Több mint ezer négyzetméterrel bővült a soproni Szent Orsolya-iskola

Hazai – 2016. április 14., csütörtök | 15:25

Április 1-jén hivatalosan átadták a soproni Szent Orsolya Gimnázium harmadik emeletét. A több mint 600 millió forintos beruházást a magyar állam finanszírozta; a tetőtéri szinten tantermeket, szaktantermeket, laboratóriumokat és multifunkcionális természettudományos előadót is kialakítottak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Tavaly júniusban kezdődött meg a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium történetének legnagyobb beruházása: az Orsolya téri épületszárny tetőterének beépítése. A csaknem ezer négyzetméteres harmadik szint hivatalos átadásán jelen volt Pápai Lajos megyéspüspök, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Molnár Ágnes és Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Fodor Tamás polgármester, Simon István alpolgármester, a katolikus egyház képviselői, a kivitelezésben részt vevő szakemberek, az iskola nevelőtestülete és a gimnazista diákok is.

Az ünnepélyes átadás szentmisével kezdődött, amelyet Pápai Lajos celebrált. A mise után Kovács András, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, az intézmény történetének leglátványosabb rekonstrukciója és bővítése fejeződött be. Az ezt megelőző nagyobb beruházás a tornaterem felépülése volt, akkor azonban öt tantermet elvesztett az iskola. Azóta szerencsére a diákok száma jelentősen emelkedett, és hosszas tervezés után egyetlen lehetőség kínálkozott a bővítésre: az Orsolya téri épület tetőterének beépítése.

Balog Zoltán miniszter beszédében az egyházi iskolákról szólva úgy fogalmazott: „erkölcsi értékvezérelt és versenyképes embereket nevelnek ezek az intézmények, megfelelő információs tudást, kultúrát és hitet adnak az életbe kilépő diákoknak. Ma 230 ezer gyerek tanul összesen 1070 egyházi iskolában, az alapfokú intézménytől az egyetemig.” Hozzátette: „Sopronban az alapokat nem kellett megújítani, elbírják a tetőzetet, az új épületszárnyat, krisztusi értékrendet és korszerű tudást lehet ráépíteni.”

A harmadik emeleti beruházás több mint 600 millió forintba került, a teljes összeget a magyar állam biztosította. A tetőtér beépítése során mintegy ezer négyzetméteren négy tantermet, egy fizika-szaktantermet szertárral és laboratóriummal, egy biológia-szertárat és -laboratóriumot alakítottak ki, valamint létesült egy 88 fős multifunkcionális természettudományos előadó, és helyet kaptak szociális kiszolgálóhelyiségek, köztük egy tanári teakonyha is.

Forrás: SoproniTéma.hu

Fotó: Koszorú Mihály/Kisalföld

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria