Szentmise Esztergomban mindenszentek ünnepén

Krisztusban kedves testvérek!

1. Mindenszentek ünnepe van. Mindazokat ünnepeljük, akik a hitben előttünk jártak és már eljutottak az üdvösségre. Hittel valljuk, hogy a halállal nem szűnik meg az ember, hanem lelke örökké él és a feltámadáskor majd megdicsőült testével is egyesül. De addig is, már most is az örök boldogságban vannak, közbenjárhatnak értünk, hatékonyan is kifejezhetik irántunk való szeretetüket. Amikor a Hitvallásban a szentek közösségéről beszélünk, ezt a meggyőződésünket valljuk meg, ahogyan a II. Vatikáni Zsinat tanítja: „Nagy segítséget nyújt… gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk” (Lumen gentium 49). Ha nem tudjuk is elképzelni, hogy hogyan, mert az a mód, ahogyan az ember tovább él a halál után, meghaladja földi fogalmainkat és képzeletünket, mégis hisszük és gyakran meg is tapasztaljuk a szentek közbenjáró segítségét. Sokszor elhunyt szüleink vagy szeretteink részéről is mintha segítséget kapnánk életünk gondjaiban. Mintha szólnának hozzánk, de nem csak álmunkban, hanem talán az események alakulásában is.

2. Minden ember arra kapott hivatást, hogy szent legyen. „Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” – írja Szent Pál (1.Tim 2,4). Sokan mondhatják erre, hogy az életszentség kevesek kiváltsága, hogy különleges adottságokra van szükség hozzá, mert aki vérmérséklete, fizikai vagy pszichés alkata miatt haragos, vérmes, melankolikus vagy éppen gátlásos vagy depresszióra hajlamos, esetleg túlzottan is aktív, kifelé forduló és elmélyülni szinte képtelen, hogyan juthatna el az a kiegyensúlyozott életnek arra a gazdagságára, amit a szentek példáján csodálhatunk? Akár kolerikus, akár melankolikus, akár flegmatikus, akár szangvinikus legyen valakinek a természete, az nem akadályozza meg abban, hogy szentté váljon, sőt inkább segíti ezen az úton. Ezt igazolják a Biblia példái is. Ki volt haragosabb és erőszakosabb Pál apostolnál, aki üldözte Krisztus követőit, hogy halálra adja őket (vö. ApCsel 9,1)? Vagy ki volt vérmesebb Magdolnánál, akinek élete közismert volt az egész városban (vö. Lk 7,37)? Vagy ki volt anyagiasabb és pénzsóvárabb Máténál és Zakeusnál, akik vámosként húztak hasznot a kiszolgáltatott emberekből (vö. Mt 9,9; Lk 19,2)? Mégis mindegyiküket megszólította Jézus, megváltoztatták az életüket, szent lett belőlük. Mondhatjuk, hogy ezeknek az embereknek az átalakulása valódi csoda volt, de hogyan számíthatnánk mi a magunk életében csodákra? Pedig hát Jézus hozzánk is szól, minket is hív, és ha elindulunk, hogy kövessük, akkor ő fogja megadni számunkra a kegyelmet és a segítséget. Mert Isten nem követel lehetetlent az embertől. Ha nehéz döntést kíván, erőt is ad hozzá.

Sőt, kinek-kinek a természetes adottságai megnemesedhetnek, hasznossá válhatnak, ha Krisztus akaratát keresi. A régi közmondás is úgy tartja: betyárból lesz a legjobb pandúr. De tapasztaljuk ezt ma is, amikor az alkoholizmusból kiemelkedett ember másoknak is segít a gyógyulásban. Vagy közösségi találkozások segítségével erősítik egymást a józan élet útján. Aki pedig valamikor a gazdasági élet sűrűjében bolyongva letért a tisztesség útjáról, lehet a hozzáértő és találékony szociális szeretet kiváló megvalósítója. Néha találkozunk olyan keresztény testvérekkel is, akik vállalják a nyilvános tanúságtételt. Őszintén elbeszélik a múltjukat és megvallják, hogy a Krisztussal való találkozás megváltoztatta az életüket. Ilyen értelemben a keresztények közösségét méltán nevezi Szent Pál apostol szenteknek. Ha mindannyian a megtérő ember alázatával és elszántságával fáradoznánk azért, hogy jóvátegyük életünk botlásait, és adottságainkat Krisztus szándéka szerint használjuk, akkor újra megelevenedne körülöttünk az egyház, újra megtapasztalnánk az első idők missziós lelkületét és hatékonyságát.

3. Mindenszentek ünnepének tehát ez az üzenete: vegyük észre, hogy mi is rászorulunk a megtérésre. Igyekezzünk minden adottságunkat és minden lehetőségünket a megtérő bűnös lelkesedésével és szeretetével Krisztus akarata szerint felhasználni, mert az idő rövid, a földi élet véges és örök sorsunk itt dől el! Ehhez kérjük Isten kegyelmét és az előttünk járó üdvözült szentek közbenjárását!

Amen!

* * *

Erdő Péter a szentmise végén elvégezte a lucernárium szertartását, amelynek során a halottakra emlékezve meggyújtják a feltámadott Jézust jelképező húsvéti gyertyát.

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír