Udvardy György: Az etika oktatásával válaszokat lehet felkínálni

Az Országos Hitoktatási Bizottság elnökeként figyelemmel kíséri az etika tantárgyi bevezetésének kidolgozását. Milyen részleteket lehet tudni erről a kérdésről?

Egyelőre sok gyakorlati kérdés merül fel, és nagy a bizonytalanság. Az európai országok legtöbbjében valamilyen etika- vagy hittanoktatás van, vagy éppen bevezetés alatt áll. Ez a volt szocialista országokra is érvényes. Nem kivételes tehát a köznevelési törvény szándéka, csupán az európai normához való igazodást juttatja kifejezésre. Kifejezetten kívánalomként jelenik meg, hogy egy oktatási rendszerben az alapvető erkölcsi szabályokról tantárgyszerűen legyen szó. Fordítva fogalmazva, nehéz azt indokolni, hogy egy 12 évet átfogó közoktatási rendszerben etikai kérdésekről csak áttételesen, a történelem, irodalom kapcsán van szó. Olyan változó a világunk, hogy az etikai alapvetésekre feltétlenül szükségünk van. Az európai kultúrákban a nagy átrendeződés mélyén, és talán következményeként az ember sok antropológiai kérdéssel szembesül, és ezt krízisként éli meg. Az etika oktatásával válaszokat lehet felkínálni.

Mit adhat az egyház ebben a munkában?

Nagyon fontos, hogy milyen tartalommal lesz megtöltve és milyen szemlélet alapozza meg majd az etika tantárgy oktatását. Kik és milyen felkészültséggel végzik a tanítást. Tudomásul kell venni, hogy az etikaoktatás bevezetése állami intézkedés. Ezt üdvözöljük, és természetesen örülnénk, ha ezen belül azok az értékek jelennének meg, melyek az európai kultúrát formálták, melyek az embert óvják, védik, gazdagítják. Ezt tudja támogatni az egyház, és remények szerint ez jelenik majd meg. Minden ok megvan a feltételezésre, hogy mind az egyénnek, mind a társadalomnak érdeke ez. Látjuk, hogy erkölcs nélkül, elvek nélkül már a gazdaság sem tud boldogulni.

Mit kíván az egyházaktól az új helyzet?

A felkészülés az új helyzetre nagy erőket kíván az egyházaktól is. Az alapokat megadja, hogy az elmúlt húsz évben sok hittanár szerzett megfelelő végzettséget. Több felsőoktatási intézményben, köztük egyházi intézményekben is van akkreditált etikatanár-képzés. A lehetőség tehát részben biztosított. E mellett azonban szükséges, hogy egy átmeneti időre, néhány évre viszonylag rövidebb, intenzív felkészítési periódus kezdődjék el az etikát tanítók részére. A felkészültség nagyban befolyásolja az etikatanítás eredményességét. Az egyház minden segítséget meg fog adni a felsőoktatási intézményein keresztül mindazok számára, akik a képzésben részt kívánnak venni.

Az etikaoktatás tartalmi kérdéseiben mit tart prioritásnak az egyház?

Lényegi kérdés, hogy milyen értékrendben, milyen erkölcsi közelítés alapján fogalmazzák meg a tantárgyi tartalmakat. Akkor teszünk jót, ha az egzisztenciális és az abszolútumra nyitott etikai értékrendet követjük. Az európai kultúrkörben meghatározó keresztény-zsidó hagyomány hordozta bibliai emberképnek meg kellene jelenni. Ez az emberkép átjárja egész kultúránkat, világlátásunkat. Az egyházaknak megvan a kialakított rendszerük arról, hogy az etikatanításban milyen elveket, milyen kritériumokat követ, és ezeket milyen módon kell megfogalmazni. Ezt felkínáljuk, nem ráerőltetve senkire sem a magunk elgondolását, de egyértelműen képviselve azt a meggyőződést, ami az embert, mégpedig a teljes embert tartja szem előtt. Nemcsak fragmentáltan, egy-egy elemében, mint például az önmegvalósítás, világban való eligazodás vagy akár a zöldgondolkodás vagy a szolidaritás megélése. Az embert a maga egészében, a transzcendensre való nyitottságában, vágyaiban, szabadságában, elköteleződésében, egyén és közösség viszonyában kell látni. Ezt a kialakult tapasztalatot szívesen felkínáljuk, és reméljük, visszhangra talál.

Hangsúlyozta az oktatásban a megfelelő szemlélet fontosságát.

Az iskolai hitoktatás alapján tapasztaljuk, hogy a hit szempontjából rendkívül összetett csoportokkal találkozunk, még a katolikus iskolákban is. A Katekézis Általános Direktóriuma erről nagyon kiegyensúlyozottan és higgadtan beszél. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az iskolai keretekben folyó hittanoktatásnál - ez vonatozik majdan az etikára is - mindig meg kell nézni, mi az ott résztvevő gyerekek háttere. Van, ahol a hittartalmakat gyönyörűen ki lehet bontani, mert adott a vallásos háttér. Van, ahol a hit fejlesztésére, növelésére lehet figyelmet fordítani. Gyakran vannak olyan osztályok, ahol inkább az emberi lét értelmességére és az Isten felé való nyitottságra lehet segíteni azáltal, hogy kérdéseket teszünk fel. Ettől nem kell megijedni. Bátran azt kell adni, amit az ott lévők továbblépését segíti. Ezt a gyakorlatot kellene követni. Abban segítsünk, ami az adott gyereknek a következő lépés megtételéhez szükséges. Vannak céljaink, ezeket nem szeretnénk feladni, de amint a jó szülő, a jó nevelő, azt a lépést várjuk el, amit a gyermek éppen képes megtenni. Mekkora öröm a járni tanuló gyerek tétova lépései édesanyától édesapáig! Ugyanez egy hatévestől nagyon kevés. Nagy nyugodtság szükséges a hitoktató részéről, hogy ami leginkább szükséges, azt adja, de nem feladva a céljainkat, elveinket. Jó nevelő módjára biztassunk a következő, bátor lépésre.

Mire tanít a keresőkkel, megtérőkkel való foglalkozás?

A világ azt várja el, hogy a vallás teljesen a magánszférába tartozzon. Ugyanakkor látjuk, hogy az emberek vallásiélmény-keresése egyre jobban nő. Ma már nem az a kérdés, ami 30-40 évvel ezelőtt volt. Nem Isten léte körül zajlik a vallással kapcsolatos polémia. Isten léte vagy nemléte nem kérdés. Kimondatlanul szinte mindenki elfogadja létezését. A kérdés ma az, milyen ez az Isten. Megismerhető-e, mennyire ismerhető meg, kapcsolatba kerülhet-e az ember vele, hatással van-e az életére? Akik a kereszténység felé tesznek fel kérdéseket,  azok sem tekinthetők úgy, mintha fehér lapként állnának előttünk, amire ráírhatjuk az evangélium gyöngybetűit és eredményesen fogja őket vezetni az élet útján. Sokkal inkább azzal szembesülünk, hogy erősödik valamiféle vallási keresés, de az emberek háttere nagyon különböző. Ezeket a vallási tapasztalatokat tisztelni kell, mert ez számukra meghatározó, ebben személyesen benne vannak.

Ott dőlnek el dolgok, hogy a katekumenátus folyamatában, főleg az első fázisban tudunk-e segíteni ezeknek a meglévő vallási élményeknek az értelmezésében. Tudjuk-e jól látni ezeket, ráérzünk-e arra, ami előrevisz, és mi az, ami nem? Mire lehet építeni, mi az, amire azt mondjuk: igen, de ez nem az az Isten, akit Jézus Krisztusban keresel. Hogyan lehet ezt a más istenképet átformálni? Hogyan tudunk az egyház tanítása révén kulcsot adni az egyén kezébe, hogy saját élményeit Jézus Krisztus személye alapján tapasztalattá formálja? Vinni tovább az élményt, de átgondolva, intellektuálisan reflektálva rá. Ahhoz, hogy jól tudjak reflektálni, meg kell szerezni a tudást, ami majd a döntéshez vezethet, amiből már cselekvés következik. A katekumenátus intézménye az egyház kétezer éves tapasztalatát osztja meg, és segíti a mai embert, hogyan lehet egy adott kor, adott kultúra, adott egyéni és közösségi sebekkel rendelkező embernek, csoportnak Jézus evangéliumát jól hirdetni.

Trautwein Éva/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!