Táborozás álarcok nélkül, a boldogmondások jegyében

Mi bírhat embereket arra, hogy időt, pénzt, energiát, miegymást áldozzanak, hogy mentálisan sérült emberekkel táborozzanak? Persze, persze, a jótékonykodás, segíteni rajtuk meg a szülőkön, adódik a felszínes válasz, vannak ilyen emberek...

De milyenek is? Van itt köztünk mindenféle: szabadságát töltő gyógyszerész, műemlékvédő, vegyészmérnök, gyógytornász, pedagógus, szerzetesnővér, postás, multinacionális cégnél tanító nyelvtanár, állását vesztett banki alkalmazott; az egyik focizik, a másik néptáncra jár; az egyik gitározik, a másik brácsázik; van, ki családos, van, ki egyedülálló – 5 évestől 70-ig.

Nem, a tipizálás valószínűleg nem segít. Nézzük akkor, mi van ebben a táborban! Majd negyvenen vagyunk, egy kicsit zsúfolt ezen a Balaton melletti kis birtokon. Meleg is van, főleg a tetőtérben, ahol a helyszűke miatt újabb szálláshelyek vannak kialakítva. Ráadásul a zuhanyzó ráz, annak ellenére állítják többen, hogy a villanyszerelő szerint ez lehetetlen. De ott a Balaton, az kárpótol mindenért. A parton elosztjuk, ki kivel megy be, kire vigyáz. Aztán hajrá, a víz elmossa a gondokat, a szilárd talajt lágy ringás váltja föl, lebegés a vízen. Csónak is kerül, sőt vitorlás is. Szelíd szél dagasztja a vásznat, visz előrefelé. A virgoncabbak labdát dobálnak, viháncolnak, "csobálnak", szertelen a jókedv. Apró örömök, de mennyire valóságosak ezeken a tiszta, együgyű arcokon.

A nyolc boldogság a tábor alaptémája. Az esti imáknál körbeülve igyekszünk e boldogságmondások mélyére jutni. Nem az értelmen, inkább a szíven keresztül: „jól csak a szívével lát az ember”. Mindenekelőtt az énekek révén. Aztán váltják egymást az ötletek, módszerek: egy-egy bibliai részlet szemléltetésül is szolgálhat. Egy-két egyszerű eszköz is segíti a látványt: madzag, sodrófa, lepedő, üveggolyó stb. Így elevenedik meg előttünk a földi dolgokhoz kötődő gazdag ember, az igazságot szomjazó Paulus és az etióp királynő kincstárnoka egy képzeletbeli "Veritas" show-műsorban, majd a golgotai jelenet Üldözöttje. S a boldogságmondásokban kirajzolódik Krisztus élő ikonja.

De megtapasztaljuk e táborban sokféle szempontból a törékenységünket, a sérültségeinket, a határainkat is; és keletkeznek ám belőlük bonyodalmak, feszültségek, ütközések. Segítők és sérültek ebben nem különbözünk egymástól. És van, bizony van sírás is. (És megrendült együttsírás.) De találkozunk a szelídek erejével is, akik nem lendületükkel, kreativitásukkal mozdítják előre a tábort, hanem csöndes jelenlétükkel adnak lelket neki. Ők a legjobb vigasztalók. A kiengesztelődés nem automatikusan jön, de amikor jön, az is valóságos.

A tábor végére mindannyian kifáradunk. Mi visz minket mégis – kit egy-két, kit öt-hat, kit évtizedek óta ebbe a közösségbe? Az élet álarcok és megjátszás nélküli, valóságos megélésének a vágya és tapasztalata. A boldogságmondások paradoxonának igazsága – írja Csány Endre.

Magyar Kurír