Ajánló a magyar közmédia pünkösdi műsoraiból

Kultúra – 2014. június 6., péntek | 18:56

A piros betűs ünnepre a közmédia gazdag programválasztékkal készül. A színes palettáról hívők és hagyománytisztelő emberek kedvük szerint választhatnak. Csermák Zoltán összeállítását a romkat.ro tette közzé.

A nézők szombaton lélekben Erdély szívébe látogathatnak – a pünkösdi ünnepet a Duna csíksomlyói közvetítése nyitja meg. A világ magyarságának legnagyobb zarándoklatához jeles esemény kötődik idén: a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a plébánia évét ünneplik. Az idei búcsú jelmondata: „Boldog a méh, amely Téged hordott”.

„A búcsú szentírási szövegei a jeruzsálemi ősegyházra és a Szentlélektől kapott ajándékokra irányítják a figyelmet – mondta el Oláh Dénes, Maros-Küküllő kerületi főesperes, az ünnepi mise szónoka.­ –­ Az adományokat azért kapjuk, hogy közösségünk, népünk, Egyházunk javára legyünk általa.” (Duna 12.00)

A fővárosi érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban is figyelemmel követhetik a Duna adását (12.00), a rendezvényre a belépés ingyenes.

Az Egy nap című film a tehetséges dán rendezőnő, Lone Scherfig alkotása. A romantikus történet során húsz esztendő tükrében figyelhetjük meg a hősök – Emma és Dexter – sorsának alakulását, szerelmük szövődését. A bestseller-feldolgozás elsősorban a női nézőknek tartogat könnyes perceket (M1 22.20).

A United című angol film a világhírű futballcsapat, a Manchester United 1958-as tragédiáját dolgozza fel. A Belgrádból hazatérő játékosok gépe lezuhan, a szerencsétlenségben hét játékos életét veszti, többen súlyosan megsérülnek. A BBC 2011-ben készült tévéfilmje a megtörtént események iránti maximális hitelességgel, a kor hangulatának megidézésével készült; így nem csak a futballrajongók számára lehet megindító ez a hitről és küzdeni akarásról szóló történet (M2 1.37).

A rádióhallgatóknak vasárnap reggel két műsort ajánlunk. A Szentlélek, ihlet, tehetség című adásban Csűrös Csilla szerkesztő az alkotó lélek gyökereit kutatja. A kérdésről – pünkösd fénytörésében – művészek, tudósok beszélgetnek (Kossuth Rádió 10.07). A Musica Sacra másfél órájában Bach pünkösdi kantátái s magyar középkori gregorián dallamok csendülnek fel (Bartók Rádió 10.30).

A Református magazint Mit jelent nekem a pünkösd? címmel állították össze. A félórás adásban neves református közéleti személyiségek osztják meg az ünnephez fűződő emlékeiket, gondolataikat (M1 11.45).

A Mai hitvallások sorozatban Lengyel Anna újságíró, evangélikus országos felügyelő-helyettes szerepel. A neves rádióriporter életéről, illetve a rádióban, s az evangélikus Egyházban végzett munkájáról beszél (M1 12,15). Ezt követően a nézők a kapolcsi és a hartai evangélikus templomok történetével és hitéletével ismerkedhetnek meg (M1 12.45).
Pünkösdvasárnap a Duna háromórás műsorfolyammal jelentkezik Gyimesbükkről. A Madéfalva gyermekei összeállításban bukovinai, moldvai és gyimesi csángó zenészek, énekesek és táncosok lépnek fel (12.33), később a Sebő zenekart várják a színpadra (13.30). A szabadtéri ünnepi szentmisén (14.05) Salamon József plébános a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára emlékezik. E tragédia nyomán születtek a bukovinai és moldvai magyar falvak, s Gyimes története is innentől ered. Sorsuk mindenkinek okulásul szolgál: a menekülő nép magyarságát hagyományai és hite tartották meg.

Pünkösd hétfőjén a Bartók Rádió az MR Gyermekkórus hangversenyét közvetíti. Többek között felcsendül Hassler Cantate Domino című alkotása, Kocsár Miklós Salve Reginája és Bartók Hét egynemű kar című műve. A műsorszámok egy részét az erdélyi közönség már az együttes csíksomlyói koncertjén is hallhatta (16.05).

Minden kedves nézőjének és hallgatójának áldott ünnepet kíván az MTVA!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria