Szentszéki állásfoglalás a nők védelméről és a genderideológiáról – Auza érsek beszéde az ENSZ-ben

Bernardito Auza érsek, apostoli nuncius, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője közzétette a Vatikán állásfoglalását; beszéde a nemzetközi közösség nők helyzetével foglalkozó bizottságának 63. ülésszakán hangzott el, a Szentszék által rendezett Nemek közötti egyenlőség és genderideológia: A nők és a lányok védelme című kísérőrendezvényen.

* * *

A Gazdasági és Szociális Tanács minden évben találkozik a nők helyzetével foglalkozó bizottsággal (Commission on the Status of Women, CSW), annak érdekében, hogy a nők politikai, gazdasági, állampolgári, szociális és oktatáshoz való jogaihoz kapcsolódó témákat elmélyítse, beszámoljon róluk, illetve figyelemmel kísérje őket. Amikor a CSW először ült össze 1947-ben Lake Successben (New York állam), egyértelmű volt, mit jelent nőnek lenni. Noha az azt követő 62 év során számos vita folyt különböző kontinensekről származó, különböző hátterű nők között a nők céljait és jogait, valamint a megvalósítás módjait illetően, mégis mindenki tudta, kire utalnak, amikor például a nemek közötti egyenlőségről, a nők elleni erőszakról, a nők iskoláztatásáról vagy az azonos munkáért azonos bért elvéről esett szó. Még 2011-ben is, amikor létrehozták az ENSZ nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepvállalásának növelésével foglalkozó egységét (UN Women), mindenki tisztában volt vele, kit képvisel és kinek az ügyét kívánja előmozdítani: az emberi faj mintegy felének az érdekét, akik az anyaságra való képességgel születtek, két X-kromoszómával, és sajátos fizikai, hormonális és más ebből fakadó jellegzetességekkel, amelyek megkülönböztetik őket az emberiség másik felétől, a férfiaktól.

Ez a konszenzus sajnos erodálódott a közelmúltban megjelenő genderidentitás és genderideológia hatására. Míg korábban mindenki tudta, mit jelent az, hogy „nő” a testi mivolta alapján, napjainkban a genderideológia támogatói amellett állnak ki, hogy a testi jellegnek lényegében semmi köze a nőiséghez, leszámítva azt, hogy a születéskor eldől, kinek mi a neme. A nőiséget sokkal inkább az határozza meg számukra, hogy valaki hogyan gondol önmagára, hogyan fejezi ki magát, ezért azzal érvelnek: akik nőnek tartják magukat, azokat nőként kell kezelni, függetlenül a sejtek szintjén, endokrinológiai és reproduktív szinten megjelenő biológiai természetüktől, függetlenül az elsődleges és másodlagos nemi jegyektől és egyéb tényezőktől.

A nőiség ilyen módon, azaz elsődlegesen a fizikai megfontolásoktól független önazonosságként való felfogása felmerült a bizottság (CSW) mostani, 63. ülése elején az LGBTI Core Group közleményében, melyet Mona Juul nagykövet asszony, Norvégia állandó ENSZ-képviselője olvasott fel. A közlemény szerint az LGBTI Core Group kifejezetten a „transznemű” emberekről beszélt, akiknek „neve és nemi identitása hivatalos dokumentumaikban nem tükrözi saját genderidentitásukat vagy genderkifejezésüket”. Készen állnak arra – folytatódott a közlemény –, hogy együttműködjenek partnerekkel annak érdekében, hogy minden nő és lány számára – függetlenül szexuális orientációjától, genderidentitásától, genderkifejezésétől és nemi jellegzetességeiktől – megfelelő és egyenlő hozzáférést biztosítsanak a szociális védelmi rendszerekhez, a közszolgáltatásokhoz és a fenntartható infrastruktúrához”.

Az LGBTI Core Group úgy fogalmazott, a „nők és lányok” értelmezésének a genderidentitáson és a genderkifejezésen kellene alapulnia, nem a biológiai nemen. A nőknek ez a felfogása valószínűleg megdöbbentette volna a CSW első tizenöt tagját 1947-ben, és azon küldöttek többségét is, akik azóta minden évben eljöttek, hogy országuk kormányát, illetve civil szervezetüket képviseljék.

Míg 62 évvel ezelőtt nem volt szükséges előre feltenni a kérdést: „Mi is a nő?”, hiszen mindenki, mindenütt egyértelműen és egységesen értette a nőiség jelentését, napjainkban, amikor ezt az értelmezést kétségbe vonják, és sokan akarnak alapvetően más jelentést tulajdonítani neki, a nemzetközi közösségnek fel kell tennie ezt a kérdést.

Azért is, mert olyan sok minden függ a választól, nem csak a jog, az oktatás, a gazdaság, az egészségügy, a biztonság, a sport, a nyelv és kultúra területén, hanem az alapvető antropológia, az emberi méltóság, az emberi jogok, a házasság és család, az anyaság és apaság, a nők, a férfiak és különösen a gyermekek ügye tekintetében is. Ha a biológiai nem helyébe a genderidentitást és -kifejezést állítjuk, az számtalan irányba ágazik szét ezeken a területeken, ezért szükséges, hogy – udvariasan és együttérzéssel – föltegyünk néhány talán kényelmetlen kérdést, mert fontos a válasz.

Ferenc pápa határozottan bátorítja a katolikusokat és minden jóakaratú embert, hogy támogassa, fogadja be, kísérje el és szeresse mindazokat, akinek a genderidentitása nem egyezik meg a biológiai nemével, ismerje el és erősítse meg emberi méltóságukat és védelmezze alapvető emberi jogaikat, hogy ne érje őket erőszak és igazságtalan diszkrimináció (2016. október 2.), ugyanakkor nagyon is egyértelműen nyilatkozott meg a genderideológiából fakadó, egyént és társadalmat is érintő veszélyekről.

Ferenc pápa szerint a genderideológia antropológiája azzal, hogy tagadják „a férfi és nő természete közötti különbséget és kölcsönösséget”; azzal, hogy egy olyan „személyes identitást és érzelmi intimitást támogatnak, amely radikálisan független a férfi és nő közötti biológiai különbségtől”, mindezzel végső soron „az egyén választásává” teszik az emberi identitást, és aláássák „a család antropológiai alapjait”. „Egy dolog megértőnek lenni az emberi gyengeség és az élet komplexitása iránt – folytatja a pápa –, és más dolog elfogadni olyan ideológiákat, amelyek megkísérlik szétválasztani a valóság összetartozó aspektusait”. Arra kaptunk meghívást – hangsúlyozza –, hogy „oltalmazzuk az emberiséget, és ez elsősorban azt jelenti, hogy elfogadjuk és tiszteljük úgy, ahogy megteremtetett” (Amoris laetitia, 56). A nemünk, csakúgy, mint a génjeink, a fajunk, a korunk és más természetes tulajdonságaink objektív adottságok, nem szubjektív választások.

Laudato si’ kezdetű, közös otthonunkról szóló enciklikájában, amely talán a legtöbbet idézett pápai dokumentum az ENSZ történetében, amióta 2015-ben, a párizsi egyezményre készülve megjelent, Ferenc pápa így fogalmazott:

„El kell fogadnunk saját testünket mint Isten ajándékát ahhoz, hogy az egész világot az Atya ajándékának, közös otthonnak tartsuk és fogadjuk el, míg a saját testünk feletti uralom logikája időnként észrevétlenül a teremtés feletti uralom logikájává alakul. Lényegi fontosságú egy valódi humánökológia szempontjából, hogy megtanuljuk elfogadni saját testünket, gondozni és tiszteletben tartani jelentéseit. Saját testünknek a maga nőiességében vagy férfiasságában való megbecsülése szintén szükséges, hogy önmagunknak mutatkozzunk a tőlünk különbözővel való találkozásban” (155).

Más beszédében ezt kiegészítette azzal: „Férfi és nő komplementaritását […] egy szabadabb és igazságosabb társadalom nevében vonja kétségbe az úgynevezett genderideológia”, majd hangsúlyozta: „a férfi és a nő közti különbségeknek nem ellentét vagy alárendelés a célja, hanem a közösség (a bensőséges kapcsolat) és a gyermeknemzés” (2015. június 8.). Ahelyett tehát, hogy egy szabadabb és igazságosabb társadalomhoz vezetne, a genderideológia megakadályozza a férfi és nő közötti közösséget, mély kapcsolatot és a gyermeknemzést. „Egy lépés hátrafelé”, mert „a (nemi) különbség eltörlése valójában problémát szül, nem megoldást” (2015. április 15.).

Amikor a férfi és nő közötti természetes, egymást kiegészítő kettősség kérdőjeleződik meg, az a létezés, az emberi lét eszméjét ássa alá. A test többé nem számít emberi mivoltunk meghatározó elemének. A személy redukálható lélekre és akaratra, s az emberi lény szinte absztrakcióvá válik, amíg el nem dönti, milyen is a jellege, vagy kiválasztja, milyen nemű kíván lenni. Ferenc pápa különösen nyugtalanítónak találja azt, hogy gyermekeknek tanítják a genderideológiát, s a kisfiúkat és kislányokat arra bátorítják, hogy kérdőjelezzék meg már egészen kis korukban, hogy ők fiúk vagy lányok, és azt mondják nekik, hogy a nemük olyan dolog, amelyről ők hozhatnak döntést (2016. július 27.). Kifejezte, aggasztónak találja az általa „ideológiai gyarmatosításnak” nevezett kulturális nyomást is, amely azokra az országokra, kultúrákra és egyénekre nehezedik, akik ellenállnak ennek az új és valóban radikális antropológiának.

Így tehát ma, ezen az eseményen nagy és fontos kérdésekkel foglalkozunk: mit jelent embernek lenni, mit jelent nőnek lenni, hogyan lehet a legjobban együttérzéssel kezelni azokat, akiknek önazonossága nem esik egybe biológiai nemükkel, hogyan lehetne kezelni a genderidentitás kategóriájának és a nemi identitáson alapuló törvényes védelemnek a problémáját, illetve a nők helyzetével foglalkozó bizottságon belül: hogyan tudjuk a legjobban védelmezni és elősegíteni a nők és lányok egyenlőségének ügyét.

Forrás és fotó: HolySeeMission.org

Magyar Kurír
(vn)