Szerzetesek asztalánál – kiállítás a test és a lélek táplálóiról

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kora középkor óta szigorú szabályok szerint, olyan egészségesen étkeznek a szerzetesek, hogy azt egy fitneszguru is megirigyelhetné, de szabályaik nemcsak a test, hanem a szellem és a lélek épségét is szolgálják – olvasható a december 12-én nyílt kiállítás rövid ajánlójában a múzeum honlapján.

A tárlaton a kurátor, Saly Noémi muzeológus vezetett minket körbe, ő is azt hangsúlyozta, hogy a szerzetesek étrendje régen és ma is kifejezetten szerénynek mondható; főként növényt, halat és csak nagyon kevés húst fogyasztanak. Jól példázza ezt a visszafogottságot, hogy bár az egyik legexkluzívabb italt, a pezsgőt egy francia bencés szerzetes, Dom Pérignon találta fel egy őt is meghökkentő véletlennek köszönhetően (és az egyik kiemelkedő márka ma is az ő nevét viseli); a szerzetesek ma is csak igen különleges alkalmakkor fogyasztják.

A mintegy száz négyzetméteres kiállítótérben berendezett tárlat nem nyújt a szó klasszikus értelmében vett történeti áttekintést, mégis „kóstolót” kaphatunk a hazai szerzetesi gasztronómia múltjából és jelenéből. A terem adottságaihoz igazodva kilenc élelmiszerfajta segítségével ismerhetjük meg a kolostori étkezési kultúrát.

A tárlat elsőként a vallási szempontból is kiemelt jelentőségű – a szentmiseáldozatnál is használt – kenyeret és bort mutatja be, amit a sör és a gyógynövénylikőrök követnek. A gyógynövényeket és fűszernövényeket is tartalmazó – nem csak szimbolikus – kiskert után a gyümölcstermesztéssel, illetve a mézet és viaszt egyaránt eredményező méhészkedéssel ismerkedhet meg dióhéjban a látogató. A Magyarországon viszonylag kevés hagyománnyal rendelkező sajtkészítésnek is jutott hely, de a két sarkalatos böjti élelmiszernek, a katakombák világától fogva Krisztus-jelképként is ismert halnak és a liturgikus szertartásokhoz is használt olajnak szintén külön figyelmet szentel a kiállítás.

A tárlat bemutatja, hogyan készül a szentostya, ahogy azt is, milyen szigorú kritériumok alapján lehet egy bor misebor. Megtudjuk, hogy az első szerzetesi gyümölcsöskert a temetőhöz kapcsolódott, hogy a feltámadó halottak rögtön a paradicsomban érezhessék magukat, és megtudjuk azt is, hogy ahol a kolostornak nem volt saját halastava, ott vivariumot, halasvermet alakítottak ki.

Talán magasnak tűnik az alkoholos italok száma a visszafogott életre törekvő szerzetesek asztalán, ám a régebbi korokban nagyon nem lehetett megbízni a víz minőségében – emlékeztetett az ellentmondást feloldva a tárlat kurátora. Saly Noémi arra is rámutatott, hogy a gyógynövénylikőröket sem élvezeti cikknek készítették a szerzetesek, egyszerűen az alkoholban való eltevés bizonyult a legjobb tartósítási eljárásnak, hiszen sokkal inkább megmaradt a gyógynövények hatása így, mintha csak kiszárították volna őket.

A kiállítás bemutatja azt is, hogy a szerzetesek az étkeztetésen keresztül is mennyire odafigyeltek a körülöttük élőkre. Szerzetesek jártak élen abban, hogy a ma ismert európai kenyértípus, a kelesztett, gömbölyű formájú kenyér elterjedt a 13. században a korábbi, keleten ma is előszeretettel használt lapos lepénykenyerek helyett. Antoniták jöttek rá Franciaországban arra, hogy az anyarozs elnevezésű kártevő gomba kenyérbe kerülése okozza a Szent Antal tüze nevű, véghetetlen fájdalmakkal és hallucinációval járó népbetegséget. Ezért is figyeltek arra, hogy a parazitától mentes gabona, illetve kenyér kerüljön ki házaikból.

Egy másik gyógyítással kapcsolatos történet a szeged-alsóvárosi ferencesekhez köthető, ők fedezték fel ugyanis, hogy a főúri díszkertekben növő paprika ehető, s ráadásul kiválóan alkalmas a malária, a harmadnapos hideglelés tünetmentessé tételére. A környék népe meg rádöbbent, hogy az őrölt paprika kiválóan pótolja az akkoriban méregdrága „fűszerszámot”, a külföldről behozott borsot – mesélte Saly Noémi. Ezután terjedt el a paprika „magyar bors” néven, és lett hazánk legjellegzetesebb fűszerévé.

Az is figyelemre méltó, hogy mennyire fontos volt a méhészkedés a középkori kolostorokban: 1001-ben Szent István a pécsváradi bencés apátság megalapításakor tizenkét méhészt és hat viaszöntőt rendelt az apátság szolgálatára, a veszprémvölgyi apácákhoz pedig hetven méhészt. Ennek hátterében természetesen sokkal inkább a méhviaszból való gyertyák készítése állt, mint a mézgyártás – emlékeztetett a kurátor, majd hozzátette, az első magyar méhészeti mű is egy szerzetes nevéhez fűződik (Pálfi Lőrinc kolozsvári ferenceshez), akárcsak az első kertészeti szakkönyv. Utóbbinak, Lippay János Posoni kert című, a pozsonyi érseki palota kertjének növényeiről és gyümölcseiről írt könyvének egy példányába bele is tekinthetnek a látogatók. Emellett több szerzetesi környezetben íródott vagy használt szakácskönyvet, valamint rendházak étkezéssel kapcsolatos kiadásait rögzítő konyhakönyvet is bemutatnak a tárlaton. Köztük van a csíksomlyói ferences rendház szakácskönyve az 1600-as évek végéből vagy éppen a fizikus feltalálóként ismert Jedlik Ányos bencés szerzetes háztartási feljegyzései.

A kiállítás szervezői a szerzetesi gasztronómiában való kalandozást fogalomtisztázással indítják, hogy minden betérő tudja, kik is azok a szerzetesek, hol és milyen körülmények között élnek, mi a fogadalom, a hivatás, s mi az a refektórium, ahol nem csak az étkezés, sőt elsősorban nem az étkezés céljából gyűlnek össze a rendtagok. Az étkezési kultúrára hatást gyakorló tizennégy szerzetesrend legfontosabb adatait pedig frízszerűen körbefuttatva helyezték el a kiállítóterem falán.

Vannak rendek, amelyek borászati, gyümölcsészeti és más hasonló tevékenységükkel a gyakorlatban is hozzájárultak a gasztronómiai kultúrához, és vannak, amelyek egyszerűen szólva etetnek, mint például az irgalmasok, a Szent Erzsébet-apácák vagy Teréz anya nővérei – mondta Saly Noémi.

A szerzetesek ételeit és italait sajnos csak elképzelhetjük a kiállítás segítségével, de a mai kolostori és rendi – pálos, bencés, piarista, jezsuita, ciszterci – termékek minden kis részegységnél képviseltetve vannak, s a múzeum gondolt arra is, hogy ne maradjon senki „az angyalok étele” nélkül: a kenyérnek szentelt résznél bárki megkóstolhatja a szentostyagyártás során megmaradt tésztát.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír