Tetőtéri esték: Van-e kiútja Magyarországnak?

Bevezetőjében elemezte hazánk helyzetét 2002 és 2012 között. 2002 és 2010 között az elpuskázott lehetőségek időszakát élte meg az ország – fogalmazott Csaba László. 2002-ben eldőlt, hogy felvesznek minket az Unióba, majd sikerült a NATO-ba is belépnünk, s úgy tűnt, korábbi politikai-gazdasági hátrányainkat  be tudjuk hozni. De nem így történt, mert ahelyett, hogy végrehajtottuk volna azokat a változtatásokat, amelyek nyomán a következő évtizedben fel tudtunk volna zárkózni az Unió fejlettebb részéhez, megfelelve a világgazdaság kihívásainak, éltünk a mának, fedezet nélküli hiteleket vettünk fel és adtunk sokaknak.

A 2002 és 2009 közötti időszak statisztikailag rendkívül jó képet mutat, mintha egy nagy föllendülés időszaka lett volna. Ugyanakkor azonban 2006 közepére az országban a növekedés kifulladt, mert az említett külső hitelek pumpálása tartotta fent. Az ország valós állapotát különböző válságok egymásra rakódása jellemezte – a növekedés mellett bizalmi válság jelent meg az emberek közötti kapcsolatokban, a közintézmények iránt, melyhez súlyos erkölcsi válság járult (megrendült a munkaalapú társadalomban való hit, a munka értékébe, az igazságba vetett hit), ezen belül a legsúlyosabb volt az egyre mélyülő értékrendi válság. S mindezt tetézte a kormányválság, illetve a nemzetközi pénzügyek válsága.

2010-ben szinte mindenki azt hitte, hogy ha a válságot okozók lelépnek a színről, megszűnik a válság, ám nem szűnt meg, s a csődtömeg itt maradt. 2010 tavaszán a magyar nép euforikus állapotba került a kétharmados választási eredmény nyomán, s eltúlzott várakozások fogalmazódtak meg a jövőt illetően.

Közben azonban sajnos a világgazdaság is, az európai gazdaság is leállt. Egymás után kerültek válságba a görögök, spanyolok, portugálok, írek, románok. Ma látjuk, a nagy államok gazdaságában mindenütt baj van. Abban bízni, hogy a külvilág minket majd fölfelé húz, nem érdemes. A pesszimistáknak, a támadóknak mégis azt üzenhetjük: a kormány megkezdhette a nagy rendszerek átalakítását a munkaalapú társadalmi rend felé. Hazánk az Unió 27 országa közül az egyetlen, ahol az államadósságnak a nemzeti termékhez viszonyított aránya csökkent. Nem volt példa arra az elmúlt 25 évben, hogy a magyar kormány betartotta volna a költségvetési hiányra vonatkozó ígéreteit, s most ez történt még a világgazdasági visszaesés idején is, sőt a fizetési mérlegben többletünk mutatkozott – miközben az Unió öt vezető gazdasági állama és szomszédos országaink csődbe vagy csődközeli, stagnáló helyzetbe sodródtak. A víz felszínén vagyunk, de különös állapotban, mint a hibernáltak – mondta a közgazdász.

A kiútra vonatkozóan a Katolikus Egyház szociális tanítása alapján a keresztény értékrend szerint szerveződő szociális piacgazdaság képét vetítette a hallgatóság elé Csaba László. Kiemelte: értékrend nélkül, keresztény alapozás nélkül nincs jövőkép, jövőkép nélkül nincs tervezés, a nélkül pedig sem családot, sem céget nem lehet vezetni. Olyan gazdaságot kell teremteni, ahol a munkaerő nem csupán bérköltség, hanem kolléga, embertárs, felebarát; s ahol a társadalom valamennyi tagjának joga és lehetősége, hogy a munkájából megéljen emberhez méltó minőségben. Semmiképpen sem hitelekből, nem környezetromboló módon és nem egyesek rovására, mások előtérbe kerülésére, hanem a közjót szem előtt tartva kell a gazdaságot felélénkíteni, ügyes és kreatív állami gazdálkodással. Nem újdonság XIII. Leó pápa Rerum novarum enciklikája óta a munka alapú társadalom. Nem az ipar, nem a mezőgazdaság arányának változtatása, hanem a szolgáltató szektor erősítése az út, kedvező vállalkozói adópolitikával – szögezte le az előadó.

Wilhelm Röpke Emberséges társadalom – emberséges gazdaság, Reinhard Marx münchen-freisingi érsek Tőke című művét és a pakisztáni, Amerikában élő Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász A fejlődés mint szabadság című tanulmányát idézte, melyekből kicsendül: a gazdasági növekedés nem cél, hanem eszköz, a fejlődés eszköze. Nem az a cél, hogy egyre több legyen az anyagi jószág, hanem az emberi személyiség kibontakoztatása. A fejlődés keresztény mércével: mennyiségi növekedés minőségi elemekkel. Ennek megalapozása a színvonalas oktatás és nevelés már óvodás kortól.

XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikáját is idézte Csaba László, melyben Szent Pál apostol nyomán a Szentatya arról szól, hogy a világ akkor tud előre menni, ha a rész és az egész között harmónia áll fönn, ha a részben úgy dolgozunk, hogy a gondolkodásunk globális. Ha a globális gondolkodásban nem a globális kizsákmányolás van előtérben, hanem az, hogyan lehet a gyengék szempontját, a környezet fenntarthatóságának a szempontját figyelembe venni, és hogyan lehet azt a világtársadalmat felépíteni, ahol mindenkinek jut lehetőség arra, hogy saját maga által szabadon választott módon, emberhez méltó életet tudjon élni. Ugyan egy pápai enciklika nem gazdaságpolitikai útmutatás – fogalmazott az előadó –, mégis megfontolandó iránymutatás arra, hogy a helyit, nemzetit, európait és a világméretűt hogyan lehet és hogy kellene összekapcsolni az élet minden területén. S ezt akkor is hirdetnünk kell, ha tudjuk, hogy a világ magától nem abba az irányba megy, ám ha próbáljuk arra felé lökni, talán beindul – zárta gondolatait Csaba László.

Toldi Éva/Magyar Kurír