Szimpátia az ördöggel: sátánista-e a Rolling Stones?

Hogy a kérdést átfogóan megvizsgáljuk, ahhoz szinte kezelhetetlen mennyiségű nyilatkozatot, interjút, újságot, könyvet és lemezt kellene átnézni, meghallgatni, így most csak a főbb vádpontokra koncentrálunk, melyhez Corrado Balducci Sátánizmus és rockzene című, itthon 1992-ben kiadott kötetét hívjuk segítségül. Az olaszul 1991-ben megjelent mű egykor népszerű volt, ma már nem annyira tartják számon – már csak azért sem, mert húsz év alatt sok minden történt a rock- és popzenében is. 

Sympathy for the Devil:
Please allow me to introduce myself
I'm a man of wealth and taste 
I've been around for a long, long year
Stole many a mans soul and faith 
And I was round when Jesus Christ 
Had his moment of doubt and pain 
Made damn sure that Pilate 
Washed his hands and sealed his fate
Pleased to meet you 
Hope you guess my name 
But what's puzzling you 
Is the nature of my game 
I stuck around St. Petersburg 
When I saw it was a time for a change 
Killed the czar and his ministers 
Anastasia screamed in vain
I rode a tank
Held a generals rank 
When the Blitzkrieg raged
And the bodies stank 
Pleased to meet you 
Hope you guess my name, oh yeah 
Ah, what's puzzling you
Is the nature of my game, oh yeah
I watched with glee 
While your kings and queens 
Fought for ten decades 
For the gods they made 
I shouted out,
Who killed the Kennedys?
When after all 
It was you and me
Let me please introduce myself
I'm a man of wealth and taste 
And I laid traps for troubadours
Who get killed before they reached Bombay
Pleased to meet you 
Hope you guessed my name, oh yeah
But what's puzzling you
Is the nature of my game, oh yeah, get down, baby
Pleased to meet you 
Hope you guessed my name, oh yeah
But what's confusing you 
Is just the nature of my game 
Just as every cop is a criminal 
And all the sinners saints 
As heads is tails 
Just call me lucifer 
Cause I'm in need of some restraint
So if you meet me 
Have some courtesy
Have some sympathy, and some taste 
Use all your well-learned politesse 
Or I'll lay your soul to waste, um yeah
Pleased to meet you 
Hope you guessed my name, um yeah 
But what's puzzling you 
Is the nature of my game, um mean it, get down 
Woo, who 
Oh yeah, get on down
Tell me baby, what's my name 
Tell me honey, can ya guess my name 
Tell me baby, what's my name 
I tell you one time, you're to blame
Ooo, who 
What's my name 
Tell me, baby, what's my name 
Tell me, sweetie, what's my name 

Balducci könyvében többször is említi a Rolling Stonest, viszont szentel neki külön két oldalt is. Itt azt állítja: „sok híres számukban zengik a sátán dicsőségét. Ilyen a Sympathy for the Devil (Szimpátia az ördöggel), amely a sátánvallás himnusza lett; a Dancing with Mr. D. (D. = Devil), és a To Their Satanic Majesties album. (…) Hogy biztosítsák teljes körű forradalmuk kibontakozását, a hetvenes évek elején megalapították saját heti folyóiratukat, Rolling Stones címmel.”

Nos, kezdjük a végén: Mick Jaggerék nem alapítottak semmilyen folyóiratot, sem hetilapot. A lap, amelyre a szerző bizonyára utalni kívánt, a Rolling Stone címet viseli, egyes számban, és 1967-ben alapította messze Angliától, San Franciscóban egy bizonyos Jann Wenner (még ma is főszerkesztő és kiadó) és Ralph J. Gleason zenekritikus. A Rolling Stone kéthetente jelenik meg, és nincs köze a Rolling Stoneshoz. Fő témánk szempontjából mindez persze mellékes, ám jól mutatja, Balducci mennyire megbízható. A szerző egész művében összekeveri a zenekarok neveit, a számokat, albumokat, pontatlanul hivatkozik és alaptalan pletykáknak ad teret, azaz, mondjuk így, olaszos lazasággal kezeli információit. 

Ilyen alaptalan kijelentés az is, hogy a Sympathy for the Devil valamiféle sátánvallás himnuszává vált volna. Szó sincs ilyesmiről, s aki ismeri a slágert, tudja, hogy nem éppen himnusznak való nóta. Azt sem lehet tudni, Balducci honnan vette, mivel támasztja alá ezt a kijelentését, amit neki kellene bizonyítania, mi csak cáfolatként a nem létező hivatkozásokra tudunk utalni.

A Sympathy for the Devil a Stones 1968-as, Beggars Banquet című lemezén jelent meg, s szövege az ördög szempontjából tekint végig a világtörténelmen, amint azt Lucifer egyes szám első személyben elmeséli. A dal munkacíme a róla szóló Wikipédia-szócikk szerint annyi volt: The Devil Is My Name, azaz Az Ördög a nevem. Egy 1995-ös interjúban Jagger azt nyilatkozta, hogy lehet, hogy a dalt Baudelaire inspirálta. Ugyanakkor némi hasonlóság fedezhető fel Bulgakov Mester és Margarétájával is. Jagger megjegyezte: egyszerűen a történelemben megjelenő rosszat személyesítette meg ebben a dalban. 

A szambás ritmusokkal dúsított Sympathyban megjelenik Jézus halála és Pilátus alakja, a középkori vallásháborúk és az 1917-es orosz forradalom, a Romanovok bukása, valamint a második világháború is. Az ördög mindegyikre azt mondja: jelen volt ezen események körül. Kennedy haláláról pedig egyenest kijelenti: végső soron „te meg én” öltük meg őt. A dalban tehát nem éppen szimpatikus, hanem nárcisztikus és öntelt alakként jelenik meg az ördög. Mick Jagger később úgy nyilatkozott: nagyon furcsa volt számára, hogy e miatt a dal miatt egyesek sátánistának kiáltották ki őket, „végül is csak egy dalról volt szó”, ráadásul nem voltak a lemez borítóján okkult jelek, ahogy a többi dalban sem jelent meg okkultizmus vagy hasonló. Mint mondta, sokan túlságosan szó szerint értelmezték a nótát. 

Ugyancsak érdekes eset az eggyel korábbi lemez, az 1967-es Their Satanic Majesties Request (nem pedig ahogy Balducci átnevezi: To Their Satanic Majesties). A Stones hatodik stúdióalbuma az együttes egyetlen pszichedelikus lemeze, amellyel sokak szerint az akkori hippihullámot kívánták meglovagolni, valamint a Beatles pszichedelikus konceptalbumára, a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Bandre kívántak válaszolni. Az album címe a brit útlevelekben található „Her Britannic Majesty requests and requires…”, azaz „Őfelsége kéri és követeli…” kezdetű szöveg paródiája. 

A lemezt a kritika a maga korában nem sokra értékelte, gyenge kísérletnek tartották a Beatles lefőzésére és lemásolására. Később enyhült a kritikusok szigora, de maga Mick Jagger is úgy nyilatkozott még 2003-ban is, hogy sok felesleg található az albumon, mivel túl sokat drogoztak, és túl sokat dolgoztak a dalokon akkoriban, továbbá nem volt producer, aki megálljt parancsolt volna nekik. Ez volt ugyanis a Stones egyedüli lemeze, amit maguk menedzseltek. Keith Richards, az együttes gitárosa is azt mondta 1994-ben, hogy ugyan kedvel a lemezről pár dalt, de igazából nem tartja sokra (ennél keményebben fogalmazott, de azt inkább nem idézzük). Jagger egyszer azt is megjegyezte (Földes Hobo Lászlónak az együttesről szóló könyve szerint), hogy a lemez valódi címe az lehetett volna: Somewhere in London, azaz Valahol Londonban. Az albumon egyébként egyetlen sátánistának nevezhető dal sem található. 

A Dancing with Mr. D. a Stones 1973-as, Goats Head Soup című lemezének nyitószáma, Mr. D. pedig nem az ördög, hanem a halál (Death). A dalszöveg először egy temetői táncot mesél el Mr. Deathtel, majd azt találgatja, vajon hogyan hal majd meg a mesélője. Sátánizmust belemagyarázni ugyanúgy botorság, ahogy az előző példákba is.

Ezzel együtt persze a Budapesten utoljára 2007-ben koncertező Stones sosem lesz a jámbor vallásosság mintaképe, sok mindent a számlájukra lehet írni, de sátánizmussal vádolni őket igaztalanság. Persze mögé lehet magyarázni mindezeknek a példáknak igazolhatatlan és bizonyíthatatlan hátsó szándékokat, hogy mégis sátánista a zenekar, csak zseniális módon téveszti meg ezzel kapcsolatban a közvéleményt, ez azonban már az összeesküvés-elméletek ingoványos talajára vezetne minket, ahol a nem létező bizonyítékok jobban számítanak, mint a létezők. 

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!