Sztrilich Ágnes kitüntetése

Hazai – 2012. március 8., csütörtök | 14:39

A Magyar Rendfőnöknői Konferencia felterjesztése alapján március 14-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetésében részesül Sztrilich Ágnes, a Szociális Tesvérek Társasága magyarországi elöljárója, a konferencia elnöke.

A Szociális Tesvérek Társasága közzé tette a kitüntetésre való felterjesztés indoklását:

„Sztrilich Ágnes szociális testvér több mint 30 évig diétás nővérként dolgozott, emellett azonban a rendszeres kihallgatásokat és munkahelyi zaklatásokat is vállalva segítette az illegalitásban élő magyar szerzeteseket; segítette a hivatáskereső fiatal lányokat, hogy megtalálják saját útjukat, a nekik megfelelő szerzetesközösséget. Az illegalitásban működő szerzetesközösségek megerősítése érdekében kritikus helyzetben külföldről is szerzett egyházi biztatást.

Széleskörű kisközösségi, szerzetesi és más kapcsolatai révén már 1989 előtt is részt vett a gyermek-, nő- és családvédelemben; egyik első munkatársa volt a magyarországi telefonos lelki elsősegély szolgálatnak; írásaival, fordításaival, lelkinapok tartásával, személyes lelkivezetéssel sokat tett a közszellemformálásért; lelkiismereti szabadságra, felelős gondolkodásra nevelte a rábízottakat. Már 1987-ben az ő biztatására kapcsolódtak be a szociális testvérek és mások is az ún. Katolikus Koordinációs Tanácsba, majd az induló pártokba, és vállaltak különféle közéleti szerepeket is.

Vallja, hogy az emberi identitás és a család válságát megtapasztaló korunkban az élet, a család, az emberi méltóság védelmében, a társadalom peremre szorultjainak megsegítésében, a szociális válsághelyzetek megelőzésében nagyon fontos szerepe van a családnak, a kisközösségnek, az egyházi és civil szervezeteknek, amelyek formálásában, illetve ápolásában maga is aktív szerepet vállalt.

A rendszerváltást követően egyik motorja volt a szerzetesek összefogásának, részt vett az egyházmegyei karitász- és szociálismunkás-képzés megszervezésében, és sokakat képzett ki erre a munkára. Az Esztergom–Budapesti Egyházmegyei Zsinaton a szociális bizottság vezetője volt, tagja volt a nemzetközi felnőttképző szervezet, a FEECA szociális bizottságának, az 1994-es ENSZ világtalálkozó magyar nemzeti bizottságának. Elindította és éveken keresztül vezette a Katolikus Nőfórumot, jelenleg is aktív tagja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának.

1996-tól 2004-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságán a Világiak Irodája és a Hivatásgondozó Intézet munkatársaként segítette a civil szervezetek újraszerveződését és összefogását, valamint a szerzetesközösségek képzéseit, hivatásgondozását.

2004-től napjainkig a Szociális Testvérek Társasága magyarországi elöljárójaként, 2006-tól pedig a Magyarországi Rendfőnöknői Konferencia elnökeként is segítette a szerzetesrendek életét.

A rendszerváltást követően a rendalapító Slachta Margithoz hasonlóan előadásaival, cikkeivel, könyveivel, rádió- és TV-szerepléseivel is igyekezett a szépre, jóra, igazra, a másokért is felelős, igaz emberségre nevelni sokakat.”

Kovács Piroska Mária FDC nővér 
MRK elnökség

Szociális Testvérek Társasága/Magyar Kurír