Szerzetesi iskolák tapasztalatcseréje az iskolai közösségi szolgálatról

Megszentelt élet – 2024. március 26., kedd | 12:17

A piarista tartományfőnökség adott helyszínt a szerzetesi iroda és a ferences rendtartomány támogatásával a közösségi szolgálat tapasztalatainak összegyűjtésére rendezett műhely-konferenciának március 22-én, Budapesten.

A szolgálat vonatkozásában már nagy hagyományokkal rendelkező intézmények közül a találkozón hat szerzetesrend intézménye képviseltette magát és osztotta meg tapasztalatait; jó gyakorlatait és nehézségeit egyaránt. A találkozás célja a megosztáson és egymás szolgálati tevékenységének megismerésén túl a kapcsolatépítés, a szakmai hálózatos együttműködés kialakítása volt.

Reményeik szerint a hagyományteremtő alkalom új lendületet tud adni az intézmények felelős munkatársainak munkájuk további végzéséhez, a diákok és munkatársak motiválásához, hogy a közösségi szolgálat elérhesse valódi célját: a szociális érzékenység fejlesztésén túl a társadalmi felelősségvállalást és elköteleződést a rászorulók mellett.

A rendezvényen túl a közösségi szolgálatot végzett diákok körében digitális pályázatot hirdettek, amelynek részletei a szolgalatkesz.szerzetesek.hu oldalon érhetők el.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria