Tudományos diákköri konferenciát rendezett a Gál Ferenc Főiskola

Hazai – 2017. február 27., hétfő | 18:48

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök védnökségével és a Gál Ferenc Főiskola (GFF) szervezésében február 23–24-én tartották a Gerhardus Tudományos Diákköri Konferencia (GTDK) döntőjét Szegeden. A rendezvényen magyarországi és határon túli keresztény hallgatók vettek részt.

A szegedi döntőre a pályamunkák alapján 24 versenyzőt hívtak meg négy szekcióba soroltan, akik közül tizenöt katolikus és kilenc református volt.

A megnyitót február 23-án délben tartották a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében, ahol Kozma Gábor rektor emlékeztetett a 2009 és 2012 között tartott négy korábbi keresztény diákköri konferenciára. Ezek akkor a nemzeteket és felekezeteket összekötő, különböző nyelveken is megszólaló tanúságtétellé váltak a tudományok művelésében is megnyilvánuló keresztény hitről és az abban megélhető testvériségről. A most megtartott GTDK mindennek folytatása, az idén előtérbe helyezve azt, hogy a tudományos nyelvhasználat az anyanyelv művelésének legmagasabb foka, mely készségre más nyelvek tudományos használatát is biztonsággal lehet építeni.

A nyitóünnepségen Zakar Péter professzor tolmácsolta a szervezők és a zsűri üdvözletét, a társadalmi partnerek részéről Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. A fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében Serfőző Levente oktatási helynök nyitotta meg a konferenciát. A délutáni szekcióülések végén ökumenikus imaórát tartottak Köllő Sándor katolikus és Czagány Gábor református egyetemi lelkész vezetésével, valamint a katolikus lelkészség fiataljainak zenés szolgálatával.

A konferencia zárónapján, miközben a zsűri ülésezett, a résztvevők Kun Miklós Széchenyi-díjas professzor, Horváth Attila jogtörténész, alkotmánybíró és Kassay Ildikó történész Gulágról szóló plenáris vendégelőadását hallgathatták meg. A záróünnepségen Lipcsei Imre, a GFF Pedagógiai Karának dékánja és Zakar Péter, a zsűri elnöke adta át a díjakat, végül Serfőző Levente oktatási helynök mondta el konferenciát lezáró beszédét. A résztvevőktől Kozma Gábor rektor búcsúzott, reményét fejezve ki, hogy valamennyien együtt folytathatják a 2018. évi GTDK-n az európai és a magyar kultúra, tudomány keresztény szolgálatát.

A tudományos diákköri konferencián első helyezést értek el: a biblikus tudományok szekcióban Dicső Melinda (Debreceni Református Hittudományi Egyetem), a szisztematikus, pasztorális és gyakorlati teológia szekcióban Prém Alexandra (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – DRHE), a társadalomtudományi szekcióban Fórizs István (Sárospataki Református Teológiai Akadémia), a pedagógia és pszichológia szekcióban Virág Ádám (Debreceni Egyetem). Az első helyezettek a Szeged-Csanádi Egyházmegye különdíját is átvehették. Kimagasló teljesítményükkel további helyezéseket értek el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Károli Gáspár Református Egyetem, a Miskolci Egyetem és a házigazda Gál Ferenc Főiskola hallgatói. A Csongrád Megyei Közgyűlés különdíjában részesült Damásdi Péter (DRHE), Iovanovici Afrodita (SZTE), Báró-Farkas Csaba és Báró-Farkas Margit (az SZTE testvérpár jogász hallgatói, akik tanulmányaikat és kutatómunkájukat is együtt folytatják az egyetemen és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban is), valamint Dékány Erika (GFF).

A döntőben bemutatott pályamunkákat konferenciakötetben adja közre, az első helyezettek és a különdíjasok munkáit pedig tanulmánykötetbe is szerkeszti a GTDK-t rendező Gál Ferenc Főiskola Gerhardus Kiadója.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria