Tíz éve avatták szentté XXIII. János és II. János Pál pápát

Az évforduló alkalmából celebrált liturgián Angelo Comastri bíboros, emeritus vatikáni helynök homíliájában II. János Pál pápa alakja állt a középpontban; kiemelve az evangéliumhoz való ragaszkodását és bátorságát: a béke, a család, az élet és minden ember méltóságának védelmében, a maffia elítélésében, a fiatalokkal való párbeszéd megkezdésében, valamint a Mária, Krisztus Anyja iránti tisztelet megélésében és megerősítésében.

A 2014. április 27-én, az isteni irgalmasság vasárnapján a Szent Péter téren ünnepelt szentté avatáson becslések szerint mintegy nyolcszázezer hívő vett részt: 500 ezer zarándok a téren, további 300 ezer ember a Róma-szerte elhelyezett kivetítőkön követte a szertartást. A szentmisén 150 bíboros és 700 püspök koncelebrált.

A Vatikáni Rádió akkori tudósítása „a négy pápa napjaként” említette az ünnepet, tekintve, hogy a frissen szentté avatott pápák mellett Ferenc pápa és XVI. Benedek emeritus pápa is jelen volt, utóbbi szintén koncelebrált.

A különleges szentté avatás azért is került éppen az isteni irgalmasság vasárnapjára, mert II. János Pál pápa 2005-ben az ünnep előestéjén hunyt el. 

Szent XXIII. János pápa emléknapját október 11-re, Szent II. János Pál pápáét október 22-re helyezte az Egyház.

Ferenc pápának a szenttéavatási szentmisén mondott homíliája egy részletével emlékezünk a történelmi pillanatra, amikor két sokak által nagyon szeretett elődjét oltárra emelte.

*

XXIII. Jánosban és II. János Pálban megvolt a bátorság ahhoz, hogy Krisztus sebeire nézzenek, megérintsék átszegett kezeit és átszúrt oldalát. Nem szégyenkeztek Krisztus teste miatt, nem botránkoztak meg Őbenne, a keresztjében; nem éreztek szégyent a testvér teste miatt (vö. Iz 58,7), mivel minden szenvedő emberben Jézust látták. Mindketten bátor emberek voltak, telve a Szentlélek parrésziájával, nyílt, világos beszédével, s tanúságot tettek az Egyház és a világ előtt Isten jóságáról, irgalmasságáról.

20. századi papok, püspökök és pápák voltak. Ismerték e kor tragédiáit, de ezek nem gyűrték maguk alá őket. Erősebb volt bennük Isten; erősebb volt a Jézus Krisztusba, az ember Megváltójába és a történelem Urába vetett hitük; erősebb volt bennük Isten irgalmassága, amely ebben az öt sebhelyben megmutatkozik; erősebb volt Mária anyai közelsége.

Ebben a két, Krisztus sebhelyeit szemlélő emberben és az Ő irgalmasságának e két tanújában „élő remény” lakozott, együtt a „kimondhatatlan dicsőséges örömmel” (1Pt 1,3.8). Olyan remény és öröm volt ez, amelyet a feltámadott Krisztus ad a tanítványainak, és amelytől senki sem foszthatja meg őket. A húsvéti remény és öröm áthaladt a lecsupaszítás, a kiüresedés, a bűnösökhöz való, végsőkig elmenő közelség olvasztótégelyén, egészen ennek a kehelynek a csömöréig. Ez az a remény és öröm, amelyet a két szent pápa ajándékba kapott a feltámadott Úrtól, s a maguk részéről bőséggel ajándékoztak Isten népének, örök elismerést nyerve ezáltal.

Ezt a reményt és örömet lélegezték be a hívők első közösségében, Jeruzsálemben, amelyről az Apostolok cselekedeteinek könyve szól (vö. 2,42–47). Olyan közösség volt ez, amelyben megélték az evangélium lényegét, vagyis a szeretetet, az irgalmasságot, egyszerűségben és testvériességben.

Ez az Egyháznak az a képe, amelyet a II. Vatikáni Zsinat maga előtt tartott. XXIII. János és II. János Pál együttműködtek a Szentlélekkel, hogy helyreállítsák és naprakésszé tegyék az Egyházat eredeti alkatának megfelelően, azon alkat szerint, amelyet a szentek kölcsönöztek az Egyháznak az évszázadok során. Ne feledjük el, hogy pontosan a szentek azok, akik előreviszik és növelik az Egyházat. A zsinat összehívásában XXIII. János kifinomult, Szentlélektől való tanulékonyságról tanúskodott, engedte vezetni magát, és pásztor volt az Egyház számára, egy vezetett vezető, a Szentlélek által vezetett vezető. Ez volt az ő nagy szolgálata az Egyház számára; ő volt a Szentlélektől való tanulékonyság pápája.

Az Isten népéért végzett ezen szolgálatban II. János Pál volt a család pápája. Ő maga mondta egy alkalommal: azt szeretné, hogy a család pápájaként emlékezzenek rá. Szívesen hangsúlyozom ezt, miközben szinódusi utat járunk be a családokról és a családokkal. Ezt az utat ő bizonnyal nyomon kíséri és támogatja a mennyből.

Isten népének ez a két új szent pásztora járjon közben az Egyházért, hogy a szinódusi úton levés e két éve alatt mutasson a Szentlélektől való tanulékonyságot a család lelkipásztori szolgálatában. Mindketten tanítsanak minket arra, hogy ne botránkozzunk meg Krisztus sebhelyein, hatoljunk be az isteni irgalmasság misztériumába, amely mindig remél, mindig megbocsát, mert mindig szeret.

(Fordította: Török Csaba)

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír
(vn)