Teremtésvédelmi kalendárium – Napraforgók a kertben és a földeken

„Minden összefügg mindennel. Ha az ember a valóságtól függetlennek nyilvánítja, és feltétlen uralkodóvá teszi magát, saját létezésének alapja dől össze, mert az ember helytelenül Isten helyébe lép, és így végeredményben elősegíti az általa inkább elnyomott, semmint kormányzott természet lázadását, ahelyett, hogy a teremtés művében Istennel működne együtt.” (Ferenc pápa: Laudato si’, 117)

Évek óta nevelgetek dísznapraforgót a kertben. Kisebb fejű, elágazó szárú, több virágot hoz, mint az ipari, nagyüzemi fajták, de ezért jó a piacra vinni vágott virágként. Némelyiknek sötétbordó a virága, vannak egészen teltek, halványsárgák, fekete, barna közepűek, aztán ahogy a magot elszórják, a következő évben megint új változatok bukkannak fel. A legelső virág a szár csúcsán még valóban követi a napot reggeltől estig, de csak bimbó korában, amíg ki nem nyílik! Utána már mind keletre fordulnak, ahogy egykor a templomok, megszilárdul a virág nyaka, és elveszíti a „napraforgás” képességét. Heteken át hozza oldalhajtásain az új virágokat, így terített asztal várja reggelente a megporzó rovarokat, köztük a méheket is. Szeptemberre már a magot érleli, a feje lefelé billen, hogy meg ne ázzanak a magvak, és ilyenkor már a madarak látogatják! Idei kis cinkék tornásznak rajta, a fiatal tengelicek csapatostól lepik meg, halkan, vidáman csivitelve. Mindig kiszórnak annyi magot, hogy jövőre is kelnek az utódok szanaszét, nem is kell a vetőmagot begyűjteni, inkább téli madáreleségnek tesszük el az érett, szépen kiszáradt tányérokat. A napraforgószár tüzelőnek jó, a többi része megy a komposztba.

Egyetlen szem magból mennyi áldás! A piacon pénzt adnak a ragyogó virágokért, de addig is gyönyörködni lehet bennük, amíg le nem szedjük, a rovarok nektárt, virágport találnak rajta, az ég madarai útravalót a vándorláshoz, vagy erőt gyűjtenek belőle a közelítő télre, és a hatalmas növény még a talajt is fellazítja, megmozgatja mélyre nyúló gyökérzetével. Talán még valamelyik környékbeli méhész is észreveszi, hogy a nyári vegyes virágméz kristályosabb, zamatosabb lesz a napraforgótól…

Persze ez csak játék, aki komolyan foglalkozik napraforgó-termesztéssel, az nem éri be efféle szemlélődéssel. A termésátlagok évről évre növekednek, egyre újabb fajták kerülnek ki a nemesítők műhelyéből, de ahhoz, hogy megmutathassák, mire képesek, komoly tápanyag-utánpótlásra van szükség. A műtrágyázás miatt a növények fogékonyabbak a betegségekre, a hatalmas táblákon a kártevők is könnyen felszaporodnak, egyre erősebb hatású vegyszerekkel fékezhetők csak meg. A gyomok is meglódulnak a túltáplált földben, de kapásokat fogadni már régen nem éri meg, a vegyszeres gyomirtás gazdaságosabb. Csapadékosabb években a betakarítás előtt még kint a földeken mesterségesen „szárítják”, glifozát-hatóanyagú szerrel! A vetőmag csávázása sok későbbi permetezést kiválthat, de ezek a vegyszerek a méhekre is veszélyt jelenthetnek. Lassan úgy tűnik, a gazda harcban áll az egész élő világgal, magával a természettel, hogy szó szerint kisajtolja a növényből, a talajból a maximális hozamot.

Az idén a méhek országszerte sokfelé tömegesen pusztultak el a napraforgó-virágzás idején. Az okokat még mindig nem találják a szakemberek, a gazdák nem használtak tiltott szereket, a szabályokat mindenki betartotta, a méhészek is tanácstalanok. A rendellenes időjárás okozhatta, sokféle szerencsétlen körülmény együttállása? Mégis tény, hogy a napraforgóvirág, amely a méhek számára eddig a táplálékot jelentette, most valami módon a pusztulásukat hozta. Talán ez is egy „billenéspont”, egy nagyon erős figyelmeztetés… A rekordtermésnek ára van. Ezt az idén a kárvallott méhészek fizetik meg, ha kapnak valamiféle kárpótlást, akkor az közpénzből történik, de jövőre már a gyümölcstermesztőknél is hiányozni fognak a beporzó rovarok! Ilyen teljesítményekre nem volna szabad kényszeríteni sem a méheket, sem a napraforgót, hiszen láthatóan belebetegszenek, ha a köztük lévő harmonikus kapcsolat, a megporzás csodálatos nyertes-nyertes játéka sem működik többé. Egyszerűen nem erre a kíméletlen harcra vannak teremtve.

A teremtés művében Istennel kell együttműködnünk. Az elnyomott természet lázadásának egyre sokasodó jeleit nem hagyhatjuk figyelmen kívül! Irányváltásra van szükség, méltányosságra a társteremtményekkel szemben, mielőtt valóban végzetesen, visszafordíthatatlanul sérülnek létezésünk biológiai alapjai.

A biogazdálkodás ezekre a problémákra működő alternatívát kínál. Ebben a rendszerben nem a maximális hozam, hanem a növény természetének megfelelő, számára is optimális termesztési feltételek megteremtése a cél. Talán ha nem törekednénk mindenáron mindenből ilyen kíméletlenül rekordtermésre, hagynánk saját ritmusában, mértékletességben, egészségben növekedni, virágozni, termést érlelni a növényt, lassan megindulnának a gyógyító folyamatok élő világunkban, és ritkulnának a riasztó időjárási rekordok is…

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír