A szeplőtelen fogantatás ünnepe

Kultúra – 2013. december 9., hétfő | 13:08

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az eredeti bűntől. Ezt ünnepeljük ma, a szeplőtelen fogantatás ünnepén.

A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, melyet az első írásos emlékek szerint a 8. században december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel Nápolyban és Szicíliában, de a 10. sz. elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására). Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.

A 13-14. század folyamán – főleg ferences hatásra – egész Európában elterjedt a szeplőtelen fogantatás ünnepe. Rómában XXII. János (1316-34) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus 1476-ban fölvette a Római Kalendáriumba, XII. Ince 1693-ban oktávát adott az ünnepnek, mely XI. Kelemen pápa rendelete szerint vált parancsolt ünneppé a 18. században.

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának dogmáját Boldog IX. Piusz hirdette ki 1854. december 8-án, majd 1857. szeptember 8-án megáldotta és felszentelte a római Spanyol téri Szeplőtelen Fogantatás szobrát.

Boldog XXIII. János 1958-ban ellátogatott a Spanyol térre és egy kosár fehér rózsát helyezett el a szobor tövében. A hagyományt VI. Pál, Boldog II. János Pál és XVI. Benedek is folytatták, és folytatja Ferenc pápa is, aki a Szeplőtelen Fogantatás szobránál tett látogatása során imát mondott december 8-án, vasárnap.

Hazánkban 1947. november 8-án törölték a szeplőtelen fogantatás ünnepét a munkaszüneti napok közül.

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon, Vatikáni Rádió

Kép: Velazquez: Immaculate Concepcion

Magyar Kurír