Tornya Erika: A szerzetesség nem menekülés a világ elől

Mitől egyedi a Szent Szív Társaság?

Mi egy szentignáci lelkiségű szerzetesrend vagyunk, amit 1800-ban alapított Párizsban Szent Magdolna Zsófia. Párizs tele volt utcagyerekekkel, akiket Zsófiáék összegyűjtöttek és felnevelték őket. Később a rend a felsőbb osztályok lányainak nevelőjévé vált, akiket magas szintű műveltséggel láttak el. Észrevették ugyanis, hogy egy gondolkodó nőnek milyen nagy hatása lehet a társadalomra – még akkor is, ha akkoriban a nők túlnyomó többségében még háztartásbeliek voltak. Ezért nyelveket és filozófiát is tanítottak a lányoknak, és komoly hatása van a mai napig a Sacre Coeur-növendékeknek a világ folyására.

A Szent Szív Társaság - Sacré Coeur nővérek (franciául Religieuses du Sacré-Coeur de Jésus - RSCJ)  szentignáci lelkiségű, pápai jogú, nemzetközi szerzetes kongregáció. A rendet 1800. november 21-én, Párizsban alapította Barat Szent Magdolna Zsófia. 18 évvel később Szent Philippine Duchesne vezetésével az első missziós csoport elindult az Egyesült Államokba. A kezdetektől, és azután még egy másfél évszázadig a társaság küldetését elsősorban a fiatalok iskolai nevelésében élte meg. A  II. Vatikáni Zsinat után a a Sacré Coeur nővérek új módon ültették át a gyakorlatba nevelési feladatukat. Az alapítónő, Szent Magdolna Zsófia számára az volt a cél, hogy olyan, mélyen hívő keresztény nőket neveljen, akik elkötelezettjei koruk társadalmának. Úgy látta, hogy a nevelés az, ami átalakíthatja a társadalmat és erősítheti a társadalom szövetét. A Sacré Coeur nővérek nevelési szolgálatukat jelenleg három területen végzik: a pasztorális munka és lelki kísérés területén, az oktatás-nevelés területén valamint az emberi fejlődés és az igazságosság kibontakozatásában. A nővérek kisközösségekben élnek, mindenkinek van munkahelye. A hétköznapi élet három pillérét a személyes imaélet, a közösségi élet és a munka dimenziói adják. A kongregáció jelenleg a világ 41 országában van jelen, a tagjainak száma 2560. A rendi központ Rómában működik. A rend magyar honlapja: www.szentszivtarsasag.hu. Hivatásblog: www.hivatasrscj.blogspot.hu

Mi a cél a hivatástisztázó bloggal?

A katolikus egyházról és a rendünkről készült statisztikákat, trendeket elemezve világosan felmerül az igény a tudatosabb hivatásgondozásra. A szerzetesrendek elvesztették hagyományos társadalmi beágyazottságukat. Már nincsenek meg azok a magától értetődő utak, formák, ahol egy rend szinte automatikusan megkapta az utánpótlását. Hiszünk abban, hogy ebben a posztmodern társadalomban sem ad a Szentlélek kevesebb hivatást, csupán meg kell keresni a találkozási pontokat, ahol az életük értelmét kereső fiatalok a szerzetesi élet adta valós alternatívával találkoznak. Egy bloggal jó esély és lehetőség van arra, hogy párbeszédbe kerüljünk azokkal az emberekkel, akik az életük értelmét keresik. Nem az a cél, hogy pusztán azoknak posztoljunk, akik apácák akarnak lenni, hanem mindenkivel keressük a kapcsolatot, akik az életük értelmét keresik. Manapság nehéz olyan embereket, helyeket találni a fiataloknak, akik segítenek az orientációban, nekünk viszont van mondanivalónk az útkereső fiatalok számára.

Hogyan készültek? Volt kire, mire támaszkodni?

Sok-sok már működő blogot néztünk át, figyeltük, hogy milyen formák léteznek. Kihasználva a nemzetköziségünk adta lehetőségeket, renden belül konzultáltunk olyan nővértársainkkal, akik már működtetnek blogot. Például Angliában 15 éve nem volt noviciátus, de hála a három évvel ezelőtt beindított blognak, jelenleg ismét van három novícia és két jelölt. A spanyol társaink ifjúsági blogja több tucat imacsoport számára ad útmutatást és anyagot. A franciáké sokrétű információkat közöl a rendi életről. Sajnos a ma felnövő generációk neveltetéséből, oktatásából már gyakran hiányoznak a keresztény alapfogalmak, ezért például egy-egy bibliai témájú festmény megértése már komoly akadályokba ütközik. Ennek ellenére hoztunk egy olyan, alapvető döntést, hogy nem akarunk „katolikus Wikipédia” lenni, akik ezeket az alapvető ismereteket pótolják. Mi spiritualitással, lelkiséggel kívánunk foglalkozni, mindenki számára érthető nyelven, életközeli módon.

Voltak félelmeik a blogindítással kapcsolatban?

Attól féltünk, hogy közömbösségbe fog torkollni az egész kezdeményezés, hisz kit érdekel manapság egy apácarend blogja? Attól is tartottunk, hogy egyirányú marad a kommunikáció: olvassák ugyan a blogot, de nem alakul ki belőle személyes kapcsolat. Tartottunk tőle, hogy nem fog visszajelzés érkezni arról, hogy mi érdekli az olvasókat. Szerencsére többek közt a Facebook-oldalunk segítségével sikerült elérnünk az érdeklődő közönséget, így most naponta közel százan klikkelnek rá a blogra. Meglepetés, hogy nem csupán Magyarországról, illetve e környező országokból olvassák, hanem van rendszeres olvasónk például Dél-Koreából is. Kapunk e-mailban imakéréseket is, ezeket a bécsi, illetve a riedenburgi közösségünknek továbbítjuk és az ott élő idős nővéreink naponta imádkoznak a kért szándékokra. A visszajelzésekből tudjuk, hogy vannak, akik a személyes imájukhoz merítenek tőlünk anyagokat. Van egy tanárnő, aki egy világi szakközépiskolában tanít és az osztályfőnöki órái témájának egy részét veszi a blogból. Van, aki az imacsoportja számára, közös feldolgozásra viszi az anyagainkat. Ez számunkra azt jelzi, hogy az emberek nyitottak Istenre.

Kommentelnek is az olvasók?

Nem igazán, ennek az az oka, hogy mi nem „teológiai vitakör” vagyunk, ahol például Isten létezése ellen és mellett lehet érvelni; a mi anyagaink célja nem az intellektuális „provokáció”, hanem a reflexió. A szövegeinket érdemes személyesen fontolgatni, ezekkel imádkozni. Ha ennek gyümölcseként születik valamilyen istentapasztalat, a blog műfaji korlátai nem teszik lehetővé annak a „kiírását”, hiszen ez túl személyes élmény. Ezért írnak inkább levelet az olvasóink, hogy egy szerzetesnővel beszélhessék meg az olvasók a kérdéseiket.

Jelentkezik fokozódó érdeklődés önök iránt?

Mindenképpen van hatása a blognak, például az április elején tartandó hivatástisztázó lelkigyakorlatunk sok érdeklődőt vonz. Az első tapasztalataink bíztatóak.

Mitől jó szerzetesnek lenni ma?

A szerzetesi élet kulcskérdése a Jézus Krisztus személyéhez fűződő viszony. Minden keresztény számára adott a lehetőség, hogy Jézussal személyes kapcsolatba kerüljön, de a szerzetes számára ez adja az élet értelmét és teljességét. A szerzetesi életforma úgy van kialakítva, hogy az erre hívott ember életének a központjában lehessen Jézus. Minden egyéb külső tevékenység ebből a mély kapcsolatból fakad. Sok útkereső fiatal idealizálja a szerzeteseket, és nem is mernek a szerzetesi életformára gondolni, mert úgy vélik, nem elég tökéletesek. Sokan vágynak a „szent” életre, de azzal az illúzióval, hogy a „szent”-ség az a hibátlanság. Ha valaki el akar menekülni az élet realitásai elől és azt hiszi, hogy ez egy jobb világ, vagy a saját családját akarja pótolni kedves, sugárzó „nénikkel”, akkor ne menjen szerzetesnőnek. A szerzetesség arra sem való, hogy dafkéból szavazzunk vele a fogyasztásorientált világ ellen. Viszont ha valaki ismeri az életet és alapvetően elégedett, de van benne egy  nyugtalanság, akkor van keresnivalója a szerzetesség környékén.  A „szent” nem hibátlan, hanem Istennek fenntartott. Ha valaki arra vágyik, hogy teljesen Istennek szentelje magát, és erre pszichológiailag is alkalmas, akkor az elég alap arra, hogy megpróbálkozzon a szerzetesi élettel.

SzG/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!