Teresa Worowska: A Szentjánosbogár nem a fegyelemre, hanem a szeretetre épít

Számos lelkiségi közösség működik itthon. Miben különleges a Szentjánosbogár?

Amikor szóba kerülnek a magyar katolikus ifjúsági közösségek, hármat szoktak kapásból felsorolni: természetesen a Regnumot és a cserkészetet, valamint meglepő módon a Szentjánosbogarat. Ez azért érdekes, mert sem a múltunk, sem a tagjaink száma nem akkora, mint a két másiké. A három közösség között pár éve megszületett egy közös kerekasztal, kicsit megismerhettük egymást, tudjuk, mi a másik erőssége, mik a nehézségei, és tudunk segíteni egymásnak, ha kell. Ott is szóba került, kinek mi a jellegzetessége. Mindhárom közösség szervez táborokat, amelyek mégis eléggé különböznek egymástól. A Bogárban kiemelten fontos a személyközi viszonyok minősége, a kölcsönös elfogadás, egymás nem bántása, a másik szempontjainak, indokainak megértésére irányuló igyekezet, akkor is, ha nem értünk egyet, szóval a keresztény közösségépítés. Ennek kézzelfogható bizonyítéka is van. A Szentjánosbogár húsz éves jubileumi ünneplésének részeként kiadunk egy könyvet is, amelynek alapjául a táborok utáni kiértékelő kérdőívek szolgálnak; ezeket szociológus képzettségű vezetőink szerkesztették. Ugyanis minden tábor után a résztvevők és a csoportvezetők egy kérdőíven értékelhetik ki a tábort, ami kiváló visszajelzés. A Szentjánosbogárban így alakult ki a visszacsatolás kultúrája. Az évekre visszamenő kiértékelések fontos és értékes önismereti anyagot jelentenek. Ezek alapján azt mondhatom, hogy arra a kérdésre, mi a Bogár vonzereje, valaki miért marad köztünk, miért vállal itt feladatokat, a válasz mindig valahogy a közösségen belüli emberi viszonyok minőségére vonatkozik. Nemrég érkeztem haza egy táborból, és ott az fogalmazódott meg a többnyire egyetemi korú vezetőkben, hogy ha mi együtt vagyunk, nincs az a nehézség, amit ne oldanánk meg.

Nem vezet ez konfliktuskerüléshez, ami amúgy is jellemző egyes keresztény körökre?

Az élet nem élhető meg konfliktusok nélkül, de nem mindegy, hogyan oldjuk meg őket. Némi kompromisszumkészséggel, a másik meghallgatásával úgy is megoldást lehet találni a problémákra, hogy az emberek ne sérüljenek feleslegesen. Emberek vagyunk, senki sem szent, bennünk is vannak indulatok, érzelmek, impulzivitás. De a bogaras atmoszféra mégis formálja a stílusunkat. Ez nagy kincs, ráadásul nem is tudok rá igazi magyarázatot adni, hogyan történik ez, de ez itt megtapasztalható.

A Szentjánosbogár büszke arra, hogy nem intézményes. Nincs belépés, kilépés, aki egyszer részt vett egy programon és oda akar tartozni, bogárnak tartja magát – az bogár. Kötelező programok sincsenek, minden teljesen önkéntes alapon működik, és sok programra bárkit el lehet vinni is. Hogy tud működni egy közösség, amely intézményesen láthatatlan, és elmosódnak a határai?

Sok eseményen – szeptemberi rajzás (tábori utótalálkozó), országos métabajnokság, bálok, táborok, bogármisék – bárki részt vehet, más közösségek, más felekezetek tagjai, nem keresztények, keresők; aki elfogadja, hogy ez katolikus közösség, azt mi is elfogadjuk. A Bogárban való részvétel kristálytisztán önkéntes alapokon nyugszik: én rááldozom erre a szabadidőmet, belefektetem az energiámat, néha még a pénzemet is. De fontos, hogy az a kényszer, hogy ide tartozom, belülről jöjjön, ne kívülről: azért vállalom a feladatot, mert akarom, mert ennek látom értelmét. Ezzel ugyanúgy van az ember, mint a misével – híveknek „kötelező”, de hiába az, ha nem érzed belülről, hogy el akarsz menni. Ha meg fontos a lelkednek, nemcsak vasárnap mész el. Természetesen az életben szükség van a külső kényszerre is, de ez nem az a szint. Aki házassági vagy szerzetesi fogadalmat tett, azért nem töri ezt meg, mert belülről így akarja. Nem a külső nyomástól félve. De hogy ezek a belső motivációk meglegyenek, maximálisan jó minőséget kell nyújtani. Barátságot, lojalitást, bizalmat, azt a tudatot, hogy számíthatsz másokra. Például ha valaki ír a levelezőlistára, öt perc múlva már érkezik a segítség, az ötlet, a tanács.

Azért egyfajta informális hierarchia nyilván kialakult a Bogárban is: alapítók, irányító emberek, hangadók…

Ez meglehetősen mellérendelt társaság. Ha a közösség egyik műhelyéhez, amely mondjuk a táborok témáját találja ki, csatlakozik egy frissen „bebogarasodott” valaki, és jobb ötletet mond, mint én vagy a régebbi bogarak, akkor az ő ötlete fog megvalósulni. Fiatal csoportvezetők annak tudatában, hogy egyikük elvállalta a tábor levezetését, önfegyelemmel alárendelik neki magukat erre a pár napra. A fiatalok nem szeretik a kinevezett tekintélyeket, arra figyelnek, ki hiteles. A Bogárnak ez a vonása megfelel a kor szellemének is, amely az individualitást és kötelékmentességet kedveli, és csak az önként vállalt kötődést fogadja el. Ez nem jelenti azt, hogy más ne lenne életképes, hiszen a Regnum és a cserkészet a maga kiváló felépítettségével korábban született, mégis virágzik. A Bogár viszont a rendszerváltás környékén jött létre, amikor már más volt a levegőben. Nálunk a gyerek lábbal szavaz: ha jó a tábor, a klub, jön, ha nem jó, nem jön. Ha pedig egy programra nem jönnek el, akkor elgondolkodhatunk, hogy mit nem csinálunk jól. Más közösségbe nehéz visszatérni, ha egyszer elhanyagoltuk egy darabig. Ezzel szemben a Bogáron forgóajtó van: ha valaki ösztöndíjjal külföldön van, megházasodik és gyereket nevel, vagy valami másért pár évig inaktív, bármikor visszajöhet, amikor már megteheti. Volt is idén valaki, aki két év kihagyás után jött táborba csoportot vezetni, és azt írta a kiértékelőjében, hogy emiatt kicsit szorongva érkezett, de már az első napon minden olyan volt, mintha tegnap járt volna köztünk utoljára

A Szentjánosbogár a nyári táborokból nőtte ki magát, és nincs is sok évközi program: szeptember elején van a „rajzás”, amit a táborok résztvevőinek utótalálkozójaként hoztak létre, valamint az őszi és a tavaszi bál, továbbá az országos métabajnokság. Mi tartja össze évközben a bogarakat?

A bogártagság gerincét a főbogarak, azaz a csoportvezetők adják, ők pedig saját magukat tartják össze. Mivel az egész országban laknak, ezért fontos fórum a levelezőlista, ami nem csak információtovábbításra jó, hanem különböző kérdések megvitatására is. Vannak baráti társaságok, amelyek összejárnak, illetve akadnak, akik kifejezetten hetente-kéthetente, havonta összeülő bogárklubot alapítottak maguknak, vagy épp klubot vezetnek kisebbek számára.

Mik azok a bogárklubok?

A klubok ötlete 1993-ra nyúlik vissza, amikor is a nyári tábor után a gyerekek megkérdezték, hogy miért nincs ilyen tábor év közben. Erre azt mondtuk, szervezzenek klubokat, mi pedig a jezsuiták lapjának, A Szívnek a Szentjánosbogár mellékletében tippeket adunk a klubvezetéshez; ez ment is hosszú időn keresztül. A klubkezdeményezések teljesen szabadok, az indít klubot, aki akar, azoknak, akik részt szeretnének venni. Vannak zártabb klubok, hiszen a mély, meghitt beszélgetéshez kialakult csapat, állandó társaság kell, de vannak szabadabb klubok is, például a pénteki bogarazás, amelynek programjaira bármelyik vezető elmehet. Hogy egy klub miként működik, az teljesen rá van bízva a tagjaira. Más közösségekben egész évre kidolgoznak programot, komolyan képzik a vezetőket. Ez is egy jó út. A Bogár klubvezetői viszont ilyen szempontból teljesen szabadok – ugyanakkor ebből adódóan magukra is vannak utalva. Azonban készül már egy könyv, amely segédeszközként szolgál majd a klubozáshoz, mert összefoglalja a két évtizedes tapasztalatokat, ahogy például a Táborok könyve, amely tartalmazza az elmúlt húsz év táborainak kidolgozott témáit. A kiadványaink természetesen bárkinek segítségül szolgálhatnak, a Bogáron kívül is.

És mindez egyetlen táborral kezdődött?

Egy táborral. Mi csak egyetlen egy tábort akartunk csinálni 1991-ben. Sajgó Szabolcs jezsuita, aki annak idején felkarolta a közösségünket és tulajdonképpen spirituálisaként szolgált, amíg Torontóba nem helyezték, azt mondogatta, hogy mindig az események után kullogunk – de ezt pozitívumként értette. Nem ültünk le és nem dolgoztunk ki előre fejlődési koncepciót, hanem arra figyeltünk, mire van igény. A második tábort is azért szerveztük meg, mert a gyerekek kérdezték, hogy mikor lesz. És azóta minden nyáron öt-hat tábort kell szerveznünk, új klubok is mindig alakulnak. Vagyis a Bogárnak nincs megtervezett jövője. De természetesen van elképzelésünk arról, hogyan tovább. Ezalatt azt értem, hogy a klubokat tudatosabban és szisztematikusabban fel kell karolni, több segítséget kell nekik adni. De nem éves programra gondolok, hanem segédanyagokra, kidolgozott témagyűjteményekre, amiből szabadon válogathatnak a résztvevők igénye, érdeklődése szerint. Az egész közösséget illetően viszont az a törekvésünk, hogy egyszerűen mindig igyekezzünk egyre jobbnak lenni. Ezt a lehető legáltalánosabban értem, tehát minden területen.

A Szentjánosbogár táborai mindig faluban vagy kisvárosban vannak, a táborozókat pedig önként vállalkozó helyieknél szállásolják el, akik semmit nem kérnek cserébe. Milyen megfontolások húzódnak meg e mögött?

Mi be szeretnénk kapcsolódni a helyi közösség életébe, és egyszersmind bevonni annak tagjait a tábor mindennapjaiba, hogy együtt éljük meg. Ha ma valakit valamire megkérnek, az első kérdések közt van, hogy mennyiért. Az, hogy a bogártáborok vezetői önkéntes alapon, ingyen ajánlják fel idejüket a tábornak és mennek csoportot vezetni (a  vezetképző elvégzése után), erkölcsi alapot ad nekik arra, hogy a faluhoz forduljanak szállásért a táborozók számára. De a világ változik. Régen az autóstop magától értetődő volt, ma már egyáltalán nem az. Nem bízunk egymásban, ilyen lett a társadalom. A bogártábor ezt is oldja egy kicsit, és bizalmat épít. A gyerekeknek örömet szerezni nagy élmény. Ez sok embert mobilizál. Volt már, hogy egykori párttitkár adott szállást a táborozóinknak. A helyi szervezők azt szokták mondani, hogy egyszerűen nincs olyan alkalom, amely igazán megmozgatná a falut, egyházközséget, pedig szívesen részt vennének benne az emberek. A bogártábor általában összehozza őket, a helyiek új oldalukról ismerhetik meg egymást. Külföldiként azt tapasztalom, hogy Magyarország tele van olyan emberekkel, akiknek még nem szóltak. Senki nem mondta nekik, hogy gyere, segíts, csináld ezt, csináld azt, mutasd, mit tudsz, mik a képességeid, készségeid, ötleteid. Annyi energia szunnyad az emberekben! Hát, mi szólunk, lehetőséget teremtünk. A Bogár kicsi, kevés a hatása, de megtesszük a magunkét.

Rendszeresen érkeznek a táborok után olyan visszajelzések a szülőktől, hogy érthetetlen, csodálatos változáson ment át a gyerek. Sokan mondják, hogy feltöltődött a tankjuk, „lett olaj a lámpásukban”. Mi tölti fel a táborban a résztvevőket?

Szerintem a minőségi emberi kapcsolatok megtapasztalása. Másra nem tudok gondolni. Mennyire vágyik mindenki erre a szeretetadagra, odafigyelésre! Sokat mond erről a közösségről, hogy a legtöbb vezetőnk korábban gyerekként jött el a táborainkba. Ők részint magukkal hozzák a bogárpedagógiát, mert már a vérükben van, de a vezetőképzőnkön el is magyarázzuk, el is játsszuk, hogyan lehet öt napig teljes mértékben a csoportunk tagjaira figyelni, az ő rendelkezésükre állni, kielégíteni a szeretetigényüket, és a sokszor egymást nem ismerő gyerekekből kicsi közösséget létrehozni, aminek az eredménye az, hogy az utolsó misén sírva borulnak egymás nyakába, hogy miért van vége. Keressétek előbb az Isten országát, a többi megadatik – mondogatta nekünk Szabolcs atya, és úgy érzem, hogy valahogy ebbe az irányba megyünk. Fontos, hogy tudjunk bízni egymásban, hiszen az emberek alapvetően jók. Az a normális, amit mi csinálunk, és az a nem normális, hogy erről különlegességként kell beszélni.

Nem merül fel veszélyként az élménykereszténység?

Az élmény nagyon fontos, hiszen hatalmas motivációs erőt jelenthet, és rengeteg mindent kihoz belőlünk. Nem baj, ha a kereszténység élmény is. A Bogár nagyon is az oltár körül működik, a tábor neve tulajdonképpen „lelki napok” (és minden nap van szentmise). Amikor Dunakeszin megalakult az ős-Szenjánosbogár közösség, szinte egyetlen motivációnk volt: mit tudunk tenni azért, hogy a gyermekeink megőrizzék a hitüket egy olyan közegben, amely az oviban, az iskolában, a társadalomban fogadja őket, amely nagyon szekularizált, és alig vannak jelen benne a keresztény értékek, ellenben sok a kísértés és az ideologikus behatás. Ez volt és ma is ez az alaptörekvése a Bogárnak. A tábori papjaink végig a gyerekek rendelkezésére állnak, nem csak a napi szentmisében: sokan szoktak gyónni, vagy egyszerűen csak beszélgetni velük, felteszik nekik a kérdéseiket; a pap tehát közvetlen jó barátként is jelen van és teljes mértékben elérhető. Sok településen ilyet egyszerűen nem tapasztalnak meg az emberek. Az élmény csak cement, közeg, amiben mindezt megéljük. Az egyik vezetőnk, aki cserkészkedik is, azt írta az egyik tábori kiértékelőjében, hogy sehol máshol nem tapasztalta még meg, hogy mély lelki témákról ilyen nyíltan és közvetlenül is lehet beszélgetni.

Mint említette, a bogár maga katolikus, de mindenki felé nyitott, legyen az más felekezetű, nem keresztény, vagy akár ateista, ha elfogadja a bogár katolikus elkötelezettségét. Hogyan egyeztetik ezt össze?

A bogár keresztény értékrendet képvisel, ráadásul egy komoly múltú rend, a jezsuiták „esernyőt tartanak” fölé, pedig nem az általuk létrehozott mű vagyunk. Csak nagyon sokat kaptunk és kapunk tőlük, vállalnak minket és számos módon segítenek. A rend karizmája, profilja, amivel különös küldetése van a keresők, az egyház peremén levők iránt, a Bogárra is jellemző. Azért vagyunk nyitottak mindenkire, mert mindenki Isten gyermeke, csak épp nem biztos, hogy ugyanott tartunk egyéni fejlődésünkben. A baráti közeg pedig sokat tud segíteni ebben. Ezért fontos, hogy bárki közénk jöhessen, aki nálunk talál szellemi-lelki otthonra. Azt idei ifitáborban egy fiatal lány, akinek nehéz családi háttere van, a vezetői és a csoportja hatására tért meg. Azok, akik a Bogár „arcai”, meghatározó emberei, akik kifelé képviselik, tegyék le a garast és egyértelműen foglaljanak állást, mert katolikus közösséget képviselnek. De magában a közösségben helye van bárkinek, aki jól érzi magát köztünk.

Idén van az önkéntesség éve, a Szentjánosbogár pedig teljes mértékben önkéntes alapon működik. Hogyan látja az önkéntesség helyzetét Magyarországon?

A Bogárban sokakban nem is tudatosult még, hogy ők olyasmit csinálnak, amit egyébként önkéntességnek hívnak. Kezdetben eszünkbe sem jutott ez a fogalom. Azért nem, mert nem is munkaként fogjuk fel. Egyszerűen egy szellemi, spirituális közösség tagjai vagyunk, akik együtt csinálnak valamit. Ez nem felajánlott munka, hanem a saját ügyünk, aminek látjuk a mély értelmét. Emellett valóban úgy tűnik, az Egyesült Államokhoz és a tőlünk nyugatra fekvő országokhoz képest Magyarországon még gyerekcipőben jár az önkéntesség, pedig gyógyír lehetne a társadalom számára, ha hetente négy-öt óra önkéntes munkát vállalnánk mindenféle civil kezdeményezésekben. A Bogár is küzd azzal, amivel mindenki, aki önkéntességre alapoz: hogy kiszámíthatatlan az emberi tényező. Eléggé változó, hogy kire mikor mennyire lehet számítani. De ezt már megszoktuk, és némi „rátartással” szervezünk, kalkulálunk vele. Az a terület, ahol még sokat kellene fejlődnünk, az a tudatosság. A döntéseink ne csak egy erős élményen alapuljanak, hanem legyenek erősebbek, határozottabbak, megalapozottabbak. Az élmény fontos, csak nem szabad leragadni nála. Magam is sokak „tudatosodási folyamatának” voltam szemtanúja: jé, ez a tábor nem csak úgy van, hanem valakik megszervezik, kitalálják. Jé, tulajdonképpen akár én is jöhetnék ide vezetni. A Bogár számára a legnagyobb megerősítés az, amikor valaki vissza akarja adni, amit itt kapott.

Szóba kerültek a bogarat felkaroló jezsuiták. Az ignáci lelkiség mennyire hatja át a bogarat?

Ez a lelkiség áthatja a Bogarat, noha ez sokak számára nem annyira tudatos. A Szentjánosbogár a már említett Sajgó Szabolcs révén került kapcsolatba a jezsuitákkal. Neki megtetszett a dunakeszi házas közösségünk és gyerekklubunk, és felkért minket A Szív ifjúsági mellékletének készítésére is. Ő az ignáci szellemiséget olyan természetes módon élte meg és vont bele minket is, hogy az számunkra csaknem észrevétlen volt. Egyszerűen ezt hozta magával, vele dolgoztunk, így hatott ránk az ignáci lelkiség. Idővel lettek ennek a lelkiségnek tudatosabban átvett és alkalmazott elemei is, ilyen például az examen. Az examen fontos, mivel jó módja a saját magunkra való reflektálásnak, a szellemek megkülönböztetésének; egy keresztény vezető pedig, ha nem él állandó önreflexióban, eltéveszti a szerepét, miközben felnéznek rá a gyerekek, hiszen számukra elkerülhetetlenül példa lesz, akár tud róla, akár nem.

Az idők folyamán kiforrt a Bogárnak a saját pedagógiai módszere, ráadásul elég sok olyan tagja van, akinek van valamilyen tanári, pedagógiai vagy pszichológiai képzettsége – sokszor éppen a Bogár indította el őket a segítő hivatás felé. Mi az a bogárpedagógia?

Mi a közösségen belül használjuk ezt a fogalmat, hogy bogárpedagógia, de természetesen nem találtunk fel semmi újat. Sokfelé alkalmazott módszereket elegyítettünk, és idővel sajátos karaktere lett ennek. A legfontosabb elemei, hogy a főparancsra, azaz a szeretetre, bizalomra építjük a vezetők és vezetettek kapcsolatát, nem fegyelemre. Mégpedig azért, mert a lelki fejlődéshez szeretnénk hozzásegíteni a gyerekeket. Ez pedig félelem nélküli, fesztelen kapcsolatban lehetséges csak. Ezáltal a közvetlenség által szeretnénk hatni. Ugyancsak fontos, hogy legyünk tudatában, hogy példa vagyunk. A büntetés általában eleme a pedagógiai rendszereknek, nálunk viszont nincs büntetés, mi inkább beszélgetünk arról, mi történt, próbáljuk megérteni és megértetni, hogyan sérül meg a harmónia. Persze ez nem működik az élet minden területén, de fontos, hogy legalább itt így legyen, hogy ezt is megtapasztaljuk. Ezt az alapvetést az előző húsz évben még senki nem kérdőjelezte meg, annyira meggyőző azok számára, akik megélték. Az egyik legfontosabb, amiről ismertek vagyunk, az a játékpedagógia. Sokat játszunk, van is egy Játékoskönyvünk. A játék nem intermezzo két komoly beszélgetés közt, hanem kiinduló- és néha végpont. A táborok során is az adott témájú beszélgetések közvetlenül a játékokból erednek, tudatosan használjuk a játékokat különböző helyzetekre, mert nem mindegy, mikor mit játszunk. Azt mondhatom, hogy eléggé fejlett a játékkultúránk. Igazából a Szentjánosbogár nagyon egyszerű dolog, de mégis, valahogy nagyon egyedi.

Kapcsolódó cikkek: Miért különlegesek a húsz éves Szentjánosbogár táborai?
Sajgó Szabolcs: Az egyház maga egy nagy karizmatikus mozgalom

Szilvay Gergely/Magyar Kurír