Szinódus közben – interjú Erdő Péterrel, a családszinódus főrelátorával

Az interjú a Magyar Kurír és a Magyar Katolikus Rádió összefogásával készült, a rádió stúdiójából hívtuk fel Erdő Péter bíborost Rómában.

A püspöki szinódus témája „A család hivatása és missziója az egyházban és a mai világban”. A szinódus munkája az Instrumentum laboris (munkadokumentum) három nagy tartalmi egysége szerint – a családdal kapcsolatos kihívások meghallgatása, a családi hivatás, illetve a család mai küldetésének meghatározása – három hétre tagozódik.

– Bíboros úr, október 5-én, hétfőn a Szentatya beszédével vette kezdetét az előző nap szentmisével megnyitott püspöki szinódus XIV. rendes közgyűlésének ülésszaka. Hogyan értékeli Ferenc pápa megnyitóbeszédét?

– Ez a beszéd rendkívül bátorító hatású volt. Először is a Szentatya azt hangsúlyozta, hogy a szinódus együtt haladást jelent a kollegialitás szellemében, a témák őszinte és bátor megbeszélését. Hangsúlyozta, hogy a szinódus nem döntéshozó szerv. Szállóigévé vált, hogy nem parlament, de nem is puszta kongresszus, hanem pasztorális és hitbeli elkötelezettséggel kell együtt keresni az egyház és a családok javát, és végülis a lelkek üdvösségét, hiszen ez az, ami az egyháznak a legfőbb célja. Szólt az apostoli bátorságról is, amely nem hagyja, hogy a világ csábításai félrevezessenek bennünket, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy el kell kerülni a keményszívűség kísértését. Bizalommal teli imádságot ajánlott és kért mindannyiunk számára.

– A tavalyi évben lezajlott rendkívüli szinódushoz képest, milyen azonosságokat és milyen különbözőségeket tapasztal?

– A téma nagyban egybeesik, hiszen a családokról beszélünk, mégpedig az evangelizáció, illetve most a misszió összefüggésében. Az idei szinódusnak több tagja van: rendes szinódusról lévén szó a püspöki karok taglétszámuknak megfelelő arányban több küldöttet is delegáltak, ezenkívül a Szentatya is több embert nevezett ki, és vannak hivatalból tagságra jogosultak is, főleg a kúria vezető tisztségviselői. 270 résztvevő tagja a szinódusnak, de vannak testvéri megfigyelők, küldöttek más keresztény közösségek részéről is, és olyanok, akik világiként tanúságtételükkel segítik a munkánkat, de nem tagjai a szinódusi közösségnek.

Megjegyzendő még, hogy más a módszer, mint tavaly volt: nem egyetlen hosszú diszkusszió van, amely után összefoglaló jelentés, majd a nyelvi csoportok munkája, és végül a záródokumentum következik, hanem a munkaokmány három fejezetének megfelelően három részre osztották az egész tevékenységet. Az első részben az első fejezetről, tehát főleg a helyzetfelmérésről volt szó, utána következett a nyelvi csoportok vitája, majd a módosító javaslatok a munkaokmányhoz. Tehát a munkaokmány, az Instrumentum laboris képezi a hozzászólások alapját, azután ennek a hozzászólás-sorozatnak a beillesztése következik a szövegbe. Az utóbbi rendkívül nehéz munka, külön erre a célra kijelölt tíztagú bizottság tagjaival együtt, szakértők támogatásával végezzük, néha késő estébe nyúlóan. Az első résszel így már készen vagyunk.

A második rész, a hit fényében való ítéletalkotás az adott helyzetről, tehát az evangélium és az egyház tanításának a meghallgatása és az alkalmazása. Ennek esetében szintén megvoltak már a hozzászólások és a nyelvi csoportok vitái. Ez utóbbiak végén összefoglaló jelentést olvasnak fel a szinódusi aulában a csoportok kiválasztott tagjai, ezek a jelentések jelennek meg az Osservatore Romanóban is. Tehát ezen a második fordulón is túl vagyunk, itt is eldöntöttük, hogy mely módosítási javaslatokat illesztünk a szövegbe. Természetesen ez roppant nehéz munka és sok vitát meg értékelést kíván, mert sokszor egymásnak ellentmondó javaslatok is vannak, vagy van olyan, aki módosítani akarja a szöveget, van, aki elhagyni. Van, hogy hasonló dolgokat javasolnak, de különböző megfogalmazásban. Mivel ezek a javaslatok már az egyes csoportok nyelvén érkeznek, miután megvan a döntés, hogy mit és hová illesztünk vagy mit hogyan írunk át, még olasz stiliszták kezébe kerül az anyag, hogy egységes és olasz nyelvű szöveg álljon elő. Most a második rész olasz átfésülése folyik.

Eközben már a harmadik részhez is elhangzottak a vita hozzászólásai, itt még a nyelvi csoportok munkájára nem került sor, a jövő hét azzal kezdődik, és aztán az ő relatiójuk, módosító javaslataik fényében kell majd a harmadik, leginkább gyakorlati részt is átdolgozni. Ez a módszerben komoly újdonságot jelent.


– Milyen tapasztalatokról számoltak be a világ különböző részeiről érkezett főpásztorok a plenáris és az említett 13 nyelvi csoportra osztott üléseken?

– Nagyon feltűnő, hogy vannak világméretű jelenségek. Ilyen az individualizálódás, tehát a közösségi élet gyengülése, sokszor az emberek közösségi beállítottságának is a gyengülése, bár Afrikában ez egyáltalán nem olyan erős még, mint mondjuk Észak-Amerikában vagy Európában. Fontos tény az is, hogy nemcsak egyes kis családok, hanem ezekből álló közösségek is segítik a hit továbbadását, plébániai szinten vagy lelkiségi mozgalmak keretében. Ezeknek a közösségeknek rendkívül értékes szerepe van szinte minden kérdésben.

Sajátos tapasztalatot jelent olyan országoknak a helyzete, ahol a katolicizmus, sőt a kereszténység is kisebbség vagy törpe kisebbség egy nem keresztény közegben, ezért gyakoriak például a dispar házasságok, vagyis a valláskülönbség akadálya alóli felmentéssel kötött vagy fölmentés nélkül kötött házasságok, amelyekben azután a legkülönbözőbb helyzetek adódnak. Különösen hogyha muzulmán–keresztény házasságra kerül sor, gyakran kritikus helyzet adódik családok között vagy társadalmi szempontból. De előfordul olyan is, mint amire hallottunk tanúságtételt egy házaspártól, hogy egy katolikus és egy hindu, egymás vallását tiszteletben tartva, összeházasodtak, és húsz évi boldog házasélet után a hindu férj úgy döntött, hogy ő is keresztény lesz. Van egyfajta kisugárzása, egyfajta kegyelmi hatása annak, ha valaki egy valóban jó házasságban éli a hitét és kegyelemforrás lesz a házastárs számára is.

Megjelenik az a fajta tapasztalat is a beszámolókban, főleg Afrikára jellemzően, hogy több lépésben jön létre a házasság, az ottani népeknek a hagyománya szerint. Jelenleg a különböző országokban bevezetett polgári házassággal és – ahol katolikusok a hívek, ott – az egyházi házassággal is valamiképpen kapcsolódik, sorba rendeződik a régi tradíció. Ennek az összeegyeztetését a családot erősítő, esetleg tágabb közösséget is összefogó hatását elemezték sokan a hozzászólók közül. Biztos, hogy érdemes vele komolyan foglalkozni, nem csak pasztorális, de talán teológiai szempontból is.


– Említette az előbb egy házaspár tanúságtételét. A szinóduson 18 házaspár vesz részt. A sajtót bejárták azok a képek, amelyek a szinódus úgymond legfiatalabb „résztvevőjét” ábrázolták, a négy hónapos kis Davidét, aki egy tizenkét gyermekes családból érkezett. Milyen üzenetet hordoz, hogyan épül be a családok és egy karonülő gyermek tanúságtétele a szinódus munkájába?

– Mindenképpen jelentős érzelmi hatása van ezeknek a tanúságtételeknek, de – azt hiszem – a gondolkodásra is van hatása. Például Dávid szülei arról számoltak be, hogy tizenkét gyermekük van – viszonylag fiatalok még, ahhoz képest, hogy ilyen nagy a család –, és a neveléssel, a megélhetéssel kapcsolatos sok-sok fáradság van mögöttük, de azt mondják, hogy boldogok, boldogabbak, mint amikor még nem családban éltek, és másnak is ajánlják. Azt mondják: igenis higgyük el, ez már itt a földön is egy olyan nagy öröm forrása, amit el sem tud képzelni az, aki nem tartozik ilyen családba. Több más tanúságtételben is azt láttuk, hogy akár a nagycsalád, akár az egymást elfogadó és a legnagyobb nehézségekben és bajokban segítő házastársaknak a szerepe olyan erő, ami kifejezi nem csak az emberi jóságot vagy az emberi állóképességet, nem csak a természetes családnak az értékét, azt a kegyelmet is érzékelteti, amit a szentségi házasság tud adni az embereknek.

– Főrelátorként hogyan látja, milyen problémakörök kerültek előtérbe a szinóduson, melyek a magyar családok szempontjából is meghatározók lehetnek?

– Szóba került például a nemzedékek közötti szolidaritás, tapasztalatátadás, hitátadás, a gondolkodásmódnak, kifejezésmódnak az átadása, kapcsolata, illetőleg ennek az esetleges nagy távolsága, amikor már a nemzedékek nem is értik egymást, és ezért nehéz a hit átadása is. Nemcsak azért, mert a vallásos nevelésnek külön energia szükséges, hanem mert a saját hitélménynek és hittapasztalásnak a kommunikálásához az idősebb nemzedékek sokszor nem tudják megtalálni azt a nyelvet, amin a fiatal nemzedék kommunikál. Ez sokszor azért van, mert kevés időt töltenek együtt, mert a gyermek kiskorában elkerül otthonról, délelőtt, délután iskolában van.

Aztán kapcsolódik ez néha a távoli munkavállalással összefüggő problémához is. Vannak tehát olyan régiók, ahonnan a fiatal felnőttek nagy tömegben vándorolnak el dolgozni. Ezeken a helyeken sokszor otthagyják a családot, nagyszülőket, gyerekeket is, vagy az egyik házas fél elmegy, a másik otthon marad, szakítópróbának kitéve a kapcsolatukat. Amennyiben hűségesen visszatér, akkor is ritka a találkozás, ritkán tud a saját gyermekeivel is találkozni. Olyan nagy teher ez, hogy sokszor azt eredményezi, hogy kiszakad a természetes emberi környezetéből, a rokonok és a szomszédság köréből is az, aki így útra kel. Azt hiszem ez a magyar társadalom egy része számára is meggondolandó tapasztalat. Annak az egyik oka, hogy az idős generáció gyakran egyedül marad, hogy sűrűn kell átköltözködni, sűrűn kell munkahelyet változtatni. Ez a kényszeredett munkaerő-mobilitás, amelyet a gazdaság néha értékként tűntet fel, emberi és családi szempontból igen nagy próbatétel. Hiába vannak gyerekeik, olyan messze élnek tőlük, hogy nem tudják tartani a kapcsolatot. Ekkor az egyháznak is és a társadalomnak különös gondot kell fordítani rájuk.

– Ismét beigazolódni látszik, hogy két szinódus zajlik: az egyik a szinódusi aulában, a másik a sajtóban. Van-e hatása a sajtóban zajló „szinódusnak” a benti valós munkára?

– Túl nagy hatása szerencsére nincs. Természetesen előfordulhat, hogy egy-egy hozzászóló kiemelt érdeklődést tanúsít olyan témák iránt, amelyet a sajtó nagyon hangsúlyozott vagy amit szinte provokatívan bevetett, hogy e körül folyik a nagy vita, miközben pedig olyan nagy vita nem is volt.


– Bíboros atya főrelátorként közvetlen munkakapcsolatban van Ferenc pápával. Hogyan tekint a közös munkára?

– Nagy figyelemmel hallgatom a Szentatyát, kísérem az útmutatásait, imádkozom érte. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a közelében lehetek. Minden szekción ott ülök mellette, és ez nagyon fegyelmező hatással van rám is, mert mégis a Szentatya mellett az ember nem viselkedhet akárhogy. A hozzászólásokra ő nem reagál nagyon feltűnően, de azért néha, ha valami nagyon tetszik neki, azt észre lehet venni – ez is nagyon tanulságos, fontos a számunkra.

– Tegnap ünnepelték a püspöki szinódus felállításának ötvenedik évfordulóját. Mit üzen a XXI. század emberének, hogy szinodiális módon ülésezik, találkozik az egyház?

– Az ötvenedik évforduló olyan nagy ünnepséget jelentett, hogy nem a szinódusi aulában, hanem a VI. Pál csarnokban gyűltünk össze, és szélesebb körű volt a meghívottak csoportja, mint a szinódusi résztvevők. Az ünnepi tanácskozás szónokai összefoglalták az ötven év hatásait. Volt olyan régió, ahol ezek csak későn indultak el, akár húsz-huszonöt-harminc év késéssel, mert nem volt meg a püspöki konferencia, vagy nem voltak olyan püspöki összejövetelek, amelyek rezonáltak volna a világegyház szinódusaira. Azonban a szinóduson tárgyalt minden téma végülis az egyházmegyékben, a tartományokban a helyi zsinatoknak, egyházmegyei zsinatoknak, püspökkari határozatoknak vagy útkereséseknek az ihletője volt, és különböző pasztorális akcióknak is. Ezekről kaptunk nagyon széleskörű beszámolót. Fontos volt az egyik afrikai püspöknek a beszámolója is, aki a II. vatikáni zsinat fő témáit hasonlította össze az utóbbi ötven év szinódusi témáival. Cristoph Schönborn bíboros is hangsúlyozta bevezető előadásában, hogy a zsinat üzenetének és tanításának elmélyítése és gyakorlatra váltása folyik a szinódusokon, és ilyen szempontból messze nem értünk az út végére, egy élő folyamatnak vagyunk a részesei.


– Ferenc pápa a mai ünnepi szentmisében szentté avatta többek között Kis Szent Teréz szüleit, Louis Martint és Zélie-Marie Guérint. Milyen üzenetet hordoz ez napjaink családjai számára?

– Belegondolva az ő életükbe, megdöbbenünk azon, hogy mennyire vezérmotívuma volt mindkettőjüknek, hogy Isten akaratát keresték, egész életüket neki akarták szentelni, az apró részletekig átjárta mindennapi életüket az örök boldogságba vetett hit. Minden gyermeküket erre nevelték, minden gyerekükért azért adtak hálát, mert itt a lehetőség, hogy ő is az örök boldogságba, az üdvösségbe jusson. Még aki korán meghalt a gyermekek közül, azért is hálát adtak, és bíztak benne, hogy már oda jutott, sőt kérték a közbenjárását a többiekért a család ügyes-bajos dolgaiban. Ez a fajta rendíthetetlen hit az örök boldogságban lehetővé tette számukra, hogy igen nagy emberi és családi megpróbáltatásokat is viszonylag derűsen és rendületlenül tudjanak átélni.

– Milyen feladatok várnak még a bíboros atyára mint főrelátorra a szinódus hátralévő záró hetében?

– Most dolgoznak a nyelvi csoportok a harmadik részen. Javaslataikat egybegyűjtjük, és egy tízfős bizottság élén azokat be kell építeni a szövegbe. Ez igen nehéz lesz, mert a harmadik rész a leghosszabb, és az úgynevezett kényesebb témák is ebben a részben vannak, tehát elképzelhető, hogy megint csak éjjel-nappal dolgozni kell a szövegeken. Ezeket a szövegeket kell aztán a szinódusi atyák elé tárni, hogy szavazzanak róla. Fölmerült az is, hogy ezt a záróokmányt Relatio synodi-nak, szinódusi relatiónak nevezzük-e, mint tavaly, vagy esetleg egy, régebbi szinódusokon használt elnevezéssel Propositiones, előterjesztések néven nyújtsuk át a Szentatyának. Azt hiszem, ez inkább csak a címnek a kérdése, a tartalmat majd meglátjuk, hogy milyen lesz a hét végére.

– A szinódusi atyákra milyen munka vár a héten?

– Intenzíven dolgoznak a nyelvi csoportokban. Amikor a nyelvi csoportok beszámolóit meghallgatjuk, ugyanakkor van a határideje a szövegmódosító javaslatok beadásának. Körülbelül csütörtökre össze kell hogy álljon a záróokmány első tervezete, ezt írásban ki kell osztani a résztvevőknek, hogy ismerkedjenek vele. Utána van rá még egy nap, hogy esetleg hozzászóljanak vagy valamilyen javaslatot tegyenek a szövegről, de közös munka már nem nagyon van, mert ezeket utolsó simításként – amennyiben olyan súlyúak – figyelembe kell venni vagy beépíteni. Szombat délelőtt felolvasásra kerül a záróokmány javított formája, erről a mostani program szerint szombat délután lenne a szavazás. Várjuk azt is, hogy a Szentatya, aki jelen van az összes megbeszélésen a plenáris ülésen, saját beszédben összefoglalja gondolatait, az is nagyon komoly útmutatást fog jelenteni számunkra.

Fotó: News.va

Kuzmányi István/Magyar Kurír