Szentháromság

Tény, hogy a Szentháromságról, hitünk egyik alapvető igazságáról, nagyon nehéz beszélni. A Szentháromság tényével – egy Isten három személyben – a tudományok semmit nem tudnak kezdeni. Míg a Fiú meghatározása nem okoz különösebb gondot, bizonyára nem tévedek, ha az Atyára gondolva mindannyiunknak szinte ösztönösen a nagy szakállú, jóságos öregúr jut eszünkbe, a Szentlélekre gondolva pedig a galamb vagy a lángnyelv.

Elménk érti s felfogja, hogy a Szentháromság „matematikai képlete” nem 1+1+1=3, hiszen a három személy, a három természet eredménye egyetlen Isten 1+1+1=1. Nem az alkotó elemek összességéről van szó. Az viszont talán nehezebben tudatosul bennünk, hogy nem előbb volt az Atya, aztán majd Fiúként megtestesült, s végül a feltámadás után eljött a Szentlélek. Egyidejűleg volt és van mindhárom, és nem egymásután. Bár minden hasonlat sántít, gondoljunk arra, mikor izzó tárgyat érintünk egy jégkockához! Egyidejűleg van jelen jég, víz és gőz.

A Fiú megkeresztelkedésekor is a teljes Szentháromság van jelen: „Megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: »Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem«” (Lk 3,22). A művészetben ennek számos ábrázolása van, bár igaz, hogy az égi hangot egy magasból kinyúló kéz vagy egy lehajló idős férfialak helyettesíti.

Joachim Patinir: Krisztus megkeresztelkedése, 1515–1524. 
(Bécs, Kunsthistorisches Museum)

a. Az Atyaisten valamiképpen azt az istenképet hordozza magában, aki megközelíthetetlen, aki annyira más, hogy az ember számára elérhetetlen. Az Atyaistenben ezek a szentírási mondatok valósulnak meg: „Istent soha senki nem látta” és „megközelíthetetlen világosságban lakik”.

Ismeretlen osztrák mester: Szentháromság, XV. sz. eleje
(London, National Gallery)

b. A Fiúistenben, a megtestesült és emberré lett, a személyes Istent szemlélhetjük, akit az imában megszólíthatunk, aki kinyilatkoztatta magát emberi szavakkal. Az az Isten, aki azon munkálkodik, hogy jobb legyen a világ s az ember élete. Ebben a munkálkodásában megváltja az embert, és meghívja, hogy részesedjen isteni életében.

Újból a művészetet hívom segítségül, hogy a Fiú szenvedésében és kereszthalálában is tudatosítsuk a teljes Szentháromság jelenlétét. Ugyanez, természetesen, éppígy érvényes Jézus feltámadására is.

Ismeretlen festő: Szentháromság, 1400 körül

c. A Szentlélekistenben, végül, azt az Istent szemlélhetjük, akit az Atya és a Fiú együtt küld el, aki összetartja az egész világot, aki létet és életet ad a világnak, s főként az embereknek. Az az Isten, aki felfoghatóvá teszi bennünk az Istentől jövő kinyilatkoztatást, s aki képesít bennünket arra, hogy válaszolni tudjunk Isten meghívására.

Szentháromságot ábrázoló bizánci ikon

Festményekkel illusztrált elmélkedésemet egy számomra nagyon kedves ikonnal szeretném zárni, amely valamiképp összefoglalja a Szentháromság lényegét. Valóságos, tömör hittan. Minden bizonnyal sokan ismerik a legnagyobb ikonfestőként számon tartott Andrej Rubljov leghíresebb művét, amelyet a moszkvai Tretyjakov Galériában őriznek. A valószínűleg 1420 utáni években készült Szentháromság a művészettörténészek szerint az ikonfestészet csúcspontja.

Andrej Rubljov: Szentháromság, 1420 körül
(Moszkva, Tretyjakov Galléria)

Mindhárom személy kezében a hatalmat és tekintélyt jelképező pálca van. Alakjuk, arcuk, testük szinte egyforma, nem lehet rang- vagy időbeli különbséget meghatározni. Csak a ruhájuk különbözik. Mindhárom ruhában szerepel a kék szín, az isteni természet, az örökkévaló. A bal oldalon ülő Atya fejtartása emeltebb. Nehéz eldönteni, hogy hová néz: mindkét személyre, valamelyikükre, vagy az oltáráldozatra. Ruhájának arany színe a királyságra utal, ahogyan a középen helyet foglaló Fiú stólájának színe is. Az Atya alakja áttetsző: Őróla tudunk a legkevesebbet. Ezzel szemben, érthető módon, a Fiú körvonala a legélesebb. Ruhájában a piros szín az emberi természetre és az áldozatra utal. Az Ő keze van legközelebb az Eucharisztiát megjelenítő kehelyhez is. Jobb oldalon a Szentlélek, ruhájának zöld színe az életadó szerepet jelképezi.

„A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26). Krisztus áldozatának, az Eucharisztiának erejében változik a halál fája mindannyiunk számára az élet fájává. Erre utal a Fiú alakja mögötti fa, amely az Atya feje fölött látható ház felé vezető úton található. Biztonságot nyújtó tornya van, teteje arany, ajtaja nyitva: „Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” (Jn 14,2). Ez életünk célpontja, ide vár haza bennünket az Atya.

Az áldozat asztala kész, az ajtó nyitva áll: „Keljetek föl, menjünk!” (Szent II. János Pál).

Kovács Gergely/Magyar Kurír