtel.”

A papok küldetésüket ne csak munkának tekintsék. Az emberek ne gondolják rólunk sohasem azt, hogy lelkiismeretesen ledolgoztuk munkaidőnket, de előtte és utána csak önmagunkhoz tartozunk. A pap sohasem tartozik önmagához. Az emberek érezzék meg buzgóságunkat, amelyen keresztül hiteles tanúbizonyságot teszünk Jézus Krisztus evangéliumáról – hangsúlyozta végül.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír