A kiadvány a 2014–2015-ben országszerte több helyen is bemutatott, azonos című kiállítás anyagát tartalmazza magyar és angol nyelvű kísérő szöveggel, DVD-melléklettel.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara több éve elkötelezett a régió 20. és 21. századi építészeti értékeinek bemutatásában. A tervek szerint a kétévente megrendezett tematikus kiállítások is ezzel a céllal készülnek. Ezek közül az elsőt 2014-ben mutatták be, amely Győr-Moson-Sopron 20. és 21. századi templomépítészetét dolgozta fel. Először a győri, majd a budapesti és a debreceni közönség láthatta a tárlatot, nemrég pedig elkészült a kiállítás katalógusa az összegyűjtött anyagokból.
A kötet a Győr-Moson-Sopron megye közigazgatási határain belül az időszakban épült szinte összes keresztény templomot bemutatja, így teljes keresztmetszetet kaphatunk a régió 20. és 21. századi templomépítészeti történetéről. Ez nemcsak egyedivé teszi az anyagot, de az így megmutatkozó összefüggések túl is mutatnak a megye határain, hiszen az adott építészeti megoldásokról egy kísérő tanulmány is helyet kapott a kötetben, tágabb, az európai építészeti trendek kontextusába helyezve az elemzett épületet.
A feldolgozott negyvenöt templomról új fényképek készültek, így az anyag egységes és méltó módon feldolgozva került először a kiállításlátogató, majd az olvasó elé. Ahhoz, hogy az épületek formálásán túl a funkcionális kialakításról is képet kapjunk, ahol az lehetséges volt, a liturgikus tér bútorait is jelölő alaprajzok is készültek. Így összehasonlíthatóvá váltak a korai templomok eredeti, illetve a II. vatikáni zsinat utáni téralakításainak módozatai.
Az első modern hazai templomként is számon tartott győr-gyárvárosi templom (Árkay Aladár, 1929) esetében eddig publikálatlan anyagok is bekerültek a kötetbe: belső terének eredeti kialakításáról, valamint a nyolcvanas években átformált liturgikus tér terveiről. A megye templomépítészetének kiemelkedő időszakaként tartják számon az 1930-as éveket. A gyárvárosi példán kívül országos jelentőségűek a Körmendy Nándor által tervezett templomok (Csorna, Sopron és Győr-Nádorváros). Ezek nem csak korszerű, modern formálásuk miatt fontosak, de liturgikus terük is több szempontból előremutató. E korszak több pályázatának eredeti anyagából közöl a kötet meg nem valósult terveket. Talán e tervekben fedezhető fel leginkább a korszakra jellemző újítások és a hagyomány közti útkeresés.
A kötet második felében, a hozzánk időben legközelebb álló alkotások bemutatása eltér a katalógus addigi kronologikus sorrendjétől, három tematikus egységbe csoportosítva a példákat: a formálás, a hely szelleme és a közösség térhasználata. A kategóriákban bemutatott épületek eredeti terveiből is láthatunk válogatást, amelyeket az építészek által, jellemzően erre az alkalomra írt rövid szövegek egészítenek ki.
A könyv DVD-mellékletében két videointerjú található, amelyben a kortárs templomépítészet kérdéseiről beszél Czigány Tamás, a győri Czita Építésziroda és a SZE Épülettervezési Tanszékének vezetője (a régió meghatározó alkotójaként több, a könyvben is szereplő egyházi megbízás megvalósítása kötődik nevéhez), illetve Fehérváry Jákó bencés szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola docense, a pannonhalmi bazilika felújítását koordináló Bazilika Műhely korábbi titkára.
E két interjú mellett egy kisfilm is szerepel a DVD-n, amely hat templom vasárnapi életéből mutat be mozzanatokat. A meditatív hangulatú, szép beállításokkal fényképezett film célja többek között az, hogy a templomokat ne csak mint élettelen „műtárgyak”-at, hanem mint a gyülekezetek élő és működő otthonait is bemutassa.
A kötet szerkesztőinek célja, hogy a kiadvány által ne csak a megyei, de az egész hazai templomépítészet 20. és 21. századi folyamatainak megértéséhez közelebb vezesse az érdeklődőket. A példák e sokrétű feldolgozásával talán e kiadvány is hozzájárul a forma és a funkció, a megbízó és az építész, a falusi és a városi környezet, az egyes felekezetek és a közösségek különböző viszonyainak értelmezéséhez.
* * *
A könyv budapesti bemutatóját február 3-án tartják a Fuga – Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.).
A bemutató keretében Czigány Tamás építésszel és Fehérváry Jákó bencés szerzetessel Hartmann Gergely építész beszélget.
Templomaink tegnap és ma – Győr-Moson-Sopron megye templomépítészete 1897–2014, Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara, Győr, 2016.
Grafika és tördelés: Manninger Dániel
Fotók: Szokolay Béla, Lőrincz Gergely, Ripszám Ágnes
Filmek: Árvai András
Szerkesztette: Hartmann Gergely
Fotó: Thaler Tamás; Hartmann Gergely
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria