Tudták, hogy hitükért meghalhatnak – Kálmán Peregrin a 20. századi magyar ferences vértanúkról

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az érdeklődőket Sághy Marianne, a társaság elnöke, a Közép-európai Egyetem (CEU) Medievisztika Tanszékének és az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszékének habilitált egyetemi docense köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a 2016-ban alakult társaság eddigi találkozóin egy kivételével mindig középkori témával foglalkozott, ezért külön öröm számára, hogy ez alkalommal 20. századi témában hangzik el előadás. Hozzátette: aktuális is a 20–21. századi szentekről, vértanúkról beszélni, hiszen nap nap után halljuk, hogy üldözik a keresztényeket, a hitükért megölik őket.

Kálmán Peregrin OFM, aki a hét magyar ferences vértanú peranyagát viceposztulátorként már átadta a Szentek Ügyeinek Kongregációja illetékeseinek, a boldoggáavatási folyamat néhány különlegességéről szólt. Bemutatta azz az egyházi, rendi környezetet, amelyben a vértanúságot elszenvedők éltek, működtek, szolgáltak, illetve arról szólt, kit tekint teológiai értelemben vértanúnak az Egyház.

Mártír az, akit kivégeztek, vagy halálának oka közvetlenül az üldözésből eredt. Egyértelműen a hite miatt szenvedett vértanúhalált, illetve tudatosan vállalta áldozatát, készülve a vértanúságra. Az is fontos, hogy az Egyház, Isten népe őrizze az áldozat emlékét. Kálmán Peregrin előadásában szólt arról is, hogy a ferences rend a 20. században már tudatosan készítette fel a rend tagjait arra, hogy hitükért esetleg meg is halhatnak. A ferences atyák mindezek ellenére vállalták szerzetesi életüket, hitüket a legnehezebb pillanatokban is.

Körösztös Krizosztomot 1932-ben szentelték pappá. 1938-tól az amerikai magyarok papja volt. Hazatérése után, 1943-ban az újonnan alapított újvidéki kolostor elöljárója lett. 1944. október 23-án szerb partizáncsapatok szállták meg a várost. Körösztös Krizosztom azt mondta, amíg a templomot hívek látogatják, a ferenceseknek is maradniuk kell. A fokozódó veszély ellenére sem hagyta el a várost. Amikor a partizáncsapatok letartóztatták a férfiakat, őt betegsége miatt szabadon akarták bocsátani, de ezt a lehetőséget csak rendtársaival együtt fogadta volna el. 1944. október 27-én éjszaka több férfival együtt a 35 éves ferencest „kiemelték” a tömegből, és halálra kínozták.

Kovács Kristóf ferences szerzetes 1940–42-ben a kassai rendház tagja volt. Bácska visszacsatolásakor saját kérésére áthelyezték Újvidékre, ahol 1944-ben a szerb partizánok őt is elfogták. A tanúk elmondása szerint amikor csak tehette, a rabok között járkált, beszélgetett velük. November 1-jén Pétervárad felé hajtották. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. Mikor a verések miatt már járni sem tudott, a katonák teherautóra dobták, és Inđija község határában lelőtték.

Kálmán Peregrin e két ferences vértanúval kapcsolatban azt az érdekességet is megemlítette, hogy a hitellenességet a tanúk meghallgatása mellett például úgy is bizonyítani kellett, hogy Tito huszonöt kötetben összegyűjtött beszédeiből ki kellett keresni azokat a részeket, amelyek ezt bizonyították.

Hajnal Zénó ferences házfőnök a német és a szovjet csapatok ütközőzónájába került nagyatádiak élére állt, vezetésével kivonultak az emberek a településről, Gyékényes felé indultak. Húsvétvasárnap bolgár katonák szállták meg a környéket. Egy bolgár lovas katona, mikor meglátta a ferences habitust viselő papot, visszafordult, kiszólította őt és a mellette reverendában álló helyi plébánost a tömegből, és agyonlőtte őket. A menekülő magyarok közül csak őket végezték ki. Az emberek melletti kitartás itt ismét a vértanúság vállalását jelentette, az egyházi ruhát viselők szisztematikus kivégzése pedig nyilvánvaló bizonyítéka a hit iránti gyűlöletnek.

Kiss Szaléz klerikusmagiszter volt Gyöngyösön. 1945-ben egyesületet hozott létre a helyi fiataloknak. E szervezetben a kommunisták konkurenciát láttak, ezért Szaléz atyát 1946. április 28-án letartóztatták. Azzal vádolták, hogy részt vett szovjet katonák meggyilkolásában. Társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint Kiss Szalézt a felismerhetetlenségig összeverték. Sopronkőhidán halt meg.

Lukács Pelbárt a hatvani hívek lelkipásztora volt. A kommunista hatalom 1945 és 1950 között a hatvani kolostor szinte valamennyi szerzetesét börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolította el a városból. Közéjük tartozott Lukács Pelbárt, akit 1946 májusában tartóztattak le. Ügyét a Kiss Szaléz-perhez csatolták. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös városa között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről. A magyar hatóságok Lukács Pelbártot is átadták a szovjet bíróságnak. Tíz év kényszermunkára ítélték. Betegségét nem kezelték megfelelően, ezért – rabtársai szerint – embertelen kínok között halt meg 1948. április 18-án.

Kriszten Rafael a budai, Margit körúti rendházban 1941 és 1946 között, a zsidóüldözés idején házfőnökként és plébánosként megszervezte az üldözöttek átvételét a Katolikus Egyházba. A világháború után megnyitotta a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkeztette a környék szegényeit. 1949-ben betegen került Hatvanba házfőnöknek. 1950. június 19-én innen hurcolták el. 1951-ben a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1952. szeptember 15-én embertelen körülmények között halt meg a börtönben.

Károlyi Bernát szintén börtönben halt meg. Ő alapította és vezette 1929 és 1938 között a ferencesek kínai misszióját. Hazatérte után, a zsidóüldözés idején ferences habitust adott a menekülteknek, így elrejtve őket. 1940-től a kecskeméti ferences rendházban házfőnökként tevékenykedett. Bejárt a gettóba, rendszeresen látogatta az ott élőket, és próbálta enyhíteni szenvedéseiket. A kommunista diktatúra embertelenségei ellen is felemelte a szavát. 1949 adventjén letartóztatták, megkínozták, koncepciós perben elítélték. Rabtársait saját szenvedése ellenére mindig vigasztalta. A súlyos bántalmazások következtében 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban.

Kálmán Peregrin, miután röviden bemutatta a hét ferences vértanú életét és haláluk körülményeit, hangsúlyozta: mindannyian tudatában voltak annak, hogy mi vár rájuk. Életüket áldozták hitükért, tudatosan vállalták a vértanúságot.

Fotó: Bókay László

Bókay László/Magyar Kurír