A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye egyik legmeghatározóbb püspökének boldoggá avatásáért mutatnak be szentmisét vasárnap este hét órától a szatmárnémeti székesegyházban. Hám Jánost 1827. május 25-én nevezték ki szatmári püspökké, de szentelésére csak a következő év március 16-án került sor Egerben. Április 15-én vette át hivatalosan az egyházmegyét. A mások által csak „csizmadiavárosnak” titulált egyházmegyei központra, illetve magára az egyházmegyére leginkább a szentéletű püspök nyomta rá szellemének és lelkiségének a bélyegét. Neki köszönhető a klasszicista stílusú szatmári székesegyház, ő építtette a neobarokk püspöki palotát, az ő alkotása a püspöki konviktus, amely a második világháború előtt 160 fiúnak nyújtott otthont, de róla beszélnek azok a középületek, amelyek ma is a város ékességei.
Szatmárnémeti Hám János idejében kapta meg ma is ismert arcát, hiszen elkanyarítva a Szamos folyását, sikerült megépíteni a Kazinczy utca épületeit, illetve kezdeményezésére a zárdát, és az irgalmas rendi szegénykórházat. Páratlan szociális érzékenységére jellemzően támogatta az iparosokat, kereskedőket, és felkarolta a szegényeket. A vallásos élet szempontjából is sok köszönhető Hám püspöknek: ő telepítette le a Páli Szent Vince rendjéhez tartozó irgalmas nővéreket, és az Istenes Szent Jánosról elnevezett irgalmasrendi szerzeteseket, ő építette hatalmas zárdájukat, és ő vetette meg a ferences szerzetesek zárdájának alapját is. Hám János leányiskolát és a tanítóképzőt is létesített, amit a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek gondjára bízott. A szentéletű és apostoli buzgóságú püspök 1957-ben távozott el. Tevékenysége utódaira is nagy hatással volt, sokan példaképüknek tekintették. Boldoggá avatásának ügyét nem sokkal halála után elindították, de a viszontagságos időkben ennek előrehaladása elakadt, és csak a változások után tudták az újraindítást kérelmezni.
Hám János püspöki kinevezésének évfordulóján, május 25-én, vasárnap este hét órától Schönberger Jenő püspök vezetésével, a város papsága közösen mutat be szentmisét. Szeretettel várják a híveket, hogy együtt imádkozzanak a nagy püspök ügyéért.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria