A TASZ kivétel: nem foglalkoznak a jogvédő szervezetek a keresztényellenességről szóló jelentéssel

Három jogvédő szervezetnek, a Magyar Helsinki Bizottságnak, a Társaság a Szabadságjogokért egyesületnek és az Amnesty International magyar részlegének küldtük el a jelentést, azt kérdezve az e-mailben, hogy „miként értékelik a jelentést, és hogy milyen eszközökkel lehetne önök szerint a keresztények elleni diszkrimináció és intolerancia ellen tenni Európában. Továbbá miként látják megoldhatónak az olyan dilemmákat, amikor két jogot a két fél máshogy értékel, például az abortusz esetén, ahol az abortuszpártiak a nők jogait hangsúlyozzák, a keresztények viszont úgy látják, a magzat élethez való joga felülírja ezt; vagy épp a gyűlöletbeszéd-törvények és a vallásszabadság ütközésének esetén, amikor a homoszexualitásról szóló keresztény, egyházi tanítás puszta kifejtését vagy megvédését is homofóbiaként értékelik a melegjogi szervezetek, eközben viszont a keresztény tanítás kritizálása (helyesen) a szólásszabadsághoz tartozik. Ha nem lehet bírálni például a homoszexualitást, akkor nem az lenne-e az ezzel ekvivalens, hogy vallásokat, egyházakat sem lehet bírálni? Ha viszont lehet bírálni a vallásokat, lehessen bírálni a homoszexualitást is? Továbbá hogyan értékelik az agresszív szekularizmus terjedését, amely ki akarja szorítani az egyházakat és híveiket a közéletből?”

A Magyar Helsinki Bizottság megkeresésünket azzal hárította el, hogy ez a kérdéskör nem tartozik a szakterületéhez: „megkaptuk levelét és úgy látjuk, hogy az Ön által feltett kérdéseknek nem mi vagyunk a legjobb tudói, a legtöbb kérdés nem a mi szakmai profilunkba vág, így nem igazán látom reális esélyét, hogy alapos és kimerítő állásfoglalást tudnánk készíteni az Önök részére”.

A honlapján található bemutatkozás szerint „a Magyar Helsinki Bizottság 1989-ben alakult meg. Folyamatos tevékenységét 1994-95 fordulóján kezdte el. Azóta követi nyomon, hogy valóban gyakorolhatók-e azok a jogok, amelyeket hazai törvényeink biztosítanak, és biztosítják-e a magyar törvények azokat a jogokat, amelyeket nemzetközi megállapodások vagy az emberi jogokra vonatkozó általános alapelvek értelmében biztosítaniuk kell.”

Az Amnesty International munkatársa kérdésünkre úgy tájékoztatott: a magyar részleg nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, de a nemzetközi szervezet több dokumentumban is vizsgálta a keresztényüldözést. A különböző jogi felfogások ütközésére vonatkozó kérdésünkre nem kívántak válaszolni, mivel ez „ingoványos terület”, amiben megállapításuk szerint a bírói gyakorlat sem egységes. Ugyanakkor leszögezték: kiállnak a vallásszabadság mellett, ahogy az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális) emberek jogai mellett is kiállnak. Leszögezték: elítélik a homofóbiát, a homoszexualitás elleni „előítéletek” pedig gyűlölethez vezethetnek. 

A Társaság a Szabadságjogokért egyesület nevében Hegyi Szabolcs válaszában leszögezte: „a TASZ jogvédő szervezet, alapjogok sérelme esetén lépünk föl. A vallásszabadsághoz való jog, akárcsak a jogok egyenlősége alapvető jelentőségűek a TASZ számára. Ezért a diszkrimináció elfogadhatatlan, ugyanolyan fellépést igényel, mint bármely más megkülönböztetés.” 

Hozzátették: a jelentés álláspontjuk szerint félreértelmezi a gyűlöletbeszéd fogalmát. Amit a jelentés annak nevez, „az nem az, hanem egyszerű tisztességtelenség. Gyűlöletbeszédnek azt nevezzük, amikor valaki a szavaival erőszakot szít, amikor a beszéd felidézi az erőszak közvetlen és nyilvánvaló veszélyét”.  A TASZ szerint „a véleménynyilvánítás körébe tartozik mind a homoszexualitást természetellenesnek, mind a kereszténységet homofóbnak nevezni, sem a homoszexualitás, sem a homofóbia nem jogsértés, az egyházkritika és a homoszexualitás egyházi kritikája sem gyűlöletbeszéd.”

Az agresszív szekularisták törekvéseinek megítélése nem jogi kérdés, mégis feltettünk egy kérdést ezzel kapcsolatban a szervezeteknek. A TASZ válasza szerint (amelynek szekularizáció-értelmezése eltér a jelentésétől és a katolikus egyházétól) „azokról van szó, akik komolyan veszik az állam semlegességének és szekularizációjának elvét, és igyekeznek ezt az elvet érvényesíteni. A szekularizáció valóban nem vallásellenességet jelent, hanem inkább a vallásokkal szembeni közömbösséget. Mindaddig, amíg ez a törekvés békés eszközökkel történik és nem jár együtt megbélyegzéssel, diszkriminációval, nem látok benne problémát. Nyilván sokféle formája van az ilyen törekvéseknek, az egyházi privilégiumok elleni küzdelemtől a jelképek használatán át az iskolai oktatásig, de az a tény, hogy ezekben a kérdésekben mégoly éles vita folyik, és nem kerül sor erőszakra, jogsértésre, szerintem üdvös”. 

„Az abortusz kérdése a legkeményebb dió, hiszen valóban pozícionálható úgy a kérdés, és talán ez a legtárgyilagosabb megközelítés, mint két jogosultság összeütközése – írja a TASZ munkatársa a Kurírnak küldött válaszában. – Ha így ragadjuk meg a problémát, akkor a kérdés az, hogy mi az eredménye az élethez való jog és az önrendelkezési jog összemérésének. Ezt a mérlegelést parlamentek, alkotmánybíróságok tudják elvégezni, ami azt jelenti, hogy ki lehet vonni a hitviták köréből a kérdést. Szerintem ugyanis hasznos, ha nem tekintjük egyik jogot sem kizárólagosnak, hanem eleve feltesszük, hogy egyik vagy másik jogból alkalmasint engedni kell. Viszont most nem mennék bele annak a rengeteg szempontnak a taglalásába, ami szóba jöhet, mert az ebben a formában csak részleges lenne.” (A katolikus egyház az abortusz és a magzat kérdésében nem ismer el önrendelkezési jogot, egyértelműen a személyként felfogott magzat élethez való jogát hangsúlyozza – a szerk.)

 A TASZ munkatársa a vallásszabadsághoz való jog jelentésének felfogásában vitatkozik a jelentéssel. Úgy vélik ugyanis: „a vallásszabadság szűk fogalom, a lelkiismereti meggyőződés tágabb kategóriájába tartozik, és az bizony egyéni jog, mindenkit egyénenként illet meg (mint ahogy a gyülekezési jog is). Mint ahogy (a közkeletű vélekedéssel ellentétben) gyülekezni lehet egyedül is, vallást gyakorolni is lehet egyedül. Továbbá a lelkiismereti meggyőződések tekintetében az állam kénytelen az egyének önmeghatározására hagyatkozni – ennek megfelelően a lelkiismereti szabadság az ateistákat is megilleti. (Természetesen a semlegesség követelménye csak az államra vonatkozik, vallásokra, személyekre nem - rájuk a tolerancia követelménye vonatkozik.)”

Végezetül leszögezték: súlyos hiányosságnak tartják, hogy a jelentés nem foglalkozik az új magyar egyházügyi törvénnyel, amellyel a TASZ szerint „többek között keresztény egyházakat fosztottak meg törvényes jogaiktól, és súlyosan sértik a keresztény magyarok vallásszabadsághoz való jogát”. (A Kurír az európai egyházügyi törvényekkel összefüggésben vizsgálta az új magyar törvényt.)

Hozzávetőlegesen 160, Európában történt keresztényellenes incidenst ismertet a Keresztények Elleni Európai Intolerancia és Diszkrimináció Figyelőközpontjának (OIDCE) 2011-es jelentése, amelyek március 19-én, hétfőn tettek közzé a központ honlapján.  

Kapcsolódó:
Martin Kugler az európai keresztényelleneségről szóló jelentésről
Vandalizmus, gyűlöletbeszéd: keresztényellenesség Európában, 2011-ben

Szilvay Gergely/Magyar Kurír