Tízéves iraki menekült kislány tanúságtétele a hit erejéről – VIDEÓVAL

– Hogy vagy, Mirjam?

– Jól, és te?

– Nagyon jól. Tényleg szoktad nézni az adásunkat?

– Igen.

– Szereted a SAT-7 Kids adását?

– Igen.

– Honnan jöttél? Te is Karakosból?

– Igen, karakosi vagyok.

– Tízéves vagy, ugye?

– Igen.

– Mióta laksz ebben a táborban?

– Négy hónapja.

– Mi hiányzik a legjobban Karakosból, mi az, ami itt nincs meg?

– Volt egy házunk, ahol nagyon vidáman éltünk, és ez itt nincs. De hála Istennek, Ő gondoskodik rólunk.

– Mit értesz az alatt, hogy Isten gondoskodik rólad?

– Azt, hogy Isten szeret minket, és nem engedte, hogy az ISIS (Iszlám Állam – a szerk.) meggyilkoljon.

– Tudod, hogy nagyon szeret téged Isten, ugye?

– Igen, Isten mindenkit szeret, nemcsak engem, mindenkit.

– Mit gondolsz, Isten szereti azokat is, akik bántottak téged, vagy nem?

– Szereti őket, de nem szereti a sátánt.

– Mit érzel azokkal szemben, akik az otthonod elhagyására kényszerítettek és nehéz helyzetbe hoztak?

– Nem akarok nekik semmi rosszat, csak azt kérem Istentől, bocsásson meg nekik.

– Te is meg tudsz bocsátani nekik?

– Igen.

– Mirjam, nagyon nehéz megbocsátani annak, aki miatt szenved az ember? Vagy könnyű?

– Én nem akarom megölni őket. Miért ölném meg őket? Csak szomorú vagyok, mert elűztek minket az otthonainkból. Miért tették?

– Szeretted a karakosi iskoládat, ugye?

– Igen, osztályelső voltam.

– Voltak barátaid is az iskolában?

– Igen.

– Itt vannak veled? Vagy senki nincs itt közülük?

– Itt vannak valahol, de nem tudom, hol.

– Talán vannak köztük olyanok, akik most nézik a SAT-7 Kids adását. Mit szeretnél mondani nekik?

– Volt egy barátnőm, mielőtt ide jöttem, Sandrának hívják. Egész nap együtt voltunk az iskolában, és bár nem laktunk közel, nagyon szerettük egymást. Ha megbántottuk egymást, megbocsátottunk. Játék közben néha bántottuk egymást, de mindig megbocsátottunk, szerettük egymást. Most csak arra vágyom, hogy viszontlássam.

– Nem tudod, hol van most, ugye?

– Nem, nem tudom, hol van.

– Ha Sandra most néz minket, biztosan rád gondol, és biztos vagyok abban is, hogy szeret téged, Mirjam.

– Nagyon szeret engem, és én is nagyon szeretem őt. Remélem, egy napon viszontlátom majd.

– Szívesen ott lennénk veled, amikor találkozol vele.

– Remélem!

– Mit remélsz?

– Remélem, hogy hazamegyek, és ő is hazamegy, és így újra találkozunk majd.

– Remélem, hogy egy olyan házba mész vissza, ami még szebb, mint a korábbi.

– Ha Isten úgy akarja. Ne az legyen, amit mi akarunk, hanem amit Isten akar, mert Ő tudja…

– Nem vagy szomorú néha? Nem gondolsz például arra, hogy Jézus elhagyott téged?

– Nem. Néha sírok, mert ott hagytuk a házunkat és Karakost, de nem haragszom Istenre ezért. Megköszönöm neki, hogy gondot visel ránk, még ha itt szenvedünk is. Ő mindent megad nekünk, amire szükségünk van.

– Sok mindent tanítottál nekem, igen.

– Köszönöm, te is sok mindent tanítottál nekem.

– Mit tanítottam neked?

– Azt tanítottad…, nem is tanítottál, úgy mondom inkább, hogy osztoztál velem abban, amit érzek. Szerettem volna, hogy az emberek megtudják, mit érzek, hogy érzik itt magukat a gyerekek.

– Tudod, hogy Jézus soha nem hagy el téged?

– Ő soha nem feledkezik meg rólam. Ha valóban hiszel benne, Ő soha nem hagy el téged.

– Eszedbe jut egy olyan dal, amelyet akkor énekelsz, amikor egyedül érzed magad? Hogy azon keresztül szólj Jézushoz... Vagy nem jut eszedbe ilyen?

– Tudok dalokat…

– Elénekelnéd nekem, nekünk a kedvenc énekedet? Akár egy rövid kis dalt, amellyel elmondod nekünk, amit gondolsz. Mit szólsz hozzá?

– Tudok egyet.

Fotó: YouTube.com

Magyar Kurír
(tzs)